Menu
in ,

A sikernek egyetlen titka van: legyen célod!

Frankó Tünde

Frankó Tünde

Ezt állítja Frankó Tünde kineziológus, aki november 30-án harmadízben tért vissza a szarvasi Városi Könyvtár falai közé. A szakember az önbecsülést és a pozitív gondolkodást követően a rövid, közép és hosszú távú célok témakörét járta körbe a zsúfolásig megtelt nagyterem közönsége előtt.

– A mai ember sajnos a mának és a szerzésnek él. Az okoz örömöt neki, hogy vásárol valamit, s ettől átmenetileg boldognak érzi magát. Ezzel szemben a legtöbb embernek nincsenek konkrét céljai. A praxisomban azt tapasztalom, hogy harminc emberből mindössze két-három tud arra válaszolni, hogy mik is ezek, s ők is inkább rövid távú célokat fogalmaznak meg – panaszkodik a szakember.

Az alapproblémát szerinte az jelenti, hogy sem otthon, sem pedig az iskolában nem tanítottak meg erre bennünket. Egyetlen órán sem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, s a szülők érdeklődését is leginkább az aktuális tananyag elsajátítása, adott esetben a fél vagy év végi érdemjegyek kötötték le. Nehezíti mindezt a mai rohanó világ, ami egyszerűen „bedarálja” az aktív korú lakosságot, s nincs ideje felülemelkedni a mindennapi taposómalmon.

Érdekességként említette a népmesék világát, amely jó kiindulópontja lehet a pozitív jövőképnek. Arra tanítja ugyanis a gyerekeket, hogy merjenek küzdeni a céljaikért, s hogy a jó előbb-utóbb révbe ér. Sajnos azonban azt látja, hogy egyre kevesebb gyereknek mesélnek otthon, illetve a történetek helyét nagyon hamar átveszik a kütyük. A fiatalok ezért gyorsan elfelejtik ezeket az üzeneteket, ezt követően pedig legtöbbször nem kapnak kellő motivációt a valós élethelyzetek legyőzéséhez.

Utalt egy figyelemreméltó kutatási eredményre is. Eszerint kimutatható, hogy azok az emberek, akik érettségi környékén már meg tudták fogalmazni, és adott esetben le is tudták írni, hogy mit szeretnének elérni a jövőben, szinte százszázalékban megvalósították céljaikat. Sajnos egy 25-30 fős osztályközösséget tekintve ezek aránya alig 10%.

– Fontos, hogy olyan célt válasszunk, amibe vegyül egy kis megszállottság is. Ha pl. én nagyon szeretek olvasni, sportolni, beszélni, írni vagy tanítani, akkor ilyen irányba keressem az utamat. Természetesen mindenhez kell egy nagy adag kitartás és sok-sok munka is. Ezek segítségével érhetjük el, hogy ne tévesszük szem elől a választott kikötőt – tanácsolja.

Hozzátette, azt is látni kell, hogy az emberek többsége lusta, kényelmes, és csak nehezen lép ki a komfortzónájából. Ennek ellenére hiszi, hogy soha nem késő új célokat meghatározni. Kérte, az első és legfontosabb cél legyen mindenkinek az, hogy kiderítse, mi is lakozik valójában a lelke mélyén, vagyis mi a mindeddig ki nem mondott, megvalósításra váró célja.

Exit mobile version