Menu
in , , ,

Felolvasószínház a Cervinusban

Október 7-én vasárnap a 2018/2019-es évad első felolvasószínházát láthatták az érdeklődők, akik teljesen megtöltötték a Cervinus Teátrum Margócsy-termét. Az évad első felolvasása Frederick Stroppel A sors bolondjai című vígjáték volt Dósa Zsuzsa rendezésében. A helyszínváltozásra azért került sor, mert a közönség kinőtte a Romkocsmát, ami a kezdeti időszakban nagyon jó helyszínnek bizonyult. Egyre nagyobb számú közönsége van ezeknek a különleges estéknek, amikor a színművészek felolvasnak. A nézők azonban tudják, hogy a felolvasásnál sokkal többet kapnak.

A vígjáték szereplője négy fiatal. A lányok barátnők, a fiúk barátok. Chuck Galluccio (Ragány Misa) és Gail Hildebrandt (Bardon Ivett) az esküvőjükre készülnek, szeretnék, ha barátaik, akik esküvői tanúik is, nem csak tanúik lennének, hanem „össze is jönnének”. Ám Jay Morrison (Timkó János) és Bonnie Sparks (Szemerédi Bernadett) már az első találkozáskor ádáz „harcba” kezd egymással, nem sejtve azt, hogy ez nem vezethet máshová, mint a szerelemhez. Mindketten öntörvényűek, egyikük sem tud kompromisszumot kötni, és kimondani olyan mondatot, amely tisztázná kapcsolatukat. Mindketten „tudják”, hogy mit gondolhat a másik, de nem képesek arra, hogy a rosszul indított első találkozást rendezzék. Félmondatok, ki nem mondott mondatok között őrlődnek, mert büszkeségük még erősebbek érzéseiknél, de talán éppen ez hozza mind közelebb őket a felismeréshez, hogy össze kell házasodniuk.

A közben eltelt időben (a cselekmény másfél év alatt játszódik) Chuck és Gail kapcsolata sem mindig rózsaszín, ám a barátaiktól kapott tanácsokat megfogadták, alkalmazzák. Így amikor Jay bejelenti, hogy összeházasodnak Bonnie-val most ők adják vissza szeretettel Jaynek és Bonnie-nak a tőlük hallott mondatokat: „El ne felejtsd, mostantól Bonnie a legjobb barátod. Soha ne feküdjetek le haraggal. Első az igazság! Aki hazudik, annak legyen jó memóriája. Ne legyenek titkaitok. És ne veszítsétek el a humorérzéketeket.”

Végtelenül jó „előadást” láttunk. Bár a színművészek szövegkönyvvel a kezükben olvasták fel a mondatokat, azonban hangsúlyosan, vagyis a hangjukkal, arcukkal, testbeszédükkel játszottak. Érezni lehetett, hogy számukra is örömet okoz az előadás, és ezt az érzést adták át a közönségnek. Egy jó darab, egy érzékeny rendező, négy tehetséges fiatal színművész és a közönség boldogan, megelégedetten megy haza a színházból, mert egy csodálatos délutánban volt része.

Kedves nagyon humoros vígjátékot láttunk, ami megint sajnálatos, hogy csak egy délután varázsa marad.

A következő felolvasó november 4-én lesz a Cervinus Teátrum művészeivel.

Galambos Edit

A fotókat Babák Bence készítette.

Exit mobile version