Menu
in , ,

Taroltak a babilonosok a kecskeméti nemzetközi minősítő versenyen

Két különdíjjal jutalmazták a Babilon TSE-t Kecskeméten. A Dance Universum minősítő versenyen a legtöbb pontot elért tánciskola mellett a zsűri különdíját is nekik ítélték, valamint számos arany és ezüstminősítést is kiérdemeltek a lányok.

Kovács Krisztina, az egyesület elnöke a Körös Televízió stúdiójában elmondta, számos tanuló ezen a versenyen mutatkozott be először, sokan közülük szólóban. Emellett azt is látni kell, hogy az első megmérettetést minimum 2-3 éves előkészítő munka előzi meg. A mozgás és a ritmusérzék fejlesztése hosszabb időt vesz igénybe, illetve egy, mindössze egyperces koreográfia összeállítása és versenyszintű elsajátítása is közel egy tanévet ölel fel.

Úgy véli, csak azok a gyerekek lehetnek sikeresek, akiknél a tehetség szorgalommal párosul. Habitustól, személyiségtől függően idővel az is eldől, hogy az adott táncos szólóban, duóban vagy csoportos koreográfiában méretteti meg magát. Az egyesület vezetője szerint ez soha nem barátság kérdése, ellenben nem egyszer azt is megtapasztalta, hogy a páros vagy csoportos produkciók tagjai később szoros barátságokat kötöttek.

Elmondása szerint ezeknek a versenyhelyzeteknek számos előnye van: erősíti az önbizalmat, összekovácsolja a közösséget, valamint gyakran életre szóló élményekkel gazdagítja a gyerekeket. Természetesen az drukk szinte mindenkiben ott van, de a versenyzők általában előnyt kovácsolnak belőle.

– Pápán voltunk néhány héttel ezelőtt néhány táncosommal. Bencze Zorkának az volt élete első versenye. Bár már három éve táncol, s egy éve készülünk a szólóprodukcióra, nagy volt az izgalom. Harmadik volt a sorban, akinek színpadra kellett állnia, s ahogy múltak a percek, egyre nagyobb lett benne a drukk. Már megjelentek a könnycseppek is arcán, amikor hirtelen bemondták a nevét. Nem volt ideje gondolkodni, mennie kellett. Elmaradt egy produkció, így előrébb került. Végül aranyminősítést szerzett. Ha még néhány percet várnia kellett volna, lehet, hogy nem így alakul – idézett fel a sok-sok emlékezetes történet közül egyet.

A kétnapos versenyen közel 300 versenyszámot láthatott a közönség. A zsűri három kategóriában – amatőr, félprofi és profi – pontozta a táncokat technika, koreográfia és művészi hatás alapján.

– Szerintem nagyon elismert tánciskola vagyunk. Az utóbbi években minden országos versenyen megfordultunk, számos kvalifikációs verseny nyertünk meg, és sok nemzetközi versenyen is szerepeltünk. A Magyar Divat és Sporttánc Szövetség több alkalommal tüntetett ki bennünket, vagyis helyünk van ebben a sportágban – értékelte az ideáig vezető hosszú utat, amelyben ma már felkészítő és edzőtársa testvére, Zsanett.

A Babilon TSE tizenöt éve van jelen a település életében, 2007 óta egyesületi formában működik. Náluk minden táncolni szerető megtalálhatja a kedvére való stílust, mivel a hip-hop ötvözi a sportos, nőies és breakes elemeket is. Az órákra hét korcsoportban várják a jelentkezőket, a manóktól (4-7 év) egészen a senior korosztályig.

A lányok a folytatásban sem pihennek. Már készülnek a következő megmérettetésre, a március 24-i versenyre.

Eredmények:

Aranyminősítés:
– Bencze Zorka (amatőr, szóló)
– Sixpinkys csapata: Bertók Dorka, Raposa Angelika, Pásztor Zita, Mucha Csenge, Hlbocsányi Liliána, Fürj Kinga (profi, csoport)
– Pásztor Zita-Fürj Kinga (manó, profi duó)
– Sári Boglárka-Dominika Csernus Dominika (profi, junior duó)

Ezüstminősítés:
– Uhljár Vica (amatőr manó, szóló)
– Raposa Angelika (félprofi szóló)
– Bertók Dorka Profi szóló
– Mucha Csenge (amatőr szóló)
– Demcsák Lili (amatőr manó szóló)
– Enebulele Aize (amatőr manó szóló)
– Zsorda Milán és Bagi Alíz (manó amatőr duó)
– Lipták Lara (félprofi junior szóló)
– Kusnyar Zsuzsi és Kis Hanna (félprofi junior duó)
– Nádudvari Patrícia (amatőr szóló)
– Brusznyiczki Adél (amatőr szóló)
– Raposa Angelika (f  élprofi szóló)
– Bankó Zsófi (amatőr szóló)
– Pusztai Liza és Valach Viktória (félprofi duó)
– Pápai Nilla és Apáti Fruzsina (félprofi duó)

Exit mobile version