Menu
in , ,

A szaktanárok szerint könnyű, a diákok szerint nehéz volt a matek érettségi

A magyar nyelv és irodalom után május 7-én matematikából kellett bizonyítaniuk a végzősöknek. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint országosan 1222 helyszínen 69233-en vizsgáztak, emelt szinten pedig 88 helyszínen 3386 fő vágott neki a második nagy tudáspróbának. A Székely Mihály Intézményben 59-en veselkedtek neki a feladatsoroknak, ami három osztályból és néhány külsős tanulóból tevődött össze. A legtöbben nyolc óra előtt néhány perccel a jól bevált agyserkentőkkel, szőlőcukorral, csokoládéval felvértezve foglalták el a helyüket a padsorokban, s kezdtek hozzá az egyenlőtlenséget, koordinátageometriát, sík- és térgeometriát, gráfokat és valószínűségszámítást is tartalmazó vizsgának.

– Én úgy tapasztalom, hogy talán ettől a vizsgától tartanak a leginkább a gyerekek. Ennek a hátterében szerintem részben az áll, hogy a tanulóink inkább humán beállítottságúak. Számukra ez a tantárgy egy távolabbi világ, viszont szükséges a sikeres továbbtanuláshoz. Sokszor persze a megérzések csalókák, és az, amit rossznak gondolunk, nem feltétlen az. Gyakran nagyon kritikusak a gyerekek önmagukkal szemben, és magasak az elvárásaik. Éppen ezért a szaktanár kollégák részben lelkileg is felkészítik őket az érettségire, hogy bírják a terhelést – vélekedett Ozsváth Zsuzsanna igazgatónő, akinek minden folyosóra lépő tanulóhoz odalépett, és a tapasztalataikról érdeklődött.

A legtöbben örömmel nyugtázták, hogy túl vannak rajta, az eredményességgel kapcsolatosan azonban már megoszlottak a vélemények.

– Nekem a logikai feladatok jól mentek, de azért akadtak olyanok az érettségiben, amelyeken én is elgondolkoztam, hogy hogyan fogjak hozzá. Nagyon sokat készültem rá. Megcsináltam az előző évek feladatsorait, és otthon is gyakoroltam. Összességében nem volt olyan vészes, inkább a hosszabb, szöveges feladatok okoztak fejtörést – engedte ki a fáradt gőzt Pásztor Enikő, aki egy erős közepessel elégedett lenne.

Barátnője, Ambrus Izabella ellenben úgy gondolta, hogy a korábbiakkal ellentétben idén nehezebb dolguk volt. Legalábbis az érettségi második részében.

– Nagyjából úgy teljesítettem, ahogyan szerettem volna, bár azért még lehetett volna mit tanulnom – vallotta be egy megkönnyebbült sóhajjal kísérve a vizsgát követő pillanatokban.

Az első 45 percben a diákoknak alapfogalmakról, definíciókról, egyszerű összefüggésekről kellett számot adniuk, amire 30 pontot kaphattak. A második feladatlapot 135 perc alatt oldották meg, amire maximálisan 70 pont szerezhettek. lehet Ez két részre oszlott, de a feladatok megoldásának sorrendjéről a vizsgázók dönthettek. A II/A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatot tartalmazott. A II/B részben ugyancsak három példával kellett megbirkózniuk, egyenként 17 pontért. Ebből szabadon választhattok két feladatot, egyet pedig figyelmen kívül hagyhattak.

– Bár még nem tudtam áttanulmányozni a feladatsort, más szaktanárok véleménye alapján könnyű kérdéseket kaptak idén az érettségizők. A diákok az ellenkezőjét gondolják, ami megegyezik az előző évek tendenciáival. Ennek ellenére bízom benne, hogy mindenki sikeres érettségi vizsgát tett – fogalmazta meg optimistán Fabóné Vereb Éva szaktanár.

A történelem és idegen nyelvi érettségi után a jövő héten a szakmai vizsgák is megkezdődnek az intézményben, amelyek a gyakorlati vizsgákkal és a szóbeli érettségivel kiegészülve egészen június végéig tartanak.

Exit mobile version