in ,

Összművészeti kavalkád a békésszentandrási kultúra napi ünnepségen

0

Fotó, zene és irodalom olvadt össze Békésszentandráson, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepségen. A rendezvény január 22-én dr. Aszódi Imre költő, műfordító emléktáblájánál kezdődött.

A hóeséssel tarkított, hideg téli napon Sinka Imre polgármester osztotta meg az összegyűltekkel gondolatait. Hangsúlyozta, a kultúra számos területen jelen van, legyen szó pl. képzőművészetről, néptáncról, irodalomról vagy zenéről. Minden közösség életében fontos szerepet tölt be. Tetten érhető az ünnepségeken, a könyvtár polcain, a színpadon vagy a kiállítótermekben, egy-egy kulturális esemény pedig közösségépítő erővel bír. A helyi kultúra zászlóshajója a Körös Művelődési Ház és Könyvtár, amely nem csak befogadója, hanem szervezője is a kulturális programoknak.

– Nagyon komoly összegeket fordít az önkormányzat arra, hogy a kultúra települési szinten megmaradhasson. Fejlesztéseink érintik a kultúrház épületet is, mivel azt szeretnénk, hogy az intézmény a jövőben még színvonalasabban szolgálja a helyi lakosságot – vetítette előre elképzeléseiket.

Aláhúzta, mindezen túl a településnek is vannak híres szülöttei is, akik kiemelkedőt alkottak a kultúra egyes ágaiban.

A rendezvény a könyvtár emeleti részén folytatódott, ahol 19. alkalommal nyílt meg a Tél-fény fotókiállítás. Hévízi Róbert köszöntőjében utalt arra, hogy a harmadik évezred első kulturális eseménye ez a tárlat volt, igaz, akkor még „2000 legszebb pillanatai” címmel. Emlékeztetett, minőségi változást az elkészült paravánok jelentették, amely lehetővé tették a kiállítás visszatérő jelleggel való megszervezését. A Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesületnek köszönhetően később bővült a paravánsor, kiszolgálva a nagyobb méretű, minőségi felvételeket.

– Nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a magyar kultúrával.  Azt láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban a művelődés terén történt változások nem csak kulturális szempontból jelentettek komoly változást, hanem gazdasági szempontól is. Munkalehetőséget biztosítottak a kulturális közfoglalkoztatottaknak, s mára oda jutottunk, hogy azok az emberek, akik belekóstoltak ebbe a világba, többségében sikeresen elhelyezkedtek különböző helyeken, s segítik ezt a munkát – nyomatékosította.

Zárásként rávilágított, ahhoz, hogy a kultúra életbe maradjon, szükség van olyan fiatalokra, akiknek átadhatják a stafétát, s továbbviszik a megkezdett munkát.

A program záró fejezeteként a Villa Martini Trió mutatkozott be. A Tóth Marianna, Varga Edit, Turcsányi Lajos alkotta hármas egy színkörből nőtte ki magát, amely kunszentmártoni és békésszentandrási tagokból áll. A Tóth-Turcsányi szerzőpáros már négy közös darabot jegyez, jelenleg pedig az ötödik, Mennyei oltalom címet viselő előadásukon dolgoznak. A történet egy paraszti család életébe enged betekintést, akiknek tagjai a történelem vérzivataros évtizedeiben hozzák meg döntéseiket.

A novemberben bemutatásra kerülő zenés játék 20 saját szerzeményt tartalmaz, amelyből 7-et hallgathatott meg a közönség. A dalok között Tóth Marianna versei hangzottak el.

(Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)0

Rajtunk múlik: A méhnyakrák el is tűnhetne a betegségek közül

0

Kiváló szereplés a Kölcsey versmondó és népdaléneklési versenyen