Menu
in , ,

Nyelvi sikerekkel indították a tanévet a Vajdás diákok

Janurik Viktória és Lauday Marcell

Janurik Viktória és Lauday Marcell

Jól kezdődött a tanév az angol és az orosz nyelvet kedvelők számára  a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. Az ELTE Origo Nyelvi Centruma 14-20 éves középiskolásoknak hirdetett Szabari Krisztina angol-német fordító és tolmács emlékére rendezett kétfordulós fordítói versenyt angol és német nyelvből. A feladat egy célnyelvi szöveg magyarra fordítása volt. Több mint 400 pályamű értékelése során a második fordulóra az ELTE szakmai zsűrije válogatta be a legjobbnak ítélt 20 versenyzőt mindkét nyelvből. Lauday Marcell 12. B osztályos tanuló bekerült ebbe a válogatott csoportba és 2018. szeptember 14-én, pénteken megmérette műfordítói tehetségét. A döntő három részből állt: egy fordítástechnikai feladatból, egy angol és egy magyar szöveg célnyelvre való fordításából. Nagy örömünkre Marcell második helyezést ért el, ami azért figyelemre méltó, hiszen a többi díjazott kéttannyelvű gimnáziumok diákja volt.

Tanulóink szeptember 21-én a Lakiteleki Népfőiskolán a Tolsztoj Társaság és a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület által szervezett orosz nyelvi és kulturális verseny országos döntőjén vettek részt. Iskolánkból két csapat is bejutott az országos döntőbe. Az „A” csapat tagjai: Borza Bettina, Koncz Liza és Molnár Pálma, a „B” csapatban pedig Lustyik Anna, Megyik Róza és Pribelszki Boglárka versenyzett. A döntőbe jutáshoz előzetesen programokat kellett szervezni az orosz nyelvvel kapcsolatosan, amit egy prezentáció formájában dokumentáltuk és elküldtük  a verseny zsűrijének, akik aztán kiválasztották a legjobban sikerült tízet, és őket hívták be a döntőbe. Az „A” csapat egy orosz nyelvű, napjainkban igen közkedvelt szabadulószobát valósított meg, aminek következtében játékosan ismerkedhettek meg iskolánk tanulói az orosz nyelvvel. Nagy örömükre olyanoknak is sikerült kijutniuk a szobából, akik nem tanulnak oroszul. A másik csapat egy interaktív kiállítást szervezett, ahol a diákok az orosz kultúrába, illetve a hagyományokba nyerhettek betekintést. A verseny modernségét mutatja, hogy voltak olyan feladatok, ahol a tanulók használhatták okos eszközeiket, ami megmutatta, hogy mennyi hasznos információ van az interneten. Az írásbeli fordulókban számot kellett adniuk orosz nyelvtudásukról, Oroszország ismeretéről, valamint hagyományairól. A harmadik fordulóban egy képzeletbeli interjút kellett készíteniük egy orosz személlyel, amit aztán elő kellett adni, majd prezentációkészítés következet „24 óra Moszkvában” címmel. Ebben a prezentációban egy napot kellett megtervezni, mit néznének meg, mivel közlekednének, hol ennének, illetve aludnának. Mindkét csapatunk derekasan helyt állt.

Reméljük, hogy a kezdeti sikereket további szép eredmények követik majd, hisz mindannyian tudjuk, hogy napjainkban milyen fontos szerepe van a nyelvtudásnak, a nyelvhasználatnak.

Mészáros Tünde

Exit mobile version