in , ,

Szépíróverseny díjkiosztó a Gyakorlóban

0

Immár hagyomány a GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskolában, hogy Dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár fővédnökségével  meghirdetjük a térség és az egyházmegye iskolái részére a „Tollforgató” Szépíró Versenyt. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézetével közös rendezésű verseny eredményhirdetésére 2019. május 30-án  került sor, ahol a nyertesek nevének kihirdetésére és díjaik átvételére gyűltek össze az ünneplőbe bújt kisdiákok, felkészítőik és a versenyen részt vevő tanítók.

A „Szív hangjai” iskolai kórus Balláné Tóth Krisztina vezetőtanár karvezetésével egy afrikai és egy japán nyelvű dallal köszöntötte a megjelenteket. A tehetséges tanulók fejlesztésére különös figyelmet fordítunk iskolánkban. A Szóforgató tehetségműhelyben, Komlósné Szirom Anita szárnyai alatt készült Prjevara Hanna 1. b osztályos tanuló, akinek az előadásában Mentovics Éva A katicabogár álma című versét hallhatták, ezzel a verssel a Kortárs versmondó versenyen arany minősítést szerzett Békéscsabán.

Az intézmény vezetője Bíró Gyula főiskolai mestertanár méltatta a versenyen résztvevők teljesítményét. Kihangsúlyozta, hogy a mai digitális világban, milyen fontos a kézírás esztétikumára odafigyelni. Ahogy „a szem a lélek tükre”, úgy a kézírás a személyiségünkről árulkodik.

A zsűri összefoglaló gondolatát idézve elhangzott, hogy a sok pályamunka írója közül, azok kerültek ki győztesen, akik munkájának összképe tetszetős, betűik egyenletesek, betűalakításuk-kapcsolásuk szabályos volt. A zsűri évfolyamonként 3-3 helyezést díjazott. A szervezők nagy örömére a tanítók is megmérettették magukat, ezzel példát adva tanítványaiknak.

Valóra vált a gyerekek álma. Kihirdetésre kerültek a helyezések.  A kiosztott könyvajándékok és tárgy nyeremények mindenkinek boldogságot okoztak. Az ünnepség zárásaként egy tea és sütemény mellett kedélyes beszélgetés alakult ki vendégek és házigazdák között. Jó az ilyen alkalom, ahol a pedagógusok kicserélhetik egymással tapasztalataikat. A résztvevők a jövő évi versenyre is kedves meghívást kaptak.

Díjazottak:

1.     évfolyam
I. Mészáros Zóra, Szlovák Általános Iskola
II. Laczi Enikő, GFF Szarvasi Gyakorló Ált. Isk.
III. Sonkoly Panna, GFF Szarvasi Gyakorló Ált. Isk.

2.     évfolyam
I. Bohák Gréta, GFF Szarvasi Gyakorló Ált. Isk.
II. Darida Panna, Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
III. Kollár Áron, GFF Szarvasi Gyakorló Ált. Isk.

3.     évfolyam
I. Iványi Bence, Csabacsűdi Trefort Ágoston Ált. Isk.
II. Nagy Léna, GFF Szarvasi Gyakorló Ált. Isk.
III. Nádudvari Patrícia, Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.

4.     évfolyam
I. Szabó Tamara, Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
II. Pintér Ádám, Szlovák Ált. Isk.
III. Hlobocsányi Liliána, Szlovák Ált. Isk.

Tanítók:
I. Szalainé Sinka Edit, Hunyadi János Békésszentandrás
II. Furárné Bazsali Zsuzsanna, Benka Gyula Ev. Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
III. Nagy- Szklenár Zsuzsanna, Csabacsűdi Trefort Ágoston Ált. Isk.

Grunerné Harmati Mária mkv., programkoordinátor

0

Közigazgatási híd a jobb jövőért

Új fajunk a Fomo Sapiens