Menu
in , ,

Bemutatták az általános iskolások számára kialakított szabadulószobákat

Módszertani megújulás a jövő iskolájáért címmel nyert pályázatot a Szlovák Általános Iskola. A 2018. március elsejével indult, két éven át ívelő projekt két nagy egységét a projektoktatási módszertan bevezetése és a szabadulószobák kialakítása jelenti abból a célból, hogy a diákokat motiváltabbá tegyék a tanulás irányába. Az intézmény fejlesztési elképzeléseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma 72 millió forinttal támogatta. A nyitókonferenciára szeptember 26-án, az Árpád szálló dísztermében került sor.

Nyemcsok Mátyásné igazgatónő köszöntőjében elmondta, azt tapasztalják, hogy a gyerekek túlterheltek, és egyre nagyobb tanagyagot kell elsajátítaniuk a jövőbeli boldogulás reményében. Véleménye szerint a nagy mennyiségű ismeretanyag helyett a felfedezés örömét kellene bennük erősíteni, illetve a fantáziájukat kibontakoztatni.

Kissné Árvai Melinda projektmenedzser rámutatott, a felnövekvő generáció igényeinek változásával párhuzamosan a munkáltatók elvárásai is megváltoztak. Ezt bizonyítja az az IBM által elvégzett kutatás, melyben 1500 cégvezetőt kérdeztek meg a legértékesebb munkavállalói tulajdonságokról. A többség első helyen a kreativitást nevezte meg. Mindezek ellenére úgy látják, a mai oktatás a tárgyi tudás gyarapítására koncentrál. A meglévő ismereteket oktatja új dolgok keresése helyett, az elfogadást várja el a kíváncsiság helyett, az emlékezőképességet fejleszti a képzelet helyett, az alkalmazkodást erősíti a sokféleség helyett, illetve általános alapműveltséget nyújt a kreatív nyitottság helyett. Ez a fajta módszer korlátozza a tanulók gondolkodását, beszűkíti a látókörüket, noha a gyorsan változó világnak épp az ellenkezőjére lenne szüksége.

A pályázat jelenlegi állásáról szólva elmondta, már átalakították a kollégiumi szobákat, ahol két szabadulószobát rendeztek be. A szobák egymás tükörképei, egyenként három helyiségből állnak. Elárulta, ezekben a hagyományos bútorok mellett egyebek mellett speciális, eltolható polcrendszer és nyitható kemence is megtalálható, amelyek mögé a különböző kódok megfejtését követően kukkanthatnak be a gyerekek.

Terveik szerint az 1-2. osztályos tanulók rávezető feladatokkal és pedagógusok bevonásával oldanák meg a rejtvényeket, a 3-8. osztályos korosztály pedig már kisebb csoportokban, önállóan birkózna meg a kihívásokkal. A pedagógusok természetesen ez esetben kívülről figyelnék a játékot, adott esetben pedig apró instrukciókkal javítanák a kijutás esélyét.

Sinkáné Nyemcsok Erika, a projekt szakmai vezetője rámutatott, az oktatási szakemberek egyhangú véleménye alapján a mai fiatalok átlagosan 6-8 alkalommal fognak munkahelyet váltani életük során, amihez folyamatos tanulásra, megújulásra van szükség. A gyerekbarát szabadulószoba szerintük ötvözi a tanulást, a játékosságot és a kooperációt, és sikerélményt biztosít a résztvevők számára.

– Nem szeretnénk elvenni a játék élményét. Bár a feladatsorok a tananyaghoz kapcsolódnak, de ha ügyesek vagyunk, nem veszik észre, hogy közben tanulnak is. Nyilvánvalóan új tananyag esetén ez nem alkalmazható. Ilyenkor maradunk a tantermekben és a viszonylag hagyományos módszereknél, ezek a módszerek inkább gyakorlásra, az eredmények mérésére fognak szolgálni – világított rá a célokra.

A projektmódszerról szólva kifejtette, szeretnék elérni, hogy a gyerekek önállóan sajátítsák el az adott tananyagot, ehhez pedig a pedagógusok a szükséges eszközöket, segédanyagokat biztosítják. Bevezetésként néhány hetes projektekben gondolkodnak. A kijelölt témához számos tantárgy kapcsolódna, így ugyanazt az információt több oldalról közelítenék meg. Szándékuk szerint ezáltal nem csak a továbbtanulást könnyítenék meg a gyerekek számára, hanem az általános iskolába is szívesebben járnának.

A konferencia keretében Schaffer István a kooperatív tanulásról,Viedner Mónika pedig a projektoktatásról tartott előadást. A rendezvény végén az érdeklődők átvonultak a Szlovák Általános Iskola kollégiumi részébe, ahol megtekintették a tervek szerint tavasztól már élesben is bevethető szabadulószobákat.

Exit mobile version