Menu
in ,

Oktatás, ár- és belvízvédelem, M47 került napirendre a megyegyűlésen

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének idei utolsó munkaprogram szerinti ülésén több tájékoztató is elhangzott, ár- és belvízvédelemről, oktatásról informálódtak a képviselők, valamint véleményt nyilvánítottak az M47 jelű gyorsforgalmi út tervezett nyomvonal változataival kapcsolatosan.

A novemberi közgyűlésen Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója Békés megye ár- és belvízvédelméről tájékoztatta a képviselőket. Kiderült: az igazgatóság kezelésében lévő fővédvonalak és másodrendű töltések állapota megfelelő, azok védekezésre alkalmas állapotban vannak. A képviselők az Élővíz-csatornával kapcsolatosan érdeklődtek, a meder tisztítása, kotrása gyakoriságáról kérdezték az előadót, aki elmondta, leginkább a belterületi szakaszokra koncentrálnak, de fontos a csatorna teljes hosszán a meder tisztítása.

Békés megye oktatási helyzetéről Sipos László igazgatóhelyettes a Békéscsabai, és Petróczki Zoltán Gábor szakmai igazgatóhelyettes a Gyulai Tankerületi Központ részéről tájékoztatta a közgyűlést. Az előadók a tankerületi központok szerkezetének változásáról, a humánerőforrás jellemzőiről, a tanulólétszám alakulásáról beszéltek. Kiderült, a tanulmányi átlag növekszik, az évismétlők száma csökken. Zalai Mihály megyei elnök kiemelte: 6,2 milliárd forintnyi infrastrukturális és 1,5 milliárd forintnyi szakmai fejlesztési forrás érkezett a megyei oktatásba, az elmúlt évtized legjelentősebb fejlesztései valósulhatnak meg.

A megyében működő felsőoktatási intézmények a megye felsőoktatásáról állítottak össze tájékoztatót. Dr. Lipcsei Imre, a Gál Ferenc Főiskola dékánhelyettese elmondta, hogy a csabai gazdasági kar fejlesztésén dolgoznak Békéscsabával közösen. Dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási Központjának igazgatója kiemelte: az intézmény egyetemi rangot kapott, ami komoly előrelépés a központ életében. Dr. Futó Zoltán, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának megbízott dékánja pedig arról tájékoztatta a képviselőket, hogy jelentősen nőtt a mezőgazdasági képzésbe résztvevők aránya.

Jancsurák József, a Gyulai Szakképzési Cetrum szakmai főigazgató-helyettese és Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója a megye szakképzési helyzetéről tartott tájékoztatót. A részletes anyagban a centrumok szerkezeti felépítése, a szakgimnáziumok, szakközépiskolák, a kollégiumi ellátás és az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztések bemutatása kapott helyet. Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke fontosnak nevezte, hogy az elmúlt években 10%-kal nőtt a szakképzésben résztvevők száma.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásának aktuális megyei helyzetéről Murányi Valéria, a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatóságának osztályvezetője tájékoztatta a képviselőket. Elmondta: 2018. október 15-ig a TOP keretből országosan 7592 projektet támogattak, Békés megyében 469 támogatott fejlesztés és program valósítható meg TOP-os forrásból. 82 támogatási kérelemről még nem született támogatói döntés, a megkötött támogatási szerződések száma 417.

Véleményt nyilvánított a testület az M47 jelű gyorsforgalmi út tervezett nyomvonal változataival kapcsolatosan. Állami költségvetésből finanszírozva jelenleg folyik a Szeged és Debrecen 2×2 sávos közúti összeköttetés kialakításának tanulmánytervi vizsgálata, melynek célja a kiépítés lehetőségeinek feltárása, a változatok kidolgozása. Ezek közül kettőt tart a megyei testület elfogadhatónak attól függően, hogy a későbbi vizsgálatok során melyik bizonyul a legmegfelelőbbnek. Mindkettő a 47 jelű főút nyomvonalát követő, de attól elkülönült új nyomvonal.

A megyei értéktár munkájáról is tájékozódott a testület, megtudtuk, hogy októberben 15 új értékkel gyarapodott a megyei értéktár, melyeket hamarosan sajtótájékoztató keretében mutat be az értéktár bizottság, valamint szó volt a nagy sikerrel megrendezett harmadik Megyenapról is. A közgyűlés bejelentésekkel zárult, melyből kiderült, hogy a soron következő, munkaprogram szerinti ülés februárban lesz.

Exit mobile version