in , ,

Vállalkozni határok nélkül: Székelyes diákok a Szilágyságban

0

A Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
11. C osztálya tanulmányi kiránduláson vett részt az erdélyi Szilágysomlyón és környékén az Ioan Ossian Technikai Szakkollégium közreműködésével közösen beadott HATÁRTALANUL! pályázati program keretén belül, amelyet az „Együttműködés középiskolák között” című pályázati felhívásra nyújtott be az intézmény „Vállalkozni határok nélkül” címmel. A programot, amelynek során a két intézmény diákjai látogatást tettek egymás városában és környékén, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, és az elnyert 2098456 Ft támogatás fedezte a kirándulások szinte összes költségét mindkét partnerintézmény számára.

A szilágysomlyói csoport tett először látogatást április 1-6-ig a mi iskolánkban, ahol szakmai, szabadidős és csapatépítő programokon vettek részt a két iskola diákjai kísérőtanáraikkal együtt.

A szarvasi csoport május 6-án indult el Szilágysomlyóra, ahol már nagyon vártak minket. A szálláshelyünkön folytattuk az ismerkedést egymás iskoláival, meghallgattunk két tanulói prezentációt az üzleti tervekkel kapcsolatosan majd felderítettük a környéket valamint közös vacsorán vettünk részt az ottani iskola román igazgatójával együtt.  A szálláshelyünk a központban lévő hotel volt, ahol vendéglátóink támogatásának köszönhetően nem csak kényelmesen pihenhettünk, hanem élvezhettük a sószoba, a fittness terem és a szolárium előnyeit is. Szépészetes tanulóink pedig a hotel tulajdonosától kaptak ötleteket a sikeres vállalkozáshoz, aki már jó ideje vezeti ezt a színvonalas helyet.

A következő naptól már sűrűsödtek a közös programok. A turisztikai hivatalban megtekintettünk néhány tájékoztató filmet, majd a helyi román polgármester fogadott és üdvözölt minket, az esős időre való tekintettel még buszokat is biztosított számunkra a helyi közlekedéshez. A szakmai programokkal folytattuk a napot, látogatást tettünk egy kisebb helyi szépészeti vállalkozásnál, ahol fodrász, kozmetikus és manikűrös dolgozott egy kis üzlethelységben egymás mellett. Majd átmentünk egy nagyobb és színvonalasabb fodrászati és kozmetikai üzletbe, ahol megtekintettünk egy bemutatót és egy előadást arról, hogy mitől lesz egy ilyen vállalkozás igazán sikeres. Ezután tanulóink az ottani diákokkal együttműködve tartottak egy szépészeti bemutatót, bevonva őket a közös munkába, megmutatva eddig szerzett szakmai tudásukat is. Ebéd után a helyi pezsgőgyárban fogadtak minket üzemlátogatásra, itt bemutatták hogyan készül Szilágysomlyó egyik híres terméke, a bársonypezsgő. Ezután egy újabb fejlődő vállalkozást látogattunk meg, az étterem és fogadó tulajdonosa pedig elmesélte az ő sikertörténetét és bemutatta családi vállalkozását is.  Innen egy híres bútorgyárba mentünk, ahol még egy uralkodói trónba is beleülhettünk egy fotó erejéig. Visszatérve a belvárosba a Holocaust múzeumban bővítettük történelmi ismereteinket és a híres Báthory-várat tekintettük meg. A csoport ekkor már energiái végére ért, így visszatértünk szálláshelyünkre feltöltődni, és a fitness teremben tovább folytatódott az edzés is.

Szerdán Szilágynagyfalu felé vettük az irányt. A Szentháromság-hegyen, amely a falu határában van, tettünk egy rövid látogatást a kegyhelyen, ahol a megbocsátásért imádkoznak a hívők. Szilágynagyfaluban Arany Jánosról emlékeztünk meg, akinek családja innen származott, és a szobra is itt áll. Az itteni ártézi kutak vizét is megvizsgáltuk, mely kénes lánggal ég. Nem messze innen egy hatalmas gombatermesztő üzemet találtunk, ahol a gombatermesztés folyamatával ismerkedhettünk meg. Mivel autószerelő tanulóink is voltak, így egy helyi autószerelő vállalkozót mutattak be nekünk és itt is tanultunk valamit a vállalkozások vezetéséről. A programot egy borászat gasztronómiai bemutatójával és a vállalkozás vezetőjének előadásával zártuk Kémeren. Miután hazaértünk, már csak a pályázatunk segítőjével, Papp Zsolt képviselővel találkoztunk, aki tűzvédelmi és balesetvédelmi előadásokat tart, a helyi magyarok közösségének vezetője, és nagyban hozzájárult a programunk sikeréhez.

Csütörtökön egy világméretű csőgyártó vállalat látott vendégül minket, ahol előadásokat hallgattunk a cégről és a vállalkozások pénzügyi vezetéséről.  Majd Zilah városába tértünk be, ahol Wesselényi Miklós báró szobrát néztük meg és az ottani múzeumban kaptunk román magyar idegenvezetést a helyi történésztől. Innen Zsibóra mentünk, a gyönyörű Wesselényi-kastélyt és botanikus kertjét csodáltuk meg. Az estét egy ifjúsági szálláson töltöttük, a közös vacsora után zenével és táncesttel búcsúztatva a napot. Szerencsére kinti programjaink idejére kiderült az ég, és melegebbre fordult az idő.

Utolsó napunkat az esős idő ellenére próbáltuk hasznosan tölteni, közös poszterkészítéssel és bográcsozással majd egy finom ebéddel fejezve be a munkát. Itt már vártuk, hogy indulhassunk vissza kedvenc hotelünkbe, azonban végre sikerült a találkozót szervezni az iskolában az igazgatóval, az ott lévő kollégákkal és egy francia csoporttal együtt. Végre láthattuk ezt a múlt század elején alapított intézményt, a szaktantermeket és a lelkes kollégákat is. Az estét kollektív sírással töltötte a csoport, hiszen közelgett az elválás és a búcsú pillanata. A rengeteg élmény, a vendéglátóink megható szeretete és gondoskodása megtette hatását, és már biztosan tudtuk, lesz ennek a találkozásnak folytatása is…

Hegedűs Bernadett projektfelelős, osztályfőnök

0

Holnap 20 órától ismét éjszakai foci a Petőfi utcai csarnokban

Szpisják Zsófia (7.b) és Szpisják Bence (8.a)

Az ország legügyesebb vegyészei csaptak össze Gyulán