in

Aranyosszigeti magyar anyanyelvi és olvasótábor

0

Olvasótáborban vettünk részt a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (MNYKNT),  a Magyar Olvasástársaság és a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány szervezésében.

A nemzetiségi hagyományok ápolásáért kapott Örökség serleg mellett, táborozási lehetőséggel is jutalmazták citerásainkat.

Aranyosapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő község nem messze Vásárosnaménytól.  A Falvak Kultúrájáért Alapítvány itt Aranyosszigeten hozta létre azt a helyet, ahová a világ magyarsága bármilyen messze is került el hazájától, mindig visszatérhet. A tábor épülete és a mellette lévő közösségi ház minden erre járó hazalátogatónak megható pillanatokat, visszaemlékezési helyet nyújt.

A tábor a magyar nyelv, az olvasás és irodalmi ismereteken túl, a magyarságtudat erősítését hordozza. A magyar zászló felvonásával a Kárpátaljáról és a Partiumból érkező gyerekekkel megtekintettük az udvarvégi kertet, mely az elhunyt Magyar Kultúra Lovagjainak állított kopjafák rendszeréből áll. A fák nevet kaptak, mint pl. hősiesség fája, hűség fája, stb. Ezek köré kerültek azok a lovagok névtáblái, akikre ez a tulajdonság, szellemiség, tet a jellemző. A napi program még sok érdekességet rejtett. Meglátogatta a tábort Mariska néni, aki 91 évesen gyermekkoráról mesélt és arról, hogyan fogott tollat mindezek leírásához. Friss, fiatalos gondolatvilága a viccmesélést is kimerítette. Sétánk a görögkatolikus templomban folytatódott, melynek legmeghatóbb pillanata a táborozó külhoni magyar gyerekekkel a magyar himnusz közös eléneklése volt. A templom- és településtörténeti előadást egy ismerkedési est zárt.

A tábor további napjain irodalmi előadásokon vettünk részt. Prof. Balázs Géza az Anyanyelvi Konferencia elnöke és Blaskó Miklós doktorandusz az ELTE képviseletében, prof. Dr. Pusztay János, Móritz László Stockholmból, Kovács Katáng Ferenc Oslóból látogatott el a táborba. Pivnyikné Filep Anita által Ex-Librist készítettünk, Simon Szilvia ügyességi vetélkedőt tartott. Irodalmi zarándoktúrán vettünk részt, Petőfi, Kölcsey, Móricz és Kecskés Tollas Tibor emlékhelyeit felkeresve. Hallhattunk előadást a szavalás technikáiról, a várak építéséről, szerepéről. Kézműves tevékenység, strandolás, palacsintasütés és Ki mit tud színesítette a heti programot. Kulturális est keretében citeráinkkal mutatkoztunk be. A felvételt élő adásban közvetítette a Facebook Három Határ Hírei online oldal. A Magyar Krónika közéleti, kulturális, tudományos folyóirat, mely interjúkat, riportokat közöl a kultúra, a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségeivel, a tábori részvételünkről is beszámol.

Köszönjük szépen a szervezőknek a sokrétű ismeretszerző programot, Nick Ferencnek és családjának az odaadó, fáradtságot nem ismerő családias hangulatot és a résztvevő csoportok barátságát!

A Kispacsirták nevében Emese néni

Fokhagymás-római köményes fasírtgolyó ropi pálcán0

Pulykát a piknikkosárba

Varga Viktor, dr. Dósa Zsuzsa és Csasztvan András (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)0

Kövesd a Szarvast!