Menu
in ,

Tizenkétezer ügyiratot iktattak tavaly Békésszentandráson

Október 29-én tartotta soros testületi ülését Békésszentandrás önkormányzata. Elsők között a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseit ismertette. Rusz Mihály elmondta, eseti települési támogatást 5 fő részére ítéltek meg 25 ezer Ft értékben, ill. gyermek és fiatal felnőtt támogatásra 2 fő nyújtott be kérelmet, 6 gyermekre való tekintettel. A támogatás összege 34 ezer 500 Ft volt.

Elfogadták a Körös-Menti TDM 2017. évi tájékoztatóját is. Barna Antal, a Pénzügyi és Turisztikai Bizottság elnöke megjegyezte, a testületet foglalkoztató kérdésekre a korábbi, több mint egy órán keresztül tartó bizottsági ülésen megkapták a válaszokat. Azt látják, hogy a vendégéjszaka számok az utóbbi években lendületesen emelkedtek, ami azt bizonyítja, hogy jó helyre kerültek a befizetett forintok. Sinka Imre polgármester megköszönte a szervezet eddigi munkáját. Hozzátette, 2010-ben eldöntötték, hogy a térség a turizmus irányába mozdul el, és ennek megerősítésében fontos szerepe volt a szervezetnek.

Tárgyalták a Polgármesteri Hivatal 2017. évi beszámolóját is. Ehhez kapcsolódóan dr. Strassburger Gyöngyi jegyzőasszony hangsúlyozta, törvényi kötelességüknek tettek eleget az elkészült anyaggal. Mint elhangzott, az elmúlt évben 12000 ügyiratot iktattak, ami dolgozóként mintegy 1000 iratot jelent. A testületi ülések anyaga 2800 géppel írott oldalt tesz ki. Emellett jelentősen segítették a képviselő-testület munkáját is. A törvény által előírt hat alkalom helyett ugyanis annak többszöröse valósult meg a tavalyi évben. A hivatalban egyébként 13 fő dolgozik, ami majdnem három fővel meghaladja a törvényi minimumot, de meglátásuk szerint a munka mennyisége indokolja ezt a létszámot.

Napirendre került a település III. negyedévi adóbevétele is. Kiderült, az előző év ugyanezen időszakához képest a teljesítés 124%-on áll. Ez köszönhető az iparűzési adó 27 milliós bevétel növekedésének, illetve annak, hogy a gépjárműadó bevétel teljesülése már 102%-os, az éves előirányzathoz képest pedig 86%-os. Az iparűzési adóelőleg feltöltésekkel, illetve az év végére még beérkező adóbevételekkel a teljesítés remélhetőleg megközelíti a 100%-ot. Barna Antal kiegészítésként elmondta, nagyságrendileg 160 millió Ft helyi adóbevételük van, az államtól pedig kb. 220 millió Ft támogatást kapnak.

Szó volt a 2019. évi költségvetést megalapozó támogatásokról is. A legnagyobb változást az M44-es építéséből adódó iparűzési adóbevétel jelenti. Ez 13000 ezer/főről várhatóan 18700-17800 Ft/főre fog emelkedni. Ennek következében azonban közel 16 millió Ft-tal kevesebb állami támogatást kap a település. A mérleg összességében pozitív, mivel iparűzési adóbevétel kb. 50 millió Ft többletforrást fog jelenteni a városnak.

A bejelentések között érintették a szociális tüzelőanyagra vonatkozó rendeletet, a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola 2017-18. évben végzett tevékenységét, a Kulturális Fejlődésért Alapítvány munkatársának továbbfoglalkoztatását, a településen dolgozó védőnők részére étkezési utalvány biztosítását, ill. a képviselői díjak nonprofit célokra való felajánlását.

Döntöttek arról, hogy részt vesznek a bölcsőde felújítására irányuló pályázati lehetőségen. Céljuk, hogy az udvart is felújítsák, illetve akár nyolc fővel bővítsék a létszámot.

A képviselők elutasítottak egy földhaszonbérlet felajánlást, elengedték a strandbüfé októberi, novemberi bérleti díjának bizonyos hányadát, és lépéseket tettek egy kistraktor beszerzése irányában.

Határoztak arról, hogy a Rákóczi és a Hunyadi utca közötti területen gömbakácokat ültetnek, eleget tettek egy lakossági kérésének, mely szerint a gyakorlókertben egy 5×5 méteres területet biztosítanak, és elfogadták a síkosságmentesítő anyagok beszerzéséről szóló javaslatot (680 ezer Ft). Döntést hoztak arról is, hogy az üdülősoron több zsákutca táblát kihelyeznek, ill. a néhány áteresz cseréjére forrást biztosítanak (491 ezer Ft).

Támogatták egy kerekes kút kialakítását is, amely a tájház területén kapna helyet. A Bethlen Gábor utcai 19/c alatti szolgálati lakás alapjainak megerősítéséhez is hozzájárultak, ill. elfogadták a településüzemeltetésnél dolgozó munkaruhájának beszerzését (468 ezer Ft). Módosították egy Vidékfejlesztési Pályázathoz szükséges önerőt, valamint az ivóvízjavító programmal kapcsolatban is kifejezték állásfoglalásukat.

Zárásként Sinka Imre szólt arról, hogy a kerékpárút átadására november 8-án 11 órakor kerül sor, egy nappal később pedig a Polgármesteri Hivatal energetikai beruházásának végére kerül pont.

Exit mobile version