Menu
in , ,

Idegen nyelvek – egy kicsit másképp

Több éve tartó hagyomány a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban, hogy az egyes munkaközösségek ősszel, télen és tavasszal egy-egy héten tantárgyaikkal kapcsolatos programokat szerveznek az iskola diákjai számára. Mint mindig, az idén is a Nyelvi Hét nyitotta a projekthetek sorát, november 5. és 10. között minden nap kínáltunk valami érdekességet a vajdás tanulók számára.

Az első napon, hétfőn rendeztük meg a 3. Tiramisu-partyt, amelyen ismét lelkesedéssel vettek részt iskolánk tanulói. Az első helyet Hortobágyi Kata és Bondor Bíborka párosa nyerte. A második helyen Behan Gréta, Grund Patrícia Ella, Kiss Anna és Szabó Bernadett csapata végzett, a harmadik helyet Szabó Helga, Gáll Kata, Garai Hajnal triója szerezte meg.

Kedden a 2. órában Molnárné Krajcsovicz Magdolna volt a vendégünk, aki volt vajdás diákként és gyakorló nyelvvizsgáztatóként jött el hozzánk. Egyórás előadása kezdetén beszélt a vizsgalehetőségekről, a vizsgák menetéről, és arról, hogy mire ügyeljenek a tanulók, amikor eldöntik, milyen típusú vizsgát válasszanak. Részletesen megismertette diákjainkkal az írásbeli és szóbeli vizsga feladatformáit, a pontozás menetét. Sok hasznos tanácsot adott a tekintetben, hogy az egyes feladatoknál mire kell figyelni, milyen szempontok szerint érdemes az időt beosztani. Felhívta figyelmüket az ismétlődően előforduló típushibákra, hogy azok elkerülésével is biztosabb legyen a siker. Előadása végén bátorította, buzdította tanulóinkat, hogy igyekezzenek gimnáziumi éveik alatt kihasználni az időt, minél hamarabb megszerezni az első nyelvvizsgát, hiszen ez nemsokára a továbbtanulás feltétele is lesz.

Az idén sem maradhatott el a hét legmókásabb programja, a Halloween Party. A szokott helyre és időben meg is érkeztek a lelkes diákok, hogy egy kellemes hangulatú délutánt töltsenek el társaikkal, valamint angoltanáraikkal. A játékos feladatok elmaradhatatlan része volt a gyümölcs- és zöldséghalászat és a szagolgatás, de a sötétben való szellemkeresgélés is nagy sikert aratott, csakúgy, mint az ügyességi vetélkedő, melyben csupán egy-egy perc állt rendelkezésre a különböző feladatok elvégzéséhez. Természetesen az angol nyelv gyakorlása sem maradhatott el, amit egy Halloweennel kapcsolatos vers segített könnyebbé tenni. Az összejövetelt néhány nagyon ötletes jelmez és smink tette teljessé, és persze a remek hangulatú est végére a tea és a sütemények is elfogytak.

A csütörtök az orosz szabadulószobáról szólt. A harmadik alkalommal megrendezett játék most kissé magyarított változatban várta a lelkes próbálkozókat. A feladatok közt szerepeltek az orosz történelemmel, földrajzzal, kultúrával és néphagyományokkal kapcsolatos feladványok, mindez természetesen bonyolult zárrendszerrel színesítve. A feladatok megoldásához fordítókulcs is rendelkezésre állt a cirill betűk megfejtéséhez, hogy a nyelvet nem ismerők is kiszabadulhassanak. Hamar beteltek az előre meghirdetett helyek, a jelentkező 6 csapat közül végül a rendelkezésre álló idő alatt csak egy szabadult ki, de mindenki nagyon jól érezte magát, gazdagodva az orosz nyelv és kultúra ismereteivel.

Harmadik éve biztosítunk lehetőséget diákjainknak arra, hogy idegen nyelvű előadásaikkal örvendeztethessék meg társaikat. Idén 9 tanuló 3 nyelven készített összesen 8 prezentációt, melyek mindegyike érdekes témát dolgozott fel. A sort Sebők László (12.A) előadása nyitotta, aki a színekről és az orosz nyelvben betöltött szerepükről beszélt. Őt az angol nyelvű prezentációk követték. Puskás Nándor és Kincsesi Dóra (11.B) a 19. századi magyar társadalomról, Borbély Laura (11.B) a pozitív gondolkodás jótékony hatásairól, Bácsi Benedek (11.B) szokatlan életstílusokról, Szécsi Norbert (11.B) pedig Federico da Montefeltro életéről mesélt. A sort a németesek zárták, akik közül Urbán Roberta (12.A) az alternatív gyógymódokkal és azok előnyeivel, illetve hátrányaival ismertette meg a hallgatóságot, Gruner Benedek (12. B) a Space X rejtelmeibe és Elon Musk elbűvölő tevékenységébe avatott be minket, Jelen Ákos (12.A) pedig a német hard rock és metál ötvözetének jeles képviselőjéről, a Rammstein együttesről tartott előadást, melyet gitárjátékával tett még színesebbé. Mindhárom prezentáció rendkívül színvonalas volt, öröm volt hallgatni a jól felkészült diákokat.

Pénteken került sorra két volt vajdás diák élménybeszámolója ’Amerikából jöttem’ címmel. Borbély Flóra és Tóth Bálint Amerikában töltötte a nyarat. A Camp Leaders és a Camp Resort Leaders egyetemi program keretén belül dolgoztak, Flóra egy ifjúsági táborban, míg Bálint egy luxusszállodában. Prezentációjukban beszéltek a program adta lehetőségekről és feltételekről, továbbá sok csodaszép képpel szemléltették, hogy mennyi gyönyörű helyen jártak. Ez a program lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy a megkeresett pénzből bejárják Amerikát és sok kulturális élménnyel gazdagodjanak.

Szombaton iskolába jönni sosem kellemes dolog, de a Nyelvi Hét utolsó napján egy kicsit játékosan próbáltunk hozzáállni a kötelező munkanaphoz. A diákok körében már jól ismert Nagy Karácsonyi Kvíz mintájára nyelvtanáraink egy Nyelvi Kvízt készítettek, melyben az iskolában tanított nyelvek mindegyikéhez kapcsolódó kérdéseket tettek fel a diákoknak. A feladványok természetesen nem a nyelvtani tudást mérték, sokkal inkább földrajzi, történelmi, művészeti témákból merítettek, ill. rákérdeztek az egyes országok, népek mindennapi életéből ismerhető dolgokra, fogalmakra is. A vetélkedő az 5. órában zajlott, és nagy sikert aratott, hiszen a feladatok gyakran nem nélkülözték a humort sem.

Bencsik Péter munkaközösség-vezető

Exit mobile version