Menu
in ,

Pünkösdi lazító kenutúra a Körösön

A pünkösdi hosszú hétvégén a “hétvégi lazítás Szarvason” programsorozat keretében kenus barangolásra várja Körösvölgyi Látogatóközpont a vendégeket a Szarvas-Békésszentandrási Körös-holtágon. A következő túra holnap, azaz június 8-án, szombaton 9-12, majd 9-én, vasárnap 14-17 órakor lesz. A kenuzásra bejelentkezni a +36304751780 számon lehet. A további programokról itt tájékozódhat.

Vasárnap, azaz 9-én 11 órakor az európai bölények látványetetésével, majd hétfőn, azaz 10-én ugyanehhez a programhoz kapcsolódóan terepi gyógynövényismertető lesz a gyógynövényes kertben.

Az elmúlt hétvégén Tóth Tamás természetvédelmi területfelügyelő vezetésével tekinthették meg a Körös-holtágak szépségeit az érdeklődők.

A nemzeti park munkatársa az idén a tavalyi két túrát kombinálja. Először a Szarvas–Békésszentandrás-i ágon, az urbánusabb részt, ezen keresztül a város vízparthoz kötődő nevezetességeit, a korábbi hídvámházat, amiben ma a Halászcsárda üzemel, mesél a Bolza-kastélyokról, de a legújabb szarvasi nevezetességekről, mint például a Vízi Színházról is.

A bikazugi ágon a természet, a vízinövényzet játssza a főszerepet. A kiságon nyílnak a tavirózsák, vízitök, de láthatnak mocsári teknőst, jégmadarat a csendben evezők.

– Ezeknek a túráknak mint minden természetjárásnak az a szépsége, hogy nem tudjuk, milyen apróbb dolgok történhetnek, mi fog a szemünk elé kerülni, ami érdekes lehet. Minden nap valami más. Ilyen a természet.

Az alapvető vízijártassági és az ismeretszerzés mellett a felelősségtudatra helyezi a hangsúlyt Tóth Tamás.

– Ez a szép környezet, ami körül vesz minket, nem csak szép, de számunkra éltető is, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Fontosnak tartom a gyerekeknél, de még a felnőtteknél is, hogy ezen a túrán hangsúlyozzam, hogy ezt a környezetet fenn kell tartani. Ehhez az életmódunkkal, a fogyasztásunkkal hozzá kell járulni – fogalmaz a természetvédelmi szakember.

Exit mobile version