Menu
in , ,

Fokozatosan őröltük fel a Nagyszénást

A felsőházi rájátszás első felvonásának zárásaként Nagyszénásra látogattunk.

A hazai csapat igen lendületesen kezdett, már a második percben megszerezte a vezetést, történt, hogy Godár vitte le a jobb oldalon alapvonalig a labdát, majd pontos centerezését követően Juhász lőtt a kapunk bal felső sarkába. 1-0.

Az, hogy vezetést szerzett a hazai csapat, nem okozott különösebb problémát részünkről, egy perc múlva már mi veszélyeztettünk Sztojka révén, de Bordás hárítani tudott. A 7. percben Bordás mentett újra Sztojka elől.

A 11. percben már sikerült az egyenlítés, ekkor Viszkok talált be közelről, egy kapu előtti kavarodást követően. 1-1.

A 30. percben Furár a szélről befelé cselezve lőtt kicsivel a bal kapufa mellé. Egy perc múlva Sztojka visszagurítását lőtte Zima centikkel kapu fölé. Alig telt el újabb két perc, Furár beadását vétették el középen a társak.

A futószalagon érkező helyzetek a 35. percben értek góllá, amikor Zima szerzett labdát a támadó harmadban, a kapust is kicsalta, majd az akciót középen követő Furárhoz játszott, akinek nem okozott gondot tíz méterről a kapuba gurítania. 1-2.

A szemmel láthatóan elfáradó hazai csapat harmadszor is kapitulált a 39. percben, ekkor Furár adta vissza a gólpaszt a hosszú oldalon érkező Zimának, aki öt méterről fejelt a hosszú sarokba. 3-1.

A játékrész utolsó percére is maradt helyzet, de Bakró ívelését Sztojka nem tudta már kapura irányítani, így maradt a két gólos előnyünk a pihenőre.

Ahogy az első félidőben a hazaiak, úgy a másodikban mi nyitottunk góllal. A 47. percben Furár ment el a jobb oldalon, pontosan adott középre, majd Sztojka lőtt öt méterről Bordás hálójába. 1-4.

Három perc elteltével ismét Furár adott be jobbról, majd a középen érkező Sztojka talált látványosan a kapuba, de csupán egy apró problémája akadt a szép megmozdulásnak, hogy lesről született, így Telek sporttárs nem ítélte meg.

A 60. percben egy legurított szabadrúgást követően Tasi vállalkozott lövésre a kígyótérről, de a jobb felsőbe tartó löketét Lévai szögletre tolta. Valljuk be, a lövésnél csak a védés volt szebb. A 64. percben Furár állt neki egy szabadrúgásnak a kaputól 17 méterre, majd ívelését követően, Bordás a lécre tolta a labdát.

A 71. percben újabb gólt szereztünk, ekkor Zima passzát Sztojka ívelte a szénási kapuba 17 méterről. 1-5.

A 74. percben Polonszki lövését védte Bordás. A 86. percben közel állt a szépítéshez a hazai csapat, de előbb Simon fejelt kapufát, majd Márk lövését mentette szögletre Lévai. A 87. percben még Sztojka lőhetett volna gólt, de Bordás megint csak védeni tudott.

Összefoglalva a látottakat elmondhatjuk, hogy bár hamar vezetést szerzett a Nagyszénás, de cseppet sem estünk kétségbe, módszeresen kezdtük ellenfelünk felőrlésébe, ami előbb helyzetekben, majd gólokban is megmutatkozott. Egy gólgazdag, jó iramú meccset sikerült magabiztosan megnyernünk, amelyet kiváló játékvezetés jellemzett. Legközelebb a bajnokságra törő Körösladány gárdáját látjuk vendégül, jövő szombaton. Előtte azonban kedden Orosházán lépünk pályára, ahol a Békés Megyei Kupa fináléjába próbáljuk meg beverekedni magunkat az OMTK ellen.
Jók: Bakró, Kukovecz, Furár, Sztojka, Zima.

Nagyszénás SE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-5 (1-3)
Nagyszénás, Sportpálya – 200 néző. Játékvezető: Telek András (Pogonyi F., Juhász L.)

Nagyszénás: Bordás S. – Godár Gy., Zábrák Z. (Simon L.), Kiss Z. (Horváth A.), Tasi R., Vili M. (Tari F.), Miszlai L. (Styecz D.), Juhász N., Vincze A., Nagy D., Márk Á.
Technikai vezető: Boér Zsolt

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Takács J.), Kukovecz D., Szikora M., Polonszki P., Bakró G., (Klimaj Z.), Murvai D. (Varga I.), Medvegy Á., Zima D., Furár R., Sztojka Á.
Pályaedző: Kondacs János

Gólszerzők: Juhász N. 2′ illetve Viszkok D. 11′, Furár R. 35′, Zima D. 39′, Sztojka Á. 47′, 71′

Edzői nyilatkozatok:

Boér Zsolt: – Nem nyilatkozom.

Kondacs János: – Egy megingáson kívül végig kézben tartottuk mérkőzést.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Exit mobile version