Gondolatok Hartay Csaba legújabb könyvéhez

A közelmúltban jelent meg Hartay Csaba Rajongók voltunk című kötete, amely gyermekien őszinte (bár mindig is ezt szerettem Csaba műveiben), bátor, végtelenül jó humorú, sokszor elgondolkodtató írás. Korrajz, egy 13 – 14 éves fiú szemével fedezi fel a világot, önmagát, próbál felnőtt lenni, mert az „menő”. A könyv olvasásakor magam is visszamentem a 80-as évek végére, a 90-es évek elejére, pedig én akkor már felnőtt voltam. Csaba írása természetesen adta vissza azt az életérzést, amit egy kamasz érez, amikor tiltják valamitől, amikor lépcsőnként szerzi meg tapasztalatait a tiltott dolgok megtapasztalásakor – legtöbbször persze titokban.

Az Apa ebben a regényében is fontos szerepet kapott, a kamasz megfelelni vágyása édesapjának érezhető, ahogyan az is, hogy az apa csak jót akar, félti fiát. Lehet, hogy mai szemmel jó lett volna egy ölelés, egy simogatás, de akkor ezt egy kamasz nem igazán tolerálta volna. A szeretet, a tisztelet kettőjük között a szerző írásaiban érezhető.

Elbűvöltek a történetek, a stílus, ahogyan megfogalmazta a fiatal író-költő egyes szám elő személyben történeteit. (De nem szabad elfelejteni, ez regény, pontosabban novellafüzér.)

(Talán szerencsésebb lett volna az utolsó két novellát megcserélni, mert szerintem a Papa fecskealakban zárógondolata inkább lezárja a könyvet.)

Megint kitűnő Hartay Csaba könyv született. Gratulálok Csaba!

Hartay Csaba: Papa fecskealakban című novella záró mondatati:

„Ott, akkor valami olyasmit éreztem, hogy abban a pillanatban elmúlt egy időszak. Hogy egy korszaknak vége van az életemben, hogy már nem lehetek itt többé gyerek, és talán máshol sem. Hogy vége van egy világnak, ami az enyém volt, és a legtöbben úgy hívják, hogy gyerekkor.”

Galambos Edit