Menu
in

Hatvanhét napon keresztül szól idén a muzsika a Zenepavilonban

Hatodik évadát kezdte meg június 14-én a Zenepavilon. Idén nyáron a szabadtéri kulturális színtér 67 napon keresztül szórakoztatja a könnyed kikapcsolódásra vágyókat, főszerepben ismételten a muzsikával.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója a Kis esti zene elnevezésű program nyitórendezvényen elmondta, sokat gondolkodott azon, hogy ennyi év távlatából milyen újdonsággal tudnák meglepni a közönséget. Bátran vállalja, hogy alapvetően a jól megszokott szerkezet és műsorrend tér vissza, az időközben sokak által megkedvelt fellépőkkel. Zenekarok, szólisták, hangszeres zene, néptánc, kórusok, művészeti csoportok, népzene és modern tánc váltják egymást a nyári szabadtéri „kamaraszínpadon”, és néhány új szereplő is bemutatkozik.

– Lehet, hogy nekünk szarvasiaknak ismétlése az idei program egy része a korábbi nyárnak, de aki vendégként érkezik a városba, és leül a fák tövébe, annak bármely fellépő újszerű lesz. Büszkén mondhatom, hogy mindazok, akik a Zenepavilon színpadán fellépnek, az ország bármely pontján megállnák a helyüket – mutatott rá köszönjében az összeállítás színvonalára.

Fodor Mariann, a zenepaviloni esték állandó háziasszonya elmondta, az első évben még a művelődési ház munkatársaként segített a repertoár összeállításában, később pedig konferansziéként tért vissza. Eleinte az is nehézséget okozott, hogyan töltik meg a több mint két hónapot fellépőkkel, idővel azonban kialakult azoknak a vendégművészeknek a köre, akik örömmel mondanak igent a felkérésre, és a közönség is visszavárja őket.

– A zene minden este jelen lesz, de előfordulhat az is, hogy tánc kíséri. A zenének egyébként szinte minden válfaja megtalálható lesz a kínálatban. A Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei 2014 óta minden évben képviseltetik magukat, de vannak könnyedebb műfajjal foglalkozó együttesek is. A zenei képzettség és az életkor is változatos: akadnak köztük profik és amatőrök, fiatalok és idősebbek egyaránt.

Úgy látja, a Zenepavilon az évek során egy közösségi térré vált, ahol mindenki jól érezheti magát. A hangversenytermekkel ellentétben azonban itt nincsenek kötöttségek. Jönnek-mennek az emberek, vannak, akik csak belehallgatnak egy-egy műsorszámba, vagy egy hűsítő ital társaságában eltöltenek egy kis időt a helyszínen, míg másokat rabul ejt a muzsika hangja, és egészen a végéig marasztalja őket.

Azt is látja, hogy a színtér elsősorban a helyieké, de turisták is megfordulnak a téren. Többen meglepődnek, amikor megtudják, hogy itt minden este zene szól, s nem egy esetben a később is visszatértek a Zenepavilonhoz.

A fellépők sorát – mint ahogyan ez elmúlt években is – idén is a férfikórus nyitotta. Az Iváncsó József vezette csoport 12 éve alakult, az Szilvanapok tiszteletére. Az akkor Muslincák névre keresztelt együttes zenei palettája és fellépési lehetőségei az évek során jelentősen bővült, ennek megfelelve pedig a névadásban is komolyabb vizekre eveztek.

Ezúttal egy régi-új válogatással szórakoztatták a közönséget. Újdonságként egy Rákócziról szóló népdalcsokrot énekeltek. Ígérték, az elkövetkező hónapokban sem kell nélkülöznie őket a közönségnek őket, és még kétszer visszatérnek Szarvas szívébe.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/190619zenepavilon.

Exit mobile version