in , ,

Finiséhez érkezett a versenyszezon

0

Lassan véget ér a tanév, így az ez évre meghirdetett versenyek is lassan lezárulnak.

Elmondhatjuk, hogy a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ez évben is sikeres, eredményekben bővelkedő évet zár.

Kezdjük az Ádámok és Évák Ünnepével. Április 15-én léptek színpadra iskolánk színjátszói és parádés alakításokkal két díjat tudhatnak magukénak: Ugrai Dániel fergeteges alakításával a legjobb férfi főszereplő lett, Kiss Ágnes pedig színvonalas játékával a legjobb női mellékszereplő.

2019. április 9-én rendezte meg a Deák Téri Evangélikus Gimnázium az evangélikus középiskolák számára meghirdetett prezentációs verseny döntőjét. Huszonhét diák került be az országos döntőbe, akik tizenöt evangélikus intézményből érkeztek az ország különböző pontjairól. A versenyzők három nyelvi szinten (B1, B2 és C1) mutatták be powerpoint-os prezentációjukat egy általuk szabadon választott témában, 5 percben, majd válaszoltak a zsűri kérdéseire.  Iskolánkból Lauday Marcell volt az a szerencsés, aki angol nyelvű Scots-Language or Dialect? című prezentációjával döntőbe jutott és a neves zsűri értékelése alapján a C1-es kategóriában 2. helyen végzett.

Idén is taroltak a katasztrófavédőink. A területi fordulót megnyerve jutottak be a megyei döntőbe. Az április 11-én megrendezett megyei fordulóban megismételve a tavalyi sikert, ismét sikerült elhozniuk az első helyezettnek járó vándorserleget, így jogot kaptak az országos döntőre. Jelenleg nagy lelkesedéssel készül Kalmár Vanda, Bata Luca, Egri Gergő, Oncsik János és Fazekas Tamás az országos megmérettetésre Gere Éva tanárnő vezetésével.

Április 12-én rendezték meg a Szent-Györgyi Albert Természettudományi Verseny országos döntőjét, melynek idén az Evangélikus Pedagógiai Intézet adott otthont. Ezt az országos versenyt kétévente rendezik meg, és az evangélikus iskolák legjobb tanulóikat nevezik biológia és kémia tantárgyakból. Idén rekordszámú, 130 diák érkezett a versenyre. A négy döntős diákunknak sikerült dobogós helyet elérni, ami nagyon szép eredménynek minősül ilyen népes versenyzők között. Kémia tantárgyból Gyekiczki Fanni 2. helyen, Nagy-Bobvos Noel és Egri Gergő 3. helyen, Lázár Dániel  biológiából 3. helyen végzett.

2019. március 21-én a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban a szónokok kerültek reflektorfénybe. A gimnázium retorika versenyre hívta a megye német nyelvet tanuló, tudó és szerető diákjait. A tanulóknak két téma közül lehetett választaniuk és powerpoint bemutatóval 10 perces előadásban kellett érveikkel meggyőzniük a zsűrit állításaik helyességéről. A zsűri a ppt-t, a nyelvi eszközöket, az érvelést értékelve Gyekiczki Fannit találta a legjobbnak.

A röpiseink sem tétlenkedtek. A röplabda megyei diákolimpiát megnyerve mind a lányok, mind a fiúk bekerültek az országos döntőbe. A Debrecenben megrendezésre kerülő megmérettetésen az ország legjobb 20 csapata mérte össze sport-tudását, ügyességét, technikai tudását, rutinját. Csapataink a középmezőnyben végeztek, a lányok 13., a fiúk 9. helyen.

Még pár verseny országos döntője hátra van. Április 27-én rendezik meg Budapesten a Sziporka egyenletmegoldó matematika versenyt, ahol iskolánkat Seregélyes Viktória képviseli.

Örülünk az utóbbi hónapok sikereinek, gratulálunk az eredményesen szereplő tanulóinknak, felkészítő tanáraiknak. További eredményes versenyzést kívánunk!

Mészáros Tünde

Új áteresz épül az M44 mentén

0

Fáklyás felvonulással kezdődött, szakadó esővel fejeződött be