Menu
in ,

A Szlovák Általános Iskolában járt a szlovák nagykövet

Dr. Pavol Hamžík (Fotó: Hegedűs Éva)

Dr. Pavol Hamžík (Fotó: Hegedűs Éva)

A Szlovák Köztársaság nagykövete tett látogatást Szarvason, a Szlovák Általános Iskolában. Dr. Pavol Hamžík a francia nagykövet, Pascale Andréani társaságában érkezett, a kapcsolódási pontot pedig a Szarvasi Evangélikus Gimnázium egykori diákja, Milan Ratislav Štefánik jelentette, aki mindkét nemzet életében fontos szerepet játszott.

Nyemcsok Mátyásné intézményvezető az aulában összegyűlt diákok társaságában üdvözölte a magas rangú vendégeket, majd röviden beszámolt az iskolában folyó munkáról. Mondanivalóját a tanulók szlovák nyelven felcsendülő versekkel és dalokkal erősítették meg, végül pedig citeracsoport tagjai, valamint a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola harmonikásai mutatkoztak be.

Dr. Pavol Hamžík beszédében megköszönte a szép és tartalmas műsort, mely véleménye szerint bizonyítéka az intézményben folyó hatékony munkának és egyik alappilére a nemzeti indentitástudat fejlesztésének. Mint mondta, örömére szolgál, hogy ellátogathat egy olyan intézménybe, mely idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A jeles alkalomból a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma ezüstplakettet adományoz az iskolának, az itt folyó színvonalas nemzetiségi oktatás elismeréseként. A plakett átadására a következő tanévnyitón kerül sor.

Kérdésre válaszolva elmondta, Békés megyében három helyszínen tett látogatást. Az előző nap Békéscsabán, június 5-én pedig Tótkomlóson és Szarvason időzött néhány órát. Az látja, hogy nagyon jó körülmények között működnek ezek az intézmények. Háláját fejezte ki a magyar kormánynak a nemzetiségi oktatás támogatásáért, és bízik benne, hogy a két állam között fennálló együttműködés tovább erősödik.

– Egyre inkább kirajzolódik, hogy a két ország politikailag is jól kapcsolatot ápol, s a felmerülő kérdéseket nemzetközi szintű beavatkozás nélkül is meg tudják oldani. Remélem, ehhez később az is hozzátesz, hogy egyre több szlovák nyelvtudással rendelkező fiatal kerül ki az oktatási intézményekből. Mindez remélhetőleg pozitív hatást gyakorol a két ország közötti gazdasági, kulturális és politikai életre is – fejezte ki jövőbe vetett optimizmusát.

Az intézmény vezetője a látogatást követően elmondta, a protokolláris rész mellett egy fehér asztal melletti baráti beszélgetésre is sor került. Úgy tapasztalták, hogy a vendégek elégedetten szemlélték az intézményben folyó munkát, ami számukra azért különösen fontos, mert mind a szlovák, mint a magyar állam nagyban segíti a működésüket.

– Mindent megteszünk azért, hogy a gyerekek anyanyelvi környezetben is találkozhassanak a szlovákkal. Már szervezzük a táborokat. Az iskolai táborunkat az EMMI támogatja, a Szlovák Oktatási Minisztériumnak köszönhetően pedig húsz gyermekünk az Alacsony-Tátrába utazhat. Emellett nyári egyetemre is lehetőség nyílik, amelyen három gyermekünk vehet részt – vázolta az elkövetkező néhány hónap eseményeit.

Az intenzív nyelvoktatás gyümölcsét sokan már az általános iskolás évek végén learathatják. Jelenleg 16 végzős tanuló rendelkezik középfokú komplex nyelvvizsgával, és további 22 diák – sikeres írásbelit követően – a hétvégén birkózott meg a szóbeli részével.

Exit mobile version