Menu
in , ,

A Gerald Durrell-projekt

1982-ben jelent meg Gerald és Lee Durrell Az amatőr természetbúvár című könyve, melyben a szerzők nem titkolt szándéka, hogy mindenkiből egy kicsit természetbúvárt faragjanak. A könyv (és az ugyanilyen című filmsorozat) állítása egyszerű: bárki, bármikor, bárhol, a legegyszerűbb segédeszközök birtokában is lehet a természet eredményes kutatója, amatőr természetbúvár.

A fenti gondolatok jegyében, a Nemzeti Tehetség Program NTP-MTTD-18 kódjelű pályázatának részeként a „benkás felfedezők” húsz fős csapata május 16-17-én Budapesten vehetett részt két napos tanulmányúton, ahol azt próbáltuk megtapasztalni, hogy Gerald Durrell terve a mi esetünkben is működik, kipróbálható: bárki, bárhol, bármikor, bármilyen terepen, pusztán a kíváncsiságától vezérelve amatőr természetbúvárrá válhat.

A két napos tanulmányút első napján eljutottunk a MINIVERSUM-ba, ahol Európa egyik legnagyobb terepasztalának interaktív kiállításán Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei láthatóak kb. százszoros kicsinyítésben. A csütörtöki nap folyamán egy nem tervezett programra is sor került. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár időszaki kiállításán egy különleges galaktikus kaland részeseiként, a „VARÁZSLATOS VILÁGŰR – CSILLAGKÖZI KALAND” látogatóiként szöveges játékfüzettel a kezünkben járhattuk be a világűr szűkebb és tágabb környezetét. Napi programunk zárásaként a Magyar Természettudományi Múzeum TERMÉSZETBÚVÁR-TERMÉBEN, egy igazán tartalmas és emlékezetes múzeumpedagógiai foglalkozás résztvevői lehettünk.

A pénteki nap délelőttjén a CSODÁK PALOTÁJA két szintjének ötezer négyzetméternyi felfedeznivalójával ismerkedtünk meg, majd a nap második felében két karsztképződmény – a PÁL-VÖLGYI-BARLANG és a SZEMLŐ-HEGYI-BARLANG – föld alatti érdekességeinek feltérképezése történt meg úgy, hogy a város területét el sem hagytuk.

A pályázat egyik kiemelt célja, hogy a tanulóink természettudományos, matematikai és digitális kompetenciáival párhuzamosan fejlődjenek szociális kompetenciáik is. Erre kiváló lehetőség volt a szentendrei Pap-sziget Camping, a Hercules Turistaházban eltöltött este és éjszaka, illetve az itteni közös programok.

A tanulmányút eltelt és lassan végéhez ér az éves programunk is. Bízunk benne, hogy a tanulmányút és az éves együtt dolgozás eredményeként egyre többen érzik magukban az amatőr természetbúvár olthatatlan kíváncsiságát, vagyis, hogy a „Gerald Durrell projekt” elérte célját.

Szabó Józsefné, Fekete-Rekényi János

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Exit mobile version