Menu
in , ,

A Jobbik szerint jogos a felháborodás kábeltelevízió ügyben

Gajdos Attila és Pálinkás Tamás (Fotó: Hegedűs Éva)

Gajdos Attila és Pálinkás Tamás (Fotó: Hegedűs Éva)

Ismételten a problémák kapták a főszerepet a Jobbik sajtótájékoztatóján. Rövid nőnapi köszöntőt követően Pálinkás Tamás, a párt helyi elnöke a kábeltelevízió kérdését vette napirendre, melyet a lakosság megkérdezése nélkül adtak el. Úgy véli, ilyen fajsúlyú ügynél az itt élők véleményét is figyelembe kellett volna venni, különösen azért, mert a bekötésekből ők anyagi részt vállaltak.

Véleménye szerint az is elgondolkodtató, hogy csak az üzletág került értékesítésre. Elismerte, ránézésre valóban jó döntésnek tűnt, mivel a Telekom érvényes építési engedéllyel rendelkezett, vagyis az önkormányzat előre menekült. A váltás óta azonban folyamatosak a panaszáradatok.

– Nem mindig csak a guruló forintocskákat kell nézni, hanem azért ül a polgármester a székben, hogy a lakosság érdekeit szolgálja, ne pedig a sajátját. Lehet hallani, hogy fideszes berkekben belharcok vannak, és Miska bátyánk nem biztos, hogy a győztes oldalra állt. Emellett apadnak a városba érkező források is – summázta véleményét a kialakult helyzetről.

Azt is sérelmezi, hogy az ígért bevételtermelő felhasználásáról egyelőre semmit sem hallani. Bízik benne, hogy az eladásból származó összeg az önkormányzat bankszámláját gyarapítja, és nem látványberuházások önerejét képezi.

Nem teljesen érti azt sem, miért nem hagyott benne a város önrészt, ezáltal megtartva némi beleszólási jogot is. Így most mérlegelhetné az egyes csomagok tartalmát és a díjszabást is. Véleménye szerint az is elgondolkodtató, hogy a vevő az eredeti ajánlatnak közel kétszeresét fizette ki.

Jogosnak tartja sokak felháborodását, hiszen kevesebbért fizetnek ugyanannyit vagy többet, és reméli, hogy a lakosság szolgálatóváltással fogja kifejezni nemtetszését.

Érintette a Plastulus épületét is, amely az önkormányzat tulajdonában áll. Úgy látja, a kifizetett többszáz millió forint ellenére az ingatlan nagy része kihasználatlan, raktárként és irattárként funkcionál. Szerinte a testület a beruházással rossz döntést hozott, mivel a leromlott állagú épület hasznosítási lehetőségei beszűkültek.

Gajdos Attila önkormányzati képviselő kiegészítésként elmondta, nem szavazta meg a kábeltelevízió és az internetszolgáltatás eladását, mivel ezzel a lépéssel a város elveszítette a befolyását a cég felett. Rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új szolgáltató nem nyújt segítséget az átállásban, hiszen az idősebb korosztály számára különösen nagy problémát  okoz a csatornák újrahangolása.

Elővette újra a szemétszállítás kérdéskörét is, amely most a szelektív szigetek felszámolása miatt borzolja a kedélyeket. Emiatt a lakosságnak nehézséget okoz az üvegek elhelyezése, valamint a Komép Városgazdálkodási Kft. 12 Ft-os egységáron veszi át őket. Úgy látja, hogy a szemétszállítási díj ellenében a szolgáltatónak kötelessége gondoskodnia a hulladék elszállításáról, ezért városszerte konténerek vagy hulladékudvar elhelyezését kezdeményezte. Ehhez hasonlóan a kötelezően előírt lomtalanítást is a lakosság igényeihez igazítaná.

Megjegyezte, amennyiben valaki nem fizeti a szemétszállítási díjat, minden lehetséges eszközzel rá kell bírni a szerződéskötésre. Részben ugyanis ez a réteg felel az illegális hulladéklerakásért, amihez az utóbbi időszakban a gyorsan változó szemétszállítási rendszer is hozzájárult. Üdvözölte azt a nemrégiben elfogadott törvényt, amely bűncselekménynek minősíti az illegális szemétlerakást, és szigorú büntetést szab ki az elkövetőre.

Rámutatott, azt a közterületen elhelyezett hulladékot, amelynek az eredete nem bizonyított, a Komépnak kötelesésge elszállítani. A köztisztaság és a hulladékgazdálkodás – a megváltozott szolgálatói keretek ellenére – önkormányzati feladat maradt, ezért mindenkinek nagyobb figyelmet kell rá szentelnie.

Nyilvánosan ellenérzését fejezte ki az Arató utcai roma székház területén zajló lófuttatással kapcsolatban is. Erre reagálva az önkormányzat osztályvezető helyettesétől egy levelet kapott kézhez. Ebből az derült ki, hogy a Roma Kisebbségi Önkormányzat nem tudott az ügyről. Megígérték, hogy házirendbe foglalják ennek megtiltását. Emellett a város kijelölne egy olyan külterületi részt, ahol mindez megvalósítható. Meggyőződése szerint egy túlnyomórészt gazdasági jellegű tevékenyég esetén ez nem indokolt, illetve nem hagyható jóvá az érintett lakosság megkérdezése nélkül.

Zárásként egy örömhírt osztott meg. A költségvetés részeként az önkormányzat elfogadta, hogy a települési rendezvényekhez kapcsolódva ingyenes koncerteket biztosítanak a lakosságnak. Elsőként április 30-án a Mystery Gang a Balkan Fanatik, augusztus 20-án pedig a Bikini szórakoztatja majd a közönséget.

Exit mobile version