Menu
in , ,

Ismét szurkolástól volt hangos a jégpálya

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Szombaton Szarvas rendezte meg az U10-es korosztály aktuális tornáját, ahová a Csabai Farkasok és a Szolnoki Orcák neveztek, így mindenki kétszer játszott egymással 2×12 perces mérkőzést. Egyik csapattal sem játszottunk az eddigi tornákon ebben a korosztályban, ezért ismeretlenek voltak számunkra.

Az első meccset a csabaiak ellen játszottuk, a nagyokat idéző sokpasszos játékkal sikerült meglepnünk a Farkasokat több góllal, amit meg is őriztünk a lefújásig. Rögtön pihenő nélkül a szolnokiak következtek, ahol egy kiegyenlített meccsen sokgólos döntetlen született.

Kis pihenő után ismét a Farkasokkal találkoztunk, akik tanultak az első összecsapásból és jobban összpontosítottak, valamint egy sorral több játékosuk miatt pihentebbek voltak, de így is sikerült döntetlent kiszenvedni ellenük.

Az Orcák viszont kihasználták, hogy elfáradtunk és ha minimálisan is, de jobbak voltak nálunk.

Gratulálok a csapatnak a szép és eredményes játékhoz, csak így tovább.

A szarvasi csapat tagjai:

Kapus: Patay Sára

1. sor: Patay Panna, Petrovics Soma, Darida Zoé/Patay István

2. sor:  Bánfi Anna, Petrovics Kató, Lestyan Sára Lotti

3. sor:  Bánfi Péter, Csengődi Péter Keve, Kozák Viktor

Köszönöm az egyesület tagjainak és a szülőknek, hogy segítséget nyújtottak a szarvasi tornák lebonyolításához és a résztvevő csapatok színvonalas megvendégeléséhez.

Kohut Pál edző

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version