Menu
in ,

Mozgalmas bejárás: Három helyszín szemrevételezése után fát ültettek a képviselők

Csökkentett műszaki tartalommal tervezik megvalósítani a Szarvasi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ felújítását – derült ki november 22-én, a testületi ülés előtti bejáráson. A részletekről szólva Hodálik Pál alpolgármester elmondta, a közbeszerzési eljárásra jelentős forrástöbblettel érkezett ajánlat, ezért a képviselő-testület úgy határozott, hogy csökkentett paraméterekkel realizálja a fejlesztést. Az udvaron pl. csak azokat a részeket újítják fel, amelyek tényleges használatban vannak, a hátsó kisépület helyére pedig falazott, épített garázs helyett egy könnyűszerkezetes beálló kerülne. Emellett nem lenne új fal és parkettaburkolat, ill. a melléképület alatt található pincét sem temetnék be.

– A gyerekház jelentős átalakítását nem tudtuk elhagyni, valamint a túloldalon lévő babakocsi tároló és egyéb helyiségeket sem. A pincében csak minimálisan történik majd meg a felület helyreállítása, és a 15 millió Ft nagyságrendű, központi klímarendszer kiépítése is kikerült a projektből – foglalta össze a város második embere a tervezett változtatásokat.

Babák Mihály polgármester hozzátette, a mérlegelés fő szempontját az jelentette, hogy a vállalt indikátorokat teljesíteni kell, ellenben fontos, hogy a fejlesztés a városi költségvetésre ne rójon plusz terheket. Bízik benne, hogy a fennmaradt munkálatokhoz később tudnak forrást szerezni, s így az elképzelések hosszú távon hiánytalanul megvalósulnak.

Mint elhangzott, a kormányzat felé már február 15-én jelezték a többlettámogatási igényüket, azóta azonban nem érkezett válasz. Megnyugtatásul elmondta, a „családi ezüst” még megvan, a város tartalékainak felhasználásakor azonban a később megvalósuló projektek önerejét is figyelembe kell venni.

A második állomást a Tessedik Sámuel Múzeum jelentette. A település jelenlegi legnagyobb TOP-os projektjén – 472 millió Ft – már csak az utolsó simítások hiányoznak. A kivitelezés a tervezett november 30-i határidőre elkészül.

A folytatásban a képviselők a Széchenyi utca 2. szám alatti ingatlant keresték fel. Az itt épülő orvosi rendelők műszaki átadása-átvétele már megtörtént, jelenleg a használatba vételi engedély van folyamatban.

Babák Mihály polgármester hangsúlyozta, három orvos kerül ebben az épületben elhelyezésre. Új berendezésekre nincsen forrásuk, ezért a rendelőkből átkerülnek a korábban használt eszközök. A helyiségeknek fenntartási idő végéig – öt évig – nem lesz bérleti díjuk, csupán a rezsiköltséget kell fedezni. A tetőre napelemek kerülnek, a fűtést pedig a termálrendszeren keresztül oldják meg, ami jelentősen csökkenti majd a kiadásokat.

Emellett jövőre a parkolóépítést is megkezdik. Elbontják a sarki épület, ami ugyancsak növeli majd a parkolók számát, valamint az épület előtti részt is ilyen célra hasznosítanák. Az ingatlan üzembe helyezését elnyújtják, további többlettámogatási igényük érvényesítése érdekében.

A bejárás végén a képviselők elültettek egy gyertyánfa-csemetét a Fő téren. A fát Szarvas városa az Agrárminisztérium elismerő oklevele mellett nyerte el a Virágos Magyarország 25. jubileumi versenyén.

P.S. A képviselő-testületi ülésen végül hosszas véleménycsere után módosították a Szarvasi Családsegítő és Gyermekjóléti Központra vonatkozó terveket. Néhány új információ birtokában a képviselők úgy döntöttek, hogy a fejlesztést az eredeti műszaki tartalommal és nagyobb összegű hitel felvételével valósítják meg.

Exit mobile version