in , ,

Két hétig lehet licitálni a sörválogatásra, amiből csak három darab van a világon

Összesen három darab készült abból az egyedi kiadású fa-díszdobozos duplabak sörválogatásból, amely egy friss, egy hároméves és egy tízéves Black Roset tartalmaz, és amelyet most aukcióra bocsát a Szent András Sörfőzde azzal a céllal, hogy a 25 éves főzde szűkebb hazája, Békés megye egyik leghátrányosabb településének általános iskoláját támogassa.

Két hétig, azaz Mikulás napjától december 20-ig lehet licitálni az ország egyik legkülönlegesebb, már-már valódi kincset érő sörválogatására. A Szent András Sörfőzde azzal a céllal bocsájtja online árverésre a különleges Black Rose összeállítást, hogy Békés megye egyik leghátrányosabb településének általános iskoláját és az ott tanuló kisiskolásokat támogassa. A licitből befolyt összeghez a főzde még egyszer annyit ajánl fel, hogy a teljes összegből a Zsadányi Református Általános Iskolát támogassa. A felajánlásból az iskola eszközparkját bővítik majd. A tét nem kevesebb, mint a kisgyerekek tanulmányait előre vivő, alapvető felszerelések beszerzése. Ehhez a békésszentandrási Szent András Sörfőzde az anyagi támogatás mellett a hazai kisüzemi sörfőzés valódi kincsei ajánlja fel és bocsátja licitre: egy tíz és egy hároméves, illetve egy frissen főzött, testes és gazdagon malátás, mégis bársonyos ízvilággal megálmodott Black Rose sörválogatást egyedi kialakítású díszdobozban. Ezen az árverésen a fából készült díszdobozok és különleges tartalmuk a három legmagasabb licitálót illetik majd, akik az exkluzív kiadású sörök mellé a segítségnyújtás örömét is kapják.

BLACK ROSE ÉVJÁRATOK

Ebben a valódi kincseket rejtő díszdobozban a főzde büszkeségét, a Rózsa Sörkert névadóját, a sörfajtára jellemző, kiugróan magas szárazanyag tartalmú, krémesen lágy, szűretlen duplabakot, a Black Rose-t találod meg, méghozzá három “évjáratból”. Igen, egy 23 Balling-fokos sörnél már lehet évekről beszélni. De hogyan lehet egy sör már tíz, vagy három éves, és miért is jó ez? A sör alkoholfoka (itt 9%) és extrakt- más néven szárazanyagtartalma komoly befolyással van a sör minőségére. Az extrakttartalmat Balling-fokkal (B°) jelölik. Egy minőségi sör 12 B° foknál kezdődik, vagyis egy 23 Balling-fokos sör ízben és eltarthatóságban már nem egyszerűen prémium sör, sokkal inkább valódi kincs. Vannak olyan típusok, mint a duplabak és társai, amelyek fiatalon frissek és üdék, idővel viszont úgy érnek, akár a jó bor. A Black Rose pontosan ilyen, hosszú évek múlva is élvezetes.

Az online árverésen itt lehet licitálni -> https://www.szentandrassorfozde.hu/arveres/

A SZENT ANDRÁS SÖRFŐZDE

A 2018-ban negyedszázados jubileumát ünneplő Szent András Sörfőzde elismerésekben és fejlesztésekben gazdag 25 esztendőt tudhat a háta mögött. A Szent András sörfőzdében álmodták meg az ország első valódi gyümölcsből készült meggyes sörét, ami a Fekete elnevezésű tradicionális baksörrel egyetemben idáig a legtöbb díjat söpörte be. A Fekete nem csak díjakban de múltjában is éllovas termék, hiszen a főzde tradicionális baksöre az egyik  legrégebben főzött Szent András sör; receptjét a sörfőzőmesterek a főzde alapítása óta fejlesztgetik.  Díjakban sincs hiány: 2018 elejére a Szent András Sörfőzde sörei már több díjat zsebeltek be, mint ahány év áll a főzde mögött: közel 30 díjnál tartanak, legyen szó hazai vagy nemzetközi éremről, dizájndíjról, vagy az év sörfőzdéje titulusáról. A 2011-ben az év sörfőzdéjének választott békésszentandrási kisüzem nem titkolt célja, hogy a  sörivást valódi gasztronómiai eseménnyé nemesítse. Ezt az állandó minőségi alapanyagokkal, a megszokott típusok receptjeinek tökéletesítésével és az új trendekkel való kísérletezéssel teszi meg. Mára a főzde portfóliójában mintegy 15 féle sörtípus megtalálható, melyet az év minden szakában főzött szezonális különlegességek egészítenek ki. Ezek a karácsonyi Esthajnal, a húsvéti Nyúlon Innen, Nyúlon Túl és a nyári Vári Nővérek sorozatok.

(X)

Túl a 10. fordulón a teremfoci-bajnokság

Frankó Tünde

A sikernek egyetlen titka van: legyen célod!