Menu
in ,

Közigazgatási híd a jobb jövőért

Öt település – Élesd, Sólyomkővár, Margitta, Berettyóújfalu, Szarvas – összefogásával jött létre az a projekt, amely a „Közigazgatási híd a román-magyar határmenti városok között” címet viseli. Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretein belül finanszírozott pályázat a helyi közigazgatás kapacitásának növelését, a közigazgatás, a közösségek közötti kommunikáció erősítését, valamint a határon átnyúló tapasztalatcserék javítását célozza meg. A 15 hónapon keresztül tartó pályázati időszak részeként már több workshopot bonyolítottak le, május 28-án pedig egy nagykonferenciára került sor a Liget Wellness és Konferencia Hotelben.

– A mai nap az elmúlt félév összefoglalásának is tekinthető. Meghívtuk valamennyi település képviselő-testületét, vagyis mondhatnánk azt is, hogy egy öttelepüléses, összevont ülést tartunk. Emellett bemutatjuk a városi fejlesztést is, ami az eszközbeszerzésre vonatkozik. Mi a képviselő-testület szavazórendszerének kialakítását illesztettük be a projektbe, amit a legutóbbi ülésen már ki is próbáltunk. A délután során ezt a többi partnerrel közösen meg is tekintjük – adott keresztmetszetet a rendezvényről Hodálik Pál alpolgármester.

Kitért arra is, hogy az eszközbeszerzés részeként 10 laptopot is vásároltak, amely az 50 év feletti korosztály digitális kompetenciájának fejlesztését szolgálják majd. Emellett elkészül egy átfogó tanulmány is a közigazgatás átláthatóságáról, amely nem csak a határ két oldalán fellelhető jó gyakorlatokat és nehézségeket taglalja, hanem megoldási javaslattal is szolgál a problémákra.

Szólt arról is, hogy a konferencia három témát ölel fel. Értekeznek az uniós lehetőségekről, a pályázati kilátásokról, és előtérbe kerülnek Szarvas jövő évi és távlati tervei is. Természetesen azt is górcső alá veszik, hogy melyek azok a pályázatok, amelyeken a későbbiekben ugyancsak közösen tudnának résztvenni.

Azt is elismerte, hogy sok minden a fehér asztal mellett dől el, s nem egyszer új lehetőségek is megnyílnak egy-egy találkozásnál. Példaként említette a legutóbbi, margittai workshopot, amikor egy újságíró ajánlotta fel a segítségét. Javaslatot tett, hogy amennyiben a Békés megyei település szervez számukra egy study tourt (tanulmányút – szerk.), öt határon túli megye szakújságíróit mozgatja meg a térség népszerűsítése érdekében.

Prievaráné Mácsár Eszter projektasszisztens elmondta, a partnerek összesen tíz találkozót szerveznek, és két közös kötetlen helyi tanácsi gyűlést. Ezen kívül olyan tevékenységeket dolgoznak ki, amelyek hozzájárulhatnak a helyi kihívások kezeléséhez. A költségvetés teljes összege 362500 euró.

– Berettyóújfalunak már számos sikeres ROHU-s pályázata volt. Nagyvárad közelségének és Margitta testvértelepülésnek köszönhetjük, hogy Szarvassal is kapcsolatba kerültünk. Korábban Élesddel is volt már EU-s projektünk. Ebből a keretből az önkormányzat nagyterme újul meg, ezzel párhuzamosan pedig egy TOP-os forrásból az épület homlokzatának felújítása, illetve nyílászárócseréje is történik – árulta el a saját oldalukról Bónácz János alpolgármester.

Bíznak abban is, hogy a városok között személyes kötődések alakulnak ki, s további szálakon tudják folytatni a megkezdett közös munkát.

Exit mobile version