Menu
in , , ,

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál a SZIE szarvasi karának részvételével

2019. május 24-26. között ötödik alkalommal került megrendezésre a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, amelyre idén 98 országból 1464 nevezés érkezett. Bár az esemény gerincét a 6 tematikus helyszínen vetített hazai és nemzetközi természet- és dokumentumfilmek, animációs, tudományos és expedíciós filmek adták, a látogatók részt vehettek a természet- és környezetvédelmi vásáron, megtekinthették a Varázslatos Magyarország fotókiállítást és a Trash Art Magyarország szoborkiállítást, valamint számos tudatformáló interaktív programon és a Jam for Nature koncerteken is részt vehettek. Az idei egyik legizgalmasabb kísérőrendezvény Máté Bence kültéri fotókiállítása volt, amely június 9-ig még megtekinthető a Gödöllői Királyi Kastély parkjában.

2019-ben a Fesztivál kiemelt témája a víz volt, így ennek kapcsán az érdeklődők megtekinthették ifj. Lőrincz Ferenc víz alatti fotókból összeállított kiállítását, valamint számtalan vízhiányra és vízszennyezésre reflektáló film is levetítésre került.

A Szent István Egyetem alsó-parki sátrába látogatók május 24-én pénteken és 25-én szombaton megismerkedhettek Szarvas természeti értékeivel és Gödöllő erdeinek vadvilágával, megpróbálhatták felismerni a madarak hangjait, játszhattak a Kukatündérrel, kipróbálhatták az Ökomatát, sőt még saját tájukat is berendezhették.

A Fesztivál fővédnöke Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke volt, aki a pénteki nap folyamán látogatást tett az egyetem sátránál is.

SZIE

Exit mobile version