Menu
in , ,

Hatalmas második félidővel, két Kiss Gabi fejessel fordított a Csabacsűd

Négy pontot szereztek a felsőházi rájátszás két mérkőzése alatt a csabacsűdi labdarúgók. Mindent megtettek azért, hogy a Mezőberényi LE ellen itthon tudják tartani a három pontot. Nem kezdődött jól a mérkőzés. Egy szabálytalanságból a 7. percben a vendégek pontrúgáshoz jutottak, amit Kajlik Árpád becsavarta a rövid felsőbe (0–1).

– Az első játékrészben látottakra nem tudok magyarázatot. Nagyon motiváltak voltunk, mégsem mutatkozott meg a játékunkon, kicsit görcsösek voltunk, lassú és körülményes volt a játékunk, több passzba belehibáztunk – mondta az első félidőről a hazaiak trénere, Luigi.

A szünetben kicsit átszervezték a játékot, igyekeztek a széleken megbontani az ellenfél védelmét. Ha nem is ebből szereztek gólokat, hanem pontrúgásból, a játék képe alapvetően megváltozott, 90 százslékban a berényi térfélen folyt a küzdelem.

A 72. percben Kajtár szögletéből Kiss Gábor fejelt Rau Zsolt felett a kapufára, a labda a gólvonalra pattant, majd a hálóba (1–1). Ez hatalmas további lendületet adott a hazaiaknak. Egy szöglet után a labda a mezőnybe csorgott, ahonnan Nyemcsok Mihály keresztbe az ötös sarkára emelte, ahol érkezett a mérkőzés ügyeletes fejesgólszerző hátvédje, Kiss Gabi, aki a hosszúba fejelte (2–1).

A győzelem után az országos szurkolói rangsor abszolút első helyezett csabacsűdi szurkolótábor hatalmas ünneplésbe kezdett, közös fényképezkedés kedvenc csapatukkal, volt minden, mintha BL-t nyertek volna.

Csabacsűdi GyLSE – Mezőberényi LE 0–1 (2–1)

Csabacsűdi GyLSE: Hudák Roland – Sovány Pál, András Attila Xavér (65′ Nyemcsok Mihály), Bertók Gergő (77′ Bobvos Richárd), Kiss Gábor – Kajtár István, Viszkok Csaba – Pecznik Péter, Kasik Márk, Kasnyik Dávid (84′ Nagy Zoltán) – Sándor János
Csere: Jansik János
Edző Sonkoly Lajos
Jók: Kiss Gábor, Kajtár István, Pecznik Péter

Sonkoly Lajos: Az első félidőben többször pontatlanul játszottunk, de a második félidőben mutatott játékunkkal teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Exit mobile version