in , ,

Az Arsbonitól a Horthy korszakon át a közös élményfestésig

0

Ismét eltelt egy tanév. Ezt persze sok mindenből tudjuk, de az áprilisi Humán hét egyértelműen mutatja, hogy közeleg az érettségi, befejezünk egy újabb tanévet.

A kezdő programunk egy motivációs előadás volt, melyet volt diákunk, Molnár Benedek tartott. Benedek az érettségi után elvégezte a jogot, majd elmondása szerint kiváló munkahelyet talált, e mellett azonban az egyetemi évek alatt beindított vállalkozását is szerette volna folytatni. Végül meghozta a döntést, nem folytatta a szakvizsga felé vezető útját. A hallgatóság figyelmét arra hívta fel, hogy mindenkinek keresni kell azt az utat, melyben a tehetségét, képességeit ki tudja bontakoztatni, és kedvét is leli benne. Benedeknek ez az Arsboni, mely egy internetes jogi oldalból nőtt mára a joghallgatók és jogászok között ismert céggé. Az eredményességet az előadó a folyamatos tanulásban látja, bevallotta, hogy munkájuk során ők is többször tévedtek, de mindannyiszor tanultak az esetből. Arra intette a tizedikes közönséget, hogy a kijelölt célok között mindig legyenek olyanok, amiért valóban küzdeni kell, mert a siker során a nehézségeket legyőző erőfeszítések teszik eredményessé az embert a későbbiekben is. Aki kíváncsi valójában mivel foglalkoznak Benedekék, azok kukkantsanak be az arsboni.hu oldalra.

A keddi délelőttön a közelmúlt mesefiguráival ismerkedtünk meg. Sokan ismerik Szabó Lászlót, hiszen már több kiállítást is tartott a múzeumban, de főképpen azért, mert azok a bábfigurák, melyeknek a megalkotásában közreműködött, a korábbi generációk kedvencei voltak. Laci bácsitól megtudhattuk, hogy kalandos út vezetett a  Pannonia Filmstúdió Báb Műtermébe, hiszen pilóta is volt.  Az Esti Mese Macit, Misi Mókust, Mekk Eleket, Mirr-Murr, a Kandúrt, Legkisebb Ugrifülest, és sok más figurát. Miközben a háttérben a mesék filmkockái peregtek, megtudhattuk a figurák elkészítésének a titkait, valamint azt is, hogy mire egy mese elkészül, az alkotóknak milyen nehézségeket kellett leküzdeni. El is röppent az előadásra szánt idő, de remélhetőleg sokan kedvet kaptak, hogy bepillantsanak a kedves bábfigurák életébe. Remélhetőleg találkozunk még Szabó Lászlóval, ha máshol nem, akkor az általa szervezett repülőnapon.

A szerda a tudományé volt. A délelőtti előadás a Horthy korszakról szólt, pontosabban arról, hogy a korszak pártstruktúrája mögött milyen ideológiai és társadalmi háttér húzódik. Az előadást dr. Püski Levente tartotta, aki a korszak elismert szakértője, és a leendő történészek a Debreceni Egyetemen találkozhatnak vele a BTK Történelmi Intézetében. Az előadás rávilágított arra, hogy bár középiskolában tanultak, viszonylag egyszerű képet festenek a korszakban meghatározó keresztény nemzeti ideológiáról, a valóság jóval összetettebb volt. A professzor úr rámutatott arra is, hogy a politikai erők hogyan tolódtak jobbra a harmincas évek második felében és ez magával hozta a politikai antiszemitizmus hivatalos szintre emelését is. Ez az időszak a középszintű történelem érettségi követelményei között is megjelenik, így a szerdai „útbaigazítás” ebből a szempontból is jól jöhetett. Profitálhattak azok is, akik a délutáni történelem versenyen vettek részt, hiszen a megszokott versenyünk most ezt a témát dolgozta fel.

A tizedik Nádor Jenő Történelem Verseny a Horthy korszakot ölelte fel, pontosabban a szakirodalom 1920 – 1941 –ig terjedő anyagokat tartalmazott. A kérdéseket szokás szerint  Pécsváradi Antal tanár úrnak köszönhetjük. Ebben az évben hat csapat csapott össze, közte a dévai testvériskolánk diákjai és a Székely csapata is. A versenyben a tanulóknak a köztörténeten kívül a művészetekkel is meg kellett ismerkedniük. A versenyben szóbeli és rövid írásbeli feladatok is voltak, de nem maradhatott el a topográfia sem. Végül megérdemelten a hazaiak tizedik évfolyamosokból szerveződő egyik csapat nyert, amelynek tagjai Lázár Dániel, Szabó – Mravik Szabolcs, Tóth Armand, Ugrai Dániel. A második helyet a 12. B, a harmadikat a 11. B tanulói szerezték meg. Köszönjük a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körének, hogy biztosította a forrásokat a délelőtti előadás és a verseny megszervezéséhez. Hálásak vagyunk a meghívott zsűrinek is, akik ebben az évben is pártatlan szakértelemmel értékeltek (Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, Roszik Zoltán, Stafira Árpád). A védnökséget ezúttal is az ország egyik legnagyobb civil szervezete, a Rákóczi Szövetség vállalta. Rendhagyó volt, hogy a Szövetség képviseletében is megjelent Nagy – Domonkos István, a Szövetség szervezetfejlesztési és informatikai igazgatója.

A hét fénypontja a Vajda gála volt, mely évről – évre az iskolai kulturális élet kiemelkedő eseménye. Talán most már mondhatjuk azt is, hogy ez városi szintű rendezvény. Most sem csalódtunk diákjaink sokszínű tehetségében. Az esemény zökkenőmentes lebonyolításáért ezúttal is dr. Laukóné Adamik Edit tanárnőt dicsérhettük. A Gáláról külön is beszámolunk az érdeklődőknek.

A humán hét változatos és színvonalas programjainak zárásaként pénteken került sor a művészeti tevékenységek közül a képzőművészeti szakkör bemutatására. Diákjaink ebben a tanévben A kis herceg című irodalmi mű adaptációját jelenítették meg modern feldolgozásban hulladékként kezelt ajtók felületeire. Minden alkotás egy-egy filozófiai üzenetet hordoz, melyből megtudhatjuk, mi is foglalkoztatja a mai kamaszok lelkületét. A paletta rendkívül színesre sikerült, találkozhatunk Alíz Csodaországával, térbeli virágos kerttel, metamorfózison átesett bagollyal, illúzionisztikus erdei tájjal, amerikai őrült tudós karakterével, avagy ennek ellenpólusaként ázsiai kultúrából kiragadott szépséges gésával. Elmélázhattunk a Létünk miértjét kutató misztikus képnél, vízben tükröződő graffiti városképnél, valamint láthattunk dobókockákat, melyek elvetve az anyaföldbe leveleket fakasztanak.

A szakkör bemutatkozásához kötődően szerveztünk happening műsort, melynek eredményeként közel 160 diák együttes munkája révén készült el iskolánk óriás méretűre nőtt mozaik fája. A közös élményfestés igazi csapatmunka volt, mellyel megfogalmazódott a célunk:ˇA művészet váljék azonossá az élettel!” A programot Murányi Viktória tanárnőnek köszönhetjük.

Reméljük, aki ellátogatott valamelyik műsorunkra, kedvet kapott, hogy jövőre is velünk tartson.

Találkozunk 2020. áprilisában.

Molnár Béla munkaközösség-vezető

Patka György és Furár Róbert (Fotó:Keller Dávid)0

Egy góllal legyőztük a Szeghalmot

0

Teremfoci: A füzeskertiek nyerték a bajnokságot