Menu
in

Szertelen nyarat kíván a KEF

Május utolsó napján megtelt fiatalokkal a Zenepavilon környéke a KEF kábítószerellenes világnapi rendezvényén. A Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete játékokat osztogatott, az Ótemplomi Szeretetszolgálat üdítőitallal, illetve csokoládéval várta az érkezőket.

– Két célt tudnék megnevezni, amiért összegyűlünk ilyenkor évente. Az egyik a tájékoztatás. Tájékoztatjuk a fiatalokat illetve a szüleiket a veszélyekről, a kábítószerrel kapcsolatos témában mindenről A másik pedig a figyelemfelkeltés, hogy egyáltalán legyen egy olyan nap az évben, amikor szóba kerül ez a mindenkit közvetve vagy közvetlenül érintő probléma – jelentette ki Oncsik János, a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkára.

A KEF összes tagszervezete megjelent valamilyen formában, különböző tematikájú sátrakban gyerekeknek szóló feladatokkal. Volt részeg szemüvegben célba dobás, amivel azt igyekeztek imitálni, milyen alkoholos állapotban egy-egy feladatot elvégezni. Készültek egy egészségfejlesztő társasjátékkal is, a Védőnői Szolgálat munkatársai egészség– és kábítószerteszttel, alkoholtotóval és ehhez hasonló feladatlapokkal várták a diákokat, de ott volt az Emberöltő Alapítvány, a Babilon TSE, és a bűnmegelőzési szolgálatok, a rendőrség és a polgárőrség is.

– Minden sátornál igyekszünk erre a kérdésre kitérni, a témát tudatosítani bennük, arra jó, hogy közbeszéd tárgyát képezzék. A gyerekek örömmel fogadják ezeket a programokat, hiszen évről évre megrendezzük. Miután elvégezték az összes feladatot, még azután is maradnak, focizgatnak, nézegetik a játékokat, amiket a feladatok megoldása után nyertek, jól érzik magukat – válaszolta a KEF titkára arra a kérdésünkre, hogy mennyire sikerül elérni a gyerekeket, az ilyen fiatalok ingerküszöbét ez a komoly téma.

A Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum minden hónapban megrendezi éjszakai tornáját, így június 28-án 18 órától ismét a focié lesz a főszerep.

Exit mobile version