in , ,

Mesenap a Benkában

Szeptember utolsó napja. Ha felütjük a naptárat, jó néhány fontos esemény fűződik ehhez a naphoz. 1452-ben megjelent az első nyomtatott könyv, 1960-ban bemutatták a Flintstone család című rajzfilmet, 2008-ban átadták a Megyeri hidat. 1859-ben pedig ezen a napon született Benedek Elek a „nagy mesemondó”.

Ez a nap 2005 óta a Magyar népmese napja. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Ezt tettük mi is, amikor egy különleges napra hívtuk az alsó tagozatos diákokat. A kicsiknek igazán mesésen indult a reggel, hiszen minden osztályban egy – egy meseszerető felsőstől megtudták, ki nyerte a buták versenyét.

A negyedikesek hétmérföldes csizmát húztak és elindultak Meseországba. Útjuk során mesehősökkel találkoztak, akiket fel kellett ismerniük; Meseország folyóiratában apróhirdetések között barangoltak; és szerencséjüket is próbára tehették a mesebeli lottón. A próbák teljesítéséhez szükség volt a népmesék és szereplőik ismeretére, jó memóriára, és nem utolsósorban csapatmunkára.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” fogalmazta meg felhívását a Magyar Olvasástársaság. Bízunk benne, hogy egy kicsit mi is fényesítettük ezeket a mesebeli kincseket.

Szabó Józsefné

Korcsmáros György

A derűs és elégedett Igazgató úr – Korcsmáros György

Tóth Éva és Leblanc Győző

Sinka Imre: Feladatunk, hogy méltóságteljes öregkora legyen minden idősödő embernek