Menu
in ,

Bronzérmes lett Frankó Dániel a középiskolások küzdősport világjátékán

Ruzsinszki György, Frankó Dániel és Szegedi Döme

Ruzsinszki György, Frankó Dániel és Szegedi Döme

A héten megrendezésre kerülő ISF Combat Games legnagyobb súlycsoportjaban a szarvasi Vajda Péter Evangélikus gimnázium diákja csoportelsőként jutott az elődöntőbe, és végül a harmadik helyen zárta a versenyt.

A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében június 16–21. között Budapesten zajlik az ISF Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság, amelynek keretében 4 sportágban: birkózásban, judoban, karatéban, valamint taekwondóban versengenek a 13–18 éves sportolók. A tizennyolc országból érkező, mintegy négyszáz fiatal versenyző között közel ötven magyar fiatalnak is szurkolhatunk. Az esemény nagykövetei Barka Emese Európa-bajnok és Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózók.

A négy küzdősportot: birkózás, judo, karate (kumite és kata), valamint taekwondo (kyorugi és poomsae) magában foglaló világversenyt először 2 évvel ezelőtt, 2017-ben, az indiai Agraban rendezték meg 6 ország 227 versenyzőjének részvételével. Az idei versenyen már 18 országból több mint 600 résztvevő, köztük 400 versenyző mérkőzik meg. A részt vevő országok: Azerbajdzsán, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Arab Emirátusok, Franciaország, Horvátország, Kazahsztán, Kína, Magyarország, Málta, Nepál, Oroszország, Peru, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Tajvan, Ukrajna és USA. A magyar delegáció 17 birkózó-, 7 judo-, 15 karate- és 8 taekwondo versenyzőből áll.

A karatésok +76kg-os súlycsoportjába Frankó Dániel kvalifikált sikeresen az idei Magyar Bajnokságon. Versenyzőnk a szerdai napon 14.15kor lépett tatamira. Az első csoportmeccsen a taiwani Chih-Hsiang ellen nem sikerült a ritmust felvenni,és egy beszedett hátsó kezes ütés után már nem ment a fordítás. A következő mecsen már magára talált a szarvasi fiú, és  az ukrán Biriukovot magabiztos fölénnyel 4:2re verte. Lévén hogy  ellenfelei az egymas közötti harcát az ukrán fiú hozta 0:1-re, így legtöbb szerzett ponttal Dani első helyen jutott be az elődöntőbe. Itt a későbbi győztes azeri Huseynzade döntetlen állásnál amérkőzés utolsó 10 másodpercében egy bezárást követően találatot szerzett, így versenyzőnk bronzéremmel zárta a rangos nemzetközi eseményt.

Ruzsinszki György

Exit mobile version