Menu
in , , ,

Tennessee Williams-darab bemutatójára készül a Cervinus

December 4-én nyilvános olvasópróbára invitálta a sajtó képviselőit a Cervinus Teátrum. 2019. február 8-án és 9-én mutatják be Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámáját Dósa Zsuzsa rendezésében.

Csasztvan András a Teátrum igazgatója elmondta, olyan darab fog születni, amit a művészeti igazgató rendez. Varga Viktor és Korcsmáros György után Dr. Dósa Zsuzsa is rendezést vállalt, úgy gondolta további terheket vesz a vállára akkor, amikor decemberben a legtöbb előadásunk van. Amikor Zsuzsa játszik, a szervezést ugyanúgy viszi, de nagyon kevés ideje marad megbeszélésekre velem, pedig ez is fontos. A darabokat is a művészeti igazgató választja ki, így ezt is ő választotta. Nagyon várom a bemutatót, mert biztosan nagyon jó lesz a szereposztást nézve. A művészeket mindenki ismeri talán kivéve Szabó Lajost, aki Békéscsabáról érkezett hozzánk. Szeretettel köszöntelek! Köszöntök minden alkotót, aki elvállalta, hogy benne lesz az előadásban. Lesznek gyermekek szereplők, amit nagyon szeretek, hiszen ezek a gyermekek olyan élményt kapnak tőlünk, amiért visszatérnek majd kis városunkba – fejezte be Csasztvan András.

Dr. Dósa Zsuzsa is köszöntötte Szabó Lajost, örülök, hogy közöttünk, vagy! Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámájának előadására készülünk. Valóban én választottam a darabot és azért, mert úgy gondoltam ez egy olyan családi történet, ami örök érvényű, teljesen mindegy, hogy Amerikában játszódik, mert játszódhatna itt is nálunk is. Olyan társadalmi témákat feszeget, mint a családon belüli kapcsolatok: a szerelem, a gyerekek, a betegség, az apa-fiú, a testvéri, a sógornők kapcsolata és sorolhatnám. Akár a saját életünk. Azt is gondolom, hogy a színház, a mi színházunkban szükséges elgondolkodtató darabokat is színpadra vinni, bemutatni. Két vidám előadással – Az ibolya és a Fekete Péter – kezdtünk, a nyár előtti utolsó bemutatónk is szórakoztató lesz, és talán ez a karácsony utáni időszak az, amikor idő van kicsit elgondolkodtató előadást színpadra vinni. Azt sem titkolom, hogy nagyon szeretem ezt a drámát, évek óta bennem van, mert A vágy villamosa is remekmű, szeretem, de a Macska a forró bádogtetőn szerkezetileg bonyolultabb, mélyebben elgondolkoztató, a viszonyai izgalmasabbak, sokrétűbbek szerintem, de ez az én személyes véleményem.

A szereplők: Brick Pollitt Timkó János, Maggie, a felesége Szemerédi Bernadett, Big Daddy, az édesapja Nádházy Péter, Gooper, a bátyja Szabó Lajos, Mae, Gooper felesége Bardon Ivett, Big Mama, Brick édesanyja Jónás Gabriella. Tooker tiszteletes Polák Ferenc, Baugh doktor Magyari László, Sookey, a házvezetőnő Balázs Henriett. És lesz négy gyermekszereplő, mivel Goopernek és Maynek öt gyermeke van, négy nagyobb gyermek fog szerepelni, az ötödik még kisbaba lesz, az egyik gyermekszereplő Sándor Noémi, aki most itt van, ez évtől a tanítványom a drámatagozaton. Noémi tűzrőlpattant, nagyszájú, ügyes, jól improvizál.

Díszlet, jelmez Nagy Szilvia. A díszletterv készen van, a jelmeztervek készülnek, egy részük van készen.

Decemberben nagyon sok programunk, rendezvényünk van, tegnap Drótos Jankó volt félig magyar, félig szlovák nyelven, az adventi gyertyagyújtásoknál nem csak Szarvason, de a környéken is szerepelnek színművészeink, két ünnep között Fekete Péter, és a Kabaré új műsorral, bővített szereposztással kerül színpadra.

A bevezető után a rendezővel, szereplőkkel találkozhattunk, majd következet a felolvasás, amelyből kiderült, valóban izgalmas, feszült, előadás születése kezdődött el.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version