Menu
in ,

Stabil gazdálkodással zárta a harmadik negyedévet Békésszentandrás

Betegség és más jellegű elfoglaltság miatt mindössze négy fővel indult a november 26-i soros testületi ülés Békésszentandráson, igaz, nem sokkal később Fabó István alpolgármester is megérkezett. A három napirendi pont közül elsőként a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság átruházott hatáskörben végzett munkájáról számolt be. Rusz Mihály elnök tájékoztatott, eseti települési támogatást három ízben, összesen 305 ezer Ft értékben ítéltek meg, míg gyermek és fiatal felnőttek támogatását 25 ezer Ft nagyságrendben hagytak jóvá.

Bagdiné Balla Andrea pénzügyi csoportvezető az önkormányzat III. negyedévi költségvetését ismertette. Mint elhangzott, a rendelet előző módosításának főösszege 1 432 659 ezer Ft, a működési kiadások 73%-ban, a felhalmozási kiadások 10%-ban, a működési bevételek 81%-ban, a felhalmozási bevételek pedig 47%-ban teljesültek. Hozzátette, a 2. sz. melléklet intézményenként mutatja be a költségvetési év I-III. negyedévének rovatonkénti teljesítését. Olvasható benne többek között, hogy mely TOP-os pályázat támogatása került már átutalásra az önkormányzat részére.

Nemcsényi Zsolt, a Pénzügyi és Turisztikai Bizottság tagja hozzáfűzte, örömmel tapasztalták a nagy számokat, és azt kívánják, hogy soha ne legyen rosszabb évük. A napirendi pontot egyhangúan szavazták meg.

Ezzel párhuzamosan a 2018. évi költségvetési rendeletet is módosították, a költségvetési év I-III. negyedévében teljesült pótelőirányzatok miatt vált szükségessé. Az időközben megkötött nyári diák munkát, illetve a közfoglalkoztatási szerződések bevételeit és kiadásait ugyanis be kell építeni a költségvetésbe. A módosítás 15 190 ezer Ft-tal növeli a kiadási-bevételi előirányzatokat, így a költségvetés főösszege 1 447 849 ezer Ft-ra módosul.

A működési bevételeknél is módosítás történt azoknál a rovatoknál, amelyek már meghaladták a tervezettet. A legnagyobb mértékben a tulajdonosi bevételek növelhetők, ill. a működési célú átvett pénzeszközöknél történt nem tervezett bevételnövekedés. Ennek okai a rendezvényekre kapott támogatások, valamint a vitaminnapi tombolabevétel. Emellett több előirányzat-módosítás is történt abból a célból, hogy az év hátralévő részében a szükséges előirányzatok az intézmények rendelkezésére álljanak. Ezek elsősorban a Polgármesteri Hivatalt és a Művelődési Házat érintik.

A bejelentések között szó esett a bölcsőde kérelméről, amelyben játékeszközök vásárlását fogalmazták meg. Emellett egy pályázat jóvoltából felmerült a bővítés, fejlesztés lehetősége is.

Döntöttek pótkocsigumik beszerzéséről 310 ezer Ft értékben és új KRESZ táblák vásárlásáról is 1,1 millió Ft értékben.

Határoztak egy kistraktor és hóeke beszerzéséről is, amelyet 60 havi részletben, összesen 11 672 ezer millió Ft+Áfáért a DM-Kertől. A beruházást a téli időszak úttakarítási nehézségei indokolták.

Tárgyalták a Nemzeti Földalapba tartozó földrészek átadását-átvételét is. A legnagyobb nehézségeket a közmunkaprogramban résztvevők fogyatkozó létszáma és a feltételrendszer hiánya okozza. A hozzászólásokból az derült ki, hogy a földterületek használata számos, előre nem látható bizonytalanságot rejt magában, és közel sem biztos, hogy a vállalást teljesíteni tudják. Ezekre az okokra hivatkozva a javaslatot elutasították.

A bejelentések között elhangzott, hogy önkormányzat pályázatot nyújt be a Bethlen Gábor Alaphoz a kishegyesi testvértelepülést és a közeledő jubileumokat megcélozva.

Érintették az Alföldvíz kérdését is. Sinka Imre polgármester elmondta, a rossz szennyvíz értékekből fakadó bírság 30%-a az önkormányzatot terheli, ezért komolyan foglalkozni kell az üggyel. Az erről tartott egyeztetésen arra jutottak, hogy az okozója ipari szennyezés, a megoldás pedig a nagyvállalkozók kezében van.

Mindemellett elfogadták két képviselő tiszteletdíjának felajánlását, és meghatározták a köztisztviselői illetményalapot a költségvetés elfogadásáig terjedő átmeneti időszakra. Emellett szó esett a törvényességi felhívásról szóló tájékoztatásról, meghosszabbítottak egy békésszentandrási bérleményt, valamint érintették az alakuló Gazsó Ferenc Társadalomtudományi Társaság kérdését is.

Exit mobile version