Menu
in ,

Közel ezerötszáz fánk és palacsinta fogyott a szarvasi gyereknapon

Minden korosztálynak talált kedvére való elfoglaltságot a május 25-i gyereknapon. A délutáni órákba sűrített programkínálat olyan széles volt, hogy csak a legtalpraesettebb és legaktívabb lurkók tudták valamennyit kipróbálni. Az egyik legnépszerűbb minden bizonnyal idén is a Szarvas Legjobb Gyerekzsaruja vetélkedő volt, amelyen mintegy 75-80 fő vette sikerrel az akadályokat.

– Nyolc állomást kell a gyerekeknek megkeresniük, amelyeket itt-ott elbújtattunk. Vannak olyan feladatok, ahol az ügyességüket kell megcsillogtatniuk, s olyanok is, ahol inkább a tudásukra lesz szükségük. Emellett ismerniük kell a rendőr ruházatát, a karjelzéseket, és egy picit a KRESZ-t is. Játékosan még ujjlenyomatvétel és nyomolvasás is történik. Ez utóbbi oly módon, hogy lábnyomokat kell összehasonlítaniuk a versenyzőknek, is kiválasztani közülük a kakukktojást – lebbentette fel a fátylat az izgalmas kalandpálya részleteiről Kugyeláné Décsei Mónika főszervező.

A hagyományos játékok kedvelőinek érdemes volt a piros lábasos nosztalgiajátszóház felé venni az irányt, ahol csörömpölőtábla, terményüveg készítés és malomjáték várta őket. Emellett a játékos sütés-főzés közepette szüleink, nagyszüleink korát is felidézhették, amikor még ezek az edények jelentették a konyha állandó tartozékait.

– A fiúk lovagi tornán vehetnek részt, amelynek részeként vesszőparipán lovagolhatnak, címerpajzsot készíthetnek, végül pedig koszorúkat kell kardélre hányniuk. Ezt követően a király színe járulhatnak, ahol egy szerencsepróbát is ki kell állniuk. Fakupából dobókockával hatost kell dobniuk a királyi pajzson, s akkor egy varázserejű tárgyat kapnak ajándékba. Ha elég ügyesek és leleményesek, akkor végül az uralkodó a saját kardjával lovaggá üti őket – avat be a játék részleteibe Radeczky Erzsébet, a játszóház üzemeltetője.

A színpadon eközben zenekarok, bűvész és táncos, zenés produkciók váltották egymást. Aki megéhezett, annak csupán a Cervinus Teátrum háta mögött felállított sátrak környékén kellett körbepillantania, és kedvére válogathatott kedvenc csemegéi közül. A Szarvasi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ valamint az Emberöltő Alapítvány munkatársai szendvicsekkel és élelmiszercsomagokkal készültek, az önkormányzat tagjai pedig mintegy 600 palacsintával lepték meg a kilátogatókat.

– A gyerekért csináljuk az egészet. Vannak segítőink, nagyon sokan támogatják a programot. Ma minden róluk szól, és mi igyekszünk örömet szerezni nekik. Tudjuk, hogy egy családban a gyermek a legfontosabb, s az önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy gyermekbarát környezetben nevelhessék a szülők őket – fogalmazta meg Babák Mihály polgármester, aki maga is palacsintasütőt ragadott.

Emellett számos civil szervezet is hozzájárult a délután sikeréhez. A Civil Közösségért Alapítvány egy uzsonnasátrat állított fel, ahol a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének tagjaival közel 850 fánkot osztottak szét a gyerekek között. Ugyanitt arcfestéssel, lufihajtogató „rablóval” és interaktív hangszerkiállítással kedveskedtek a vendégeknek. A zeneszóról a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola harmonikásai és a Szlovák Általános Iskola citeracsoportja gondoskodtak. A rendezvény helyszínén továbbá Szarvas Város Barátainak Köre és a Nagycsaládosok Egyesület kézműveskedéssel és játékos foglalkozással vonta magára a gyerekek figyelmét. A megfáradt apróságoknak a szarvasi mozi egész nap kedvezményes filmvetítéssel kedveskedett.

A napot látványos foci freestyle bemutató és kerékpáros TRIÁL-show zárta, majd az vetélkedők eredményhirdetésére került sor. Az aszfaltrajzversenyen – a több mint 50 nevező közül –Litauszky Nikolett lett az első. Őt Czinkoczki Nikol és Tóth-Rigler Emma követték.

Szarvas Legjobb Gyerekzsaruja idén is egy hölgy lett. Csilik Szofi egy Babák Mihály által felajánlott roller és számos értékes nyeremény tulajdonosa lett. Mögötte szorosan Litauszky Nikolett zárta a népes mezőnyt, a harmadik legügyesebb rendőrpalánta pedig Csilik Nati lett. A legkitartóbbak este a Granárium Zebra Klubban egy rockzenei tehetségkutatóba kapcsolódhattak be, az élő népzene kedvelői pedig You-Klubban táncházzal tehették fel az i-re a pontot.

Exit mobile version