Menu
in , ,

Földesi: Erdogan útján vagyunk

Földesi Zoltán

Földesi Zoltán

Több szempontból is rendhagyó volt Földesi Zoltán legutóbbi sajtótájékoztatója. Az MSZP helyi elnöke ugyanis az országos és a várospolitikai ügyek értékelését megelőzően megemlékezett Kiszely Mihályról. Mint mondta, Szarvas város korábbi alpolgármesterének halálhíre nagyon megrázta, mivel hosszabb ideig együtt dolgoztak, és szoros barátságot ápoltak. Sajnos utolsó útjára nem tudta elkísérni, ezért emléke előtt egy mécses meggyújtásával tiszteleg.

A másik érdekességet a sajtótájékoztató időpontja jelentette, mivel a megszokottól eltérően a testületi ülés előtt került rá sor. Ennek az volt a prózai oka, hogy október 19-én Szarvas város hattagú delegációjának tagjaként a kínai testvérvárosba, Wuxiba utazik. Ott részt vesznek a testvérvárosi találkozón, s tárgyalnak arról is, hogy a kétoldalú kulturális kapcsolat újabb állomásaként bemutassák a Csodaszarvast a hatmilliós nagyvárosban.

Országos ügyekről szólva elmondta, aggasztó történéseket vél felfedezni. Az elmúlt hónapot a Sargentini-jelentés utóélete határozta meg, mind a kormánypárti, mind az ellenzéki kezdeményezések oldaláról. A parlament elfogadta az ezt elutasító határozatot, amelyhez a kormánypárt asszisztált, a Jobbik pedig tartózkodott. Az ügyet szemenszedett hazugságként aposztrofálta, mivel 12 pont közül 11 az európai értékeket sérelmezi, csak ezekről Orbán Viktor nem beszél.

– A rozsdád bökőt ide, hogy a novemberi testületi ülésén Szarvas város testülete is találkozik ezzel a dologgal, mert a fideszes területeken végig fogják verni, és itt is el kell ezt majd utasítani. Szeretném bejelenteni, hogy a Magyar Szocialista Párt tárgyalni sem hajlandó erről a dologról – prognosztizálta a kérdéskörrel kapcsolatban.

Hozzátette, az ügy első negatív következményei már érzékelhetők. Az önkormányzatoknak szeptember 31-ig vissza kell utalni az 50 millió Ft feletti kormányzati előlegeket, ill. az EU zárolta a GINOP, TOP és KEHOP programok forrásait, amelyek 500 milliárdos nagyságrendű pénzeket tartalmaznak. Mivel ezeknek a felét megelőlegezte a kormány, fennáll a veszély, hogy a 2019-es költségvetéssel komoly gondok adódnak. Véleménye szerint a kormány azért nem játszik nyílt lapokkal, mivel több ügyben a miniszterelnök családja is érintett.

Az MSZP erre reagálva kezdeményezi az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, amelyhez 28 EU-s tagországból már 22 csatlakozott. Céljuk egymillió aláírás összegyűjtése. Ezt a városban a párt Kossuth utcai székházában, illetve piaci napokon az MSZP standjánál lehet megtenni.

Szólt arról is, hogy Magyarország miniszterelnöke fogadta Erdogan török elnököt, aki a legmegosztóbb vezető Európában. Komoly párhuzamokat vél felfedezni a két ország kormányzati módszerei között, aminek a hazánkban élők a vesztesei. Mindeközben 2700 fő leépítésével riogatják a minisztérium és a főhatóságok dolgozóit, olyan trükköket is bevetve, hogy csak akkor segítenek nekik az állami szférában elhelyezkedni, ha önkéntes katonaságot vállalnak.

Megdöbbenve tapasztalta azt is, hogy október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján fogadta el a magyar parlament a lakástakarékról szóló törvényt, és kriminalizálják a hajléktalanokat.  Egyfajta összegzésként úgy fogalmazott, a kormány kilencedik éve osztja gazdagokra és szegényekre a társadalmat, kilakoltatja a devizahiteleseket, megszűnteti a munkanélküli segélyt, felszámolja az Érdekegyeztető Tanácsot, százezrek kerülnek ki a nyugdíjrendszer biztonságából, a GYES összege közel tíz éve 28500 Ft, a lakástakarék-pénztári támogatások eltörlésével pedig több tízezer fiatalba rúgott bele. Továbbá az egykulcsos adórendszernek köszönhetően a pénzek „perverz újraelosztása” történik.

Meggyőződése, hogy csak egy baloldali program vezetheti ki az országot ebből a helyzetből. Pártja harcolni fog parlamenti és azon kívüli eszközökkel is, és önálló törvénymódosításokat terjesztenek be. Úgy véli, fel kell készülni a következő ciklusra, mivel az eddigi információk szerint kb. 25%-kal kevesebb EU-s támogatás érkezik az országba.

Az év végére adománygyűjtéssel készülnek, melynek keretében tartós élelmiszert, játékokat és meleg holmikat várnak.

November 3-án megrendezik a 29. szegfűbáljukat, melynek fővédnökségét Gurmai Zita vállalta, a védnöki szerepet pedig Bagóné Borbély Ildikó tölti be.

Várospolitikai ügyekre evezve kitért arra, hogy egy EFOP-típusú pályázat részként 18 szociális bérlakás újulhat meg Szarvason. A számokról szólva elmondta, jelenleg 260 önkormányzati lakás van Szarvason, ami más települések összehasonlításában jónak mondható. Hozzátette, nagy az igény irántuk, mert öröklődik az a kör, akiknek erre szüksége van.

Vázolta az előttük álló testületi ülés részleteit is. A három napirendi pont, hat-nyolc bejelentés és két zárt ülési napirendi pont számára az üzeni, az önkormányzati feladatkör kiüresedett, és az intézményeik száma drasztikusan lecsökkent.

Tárgyalják többek között az önkormányzati lap beszámolóját, amelyet nagy értéknek tart. Több mint 30 év jelenik meg, ráadásul az idei évtől már színesben olvashatóak az település történései.

Említést tett a hulladékgazdálkodásról is, amely mögött egy újabb a nemzeti mutyi húzódik. Létrehozták az NHKV-t, központosítva ezzel a kérdéskört, mivel a hulladékkezelésben nagyon sok pénz van Mint mondta, bár Szarvason rendelkezésre állt a szükséges infrastruktúra, szerződéskötéskor nem hagytak választási lehetőséget az önkormányzatnak. A felelős tehát magasabb szinteken keresendő, és csak abban bízik, hogy nem fajul a helyzet odáig, mint Nápolyban.

Zárszóként úgy fogalmazott, az ellenzék készül arra, hogy a problémákra generális javaslatot tegyen, de közös ügyünk, hogy átgondoljuk, jó irányba tart-e az ország.

Exit mobile version