Menu
in ,

Pünkösdi hangversennyel ünnepeltek Békésszentandráson

Add mennyei Atyánk Szentlelket azoknak, akik kérik tőle – Lukács evangéliumából vett gondolattal köszöntötte a megjelenteket dr. Dobos Ágoston református lelkész június 9-én, Békésszentandráson. Pünkösd tiszteltére rendezett hangverseny kiindulógondolatát a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe adta, amikor Jézus Krisztus hatalmas ajándékot küldött az emberiségnek. Vallja, aki kéri a mennyei Atyától a Szentlelket, hasonlóképpen az első tanítványokhoz, ma is megkaphatja. Noha Jézus Krisztus a mennybe ment, Szentlelke ma is itt van közöttünk, ezért méltó arra, hogy megünnepeljük.

– Pünkösd változó jelentőséggel bír az emberek életében. Az egyházak és az emberek egy része centrális ünnepként kezeli. Különösen a karizmatikus gyülekezeteket és a világ kereszténységének egyharmadát ez a lelkület jellemzi, de sajnos olyanok is akadnak, akik nem vesznek tudomást róla. Sajnos a keresztyén Európa eléggé elvilágiasodott, ami abban is megnyilvánul, hogy sokan nem törődnek pünkösd ünnepével. Talán ezért még nagyobb jelentőséggel bír, hogy mi éltessük az Istenszeretet lángját, és  minél többekhez elvigyük a Szentlélek eljövetelének jóhírét – adott nyomatékot a rendezvénynek.

A hagyományos pünkösdi hangverseny állandó részvevői közé tartozik a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola kórusa Vitális Éva vezetésével, valamint a Szentandrási Dalkör. Dr. Dobos Ágoston elárulta, már korábban felfigyelt az általános iskolásokból álló kórus tevékenységére, és arra biztatta őket, hogy műsorukkal a templom falai között is mutatkozzanak be. Őket minden évben egy-egy meghívott fellépő egészíti ki, amit idén egy alkalmi templomi kamarakórus és kamarazenekar jelentett.

– Tiszteletes úrral kb. 5-6 éve van aktív kapcsolatunk, legyen szó egyházi vagy egyéb ünnepekről. A kezdetet talán az adventi hétvégék jelentették, amikor dr. Dobos Ágoston hegedűkísérettel szegődött mellénk. Amikor látta, hogy lelkes kórustagok vagyunk, több lehetőséget is felkínált. Szerepeltünk pl. egy hangversenyen a kecskeméti Lakó Sándor Kamarazenekarral, de rendszeresen jelen vagyunk a települési rendezvényeken is – beszélt a Szentandrási Dalkör egyházhoz fűződő viszonyáról Oláh Gézáné Erzsike, a kör vezetője.

Kiemelte, a 2006-ban alakult közösség meghatározó része nyugdíjas, egyedülálló hölgyekből áll, akiknek rendszeres elfoglaltságot és örömet jelent a dalkör. Küldetésüknek érzik a népi tradíciók ápolását, valamint az egykori szokások átadását. Hiszik, hogy mint ahogyan az elődök is dalban fejezték ki érzéseiket, legyen szó örömről vagy bánatról, ez a módszer ma is gyógyírként szolgálhat a hétköznapok gondjaira.

A rendezvényre több műsorszámot hoztak. A dicsőítő énekek mellett volt olyan, amely a nagy sorskérdést állította középpontba, és egy ősi ír áldás is előadtak.

Zárásként a fellépők egy közösen elénekelt kánonnal örvendeztették meg a református templomban összegyűlt nagyszámú közönséget.

Exit mobile version