Menu
in , ,

Fontos nemzetközi versenyek előtt zajlott le a Körös Kupa

A Szarvasi Kajak-kenu Klub szombaton és vasárnap bonyolította le hagyományos nyári hazai kajakversenyét, a Körös Kupát, amellyel az alapítójának, Sándor Tamásnak is emléket állít. Az idei rendezvényen 25 egyesület képviseltette magát, közöttük a magyarkanizsai testvér klub, bár a Vajdaság-bajnokság miatt a szokottnál szerényebb létszámú és fiatal csapattal érkezett.

Két hongkongi fiú is kitűnt a mezőnyből, akik hazánkban edzőtáboroznak, és ha már egyszer itt vannak, szerették volna élesben leméretni magukat.

– Mindvégig ragyogó időben tudtuk le a hazai rendezésű versenyünket, átlagos érdeklődés mellett – mondta elöljáróban Szűcs Mihály, a házigazda klub elnöke. – A vidékbajnokság után, de a korosztályos országos bajnokságok előtt vagyunk, kiemelt versenyzőink pedig az év legrangosabb nemzetközi feladataira készülnek, úgyhogy bizonyos szempontból mindenki számára jól jött ez a hazai erőpróba.
Egyedül a masters korosztály számára nem kedvezett az időpont, ők ugyanis bajnoki érmekért küzdöttek párhuzamosan, ami az indulók és a nevezések számát is hátrányosan befolyásolta.

– A mostani két nap elsődleges szerepe a sportág népszerűsítése volt. Örömünkre szolgált, hogy a fővárosból és több vidéki fellegvárból is szép számmal jöttek. A korábbi évek programjához mérten újdonságot jelentett a 8-9 évesek számára a két híd között kiírt játékos szlalompálya az üldözőversennyel – tette hozzá a házigazdák első embere.

Azt is tőle tudtuk meg, hogy a szarvasi klubnál nagyon várják már az U23-as és ifjúsági világbajnokságot, illetve a szegedi rendezésű felnőtt világversenyt, hiszen mindkét helyszínen több versenyzővel lesznek érdekeltek egykori és jelenlegi sportolóik révén.

– Szám szerint öt korábbi, vagy most is nálunk szereplő kajakos ül hajóban az augusztus második felében sorra kerülő felnőtt világbajnokságon, amire soha korábban nem volt példa. Várjuk már az ifjúsági és U23-as vébét is, ahol Kós Tibor és Opavszky Márk képvisel bennünket. A korosztályos magyar bajnokságon egy harmadik nemzetközi erőpróbára, az Olimpiai Reménységek Versenyére is kikerülhetünk Nyerges Áron révén, tehát a nemzetközi színtéren rendkívül eredményes esztendőt zárhatunk – fogalmazott Szűcs Mihály.

A Körös Kupa győztesei. Felnőtt férfi. K-1 10 000 m: Szabó Dominik (Vasas SC). K-1 200 m: Kós Benedek(Szarvas). K-2 200 m: Opavszky Márk, Nyerges Áron (Szarvas). K-4 200 m: Opavszky Márk, Csépai Barnabás, Nyerges Áron, Kós Benedek Tibor (Szarvas, Békésszentandrás). K-1 1000 m: Szántó Milán (KSI-Gyomaendrőd). K-1 500 m: Szántó Milán. C-1 500 m: Urbán Martin (AVSE).

Ifjúsági férfi. K-1 1000 m: Fodor Bence (KSI-Gyomaendrőd). K-2 1000 m: Bándi Ádám, Posch Gergely Richárd (MULTI SE). K-1 500 m: Fodor Bence. K-2 5000 m: Kardos Levente, Tóth Bálint (Szeged).

Serdülő fiú. K-2 2000 m, U15-U16: Inderi Szabolcs, Jóvári Patrik (Szeged). K-1 2000 m, U16: Pap Máté (Szeged). K-1 2000 m, U15: Kupecz Kristóf (Szeged). C-1 2000 m, U15: Hatos Róbert Szabolcs (Kis-Tisza VSE). K-1 1000 m, U15: Ozsgyáni Bence Alex (Szeged). K-1 1000 m, U16: Pap Máté. C-1 1000 m, U15: Hatos Róbert Szabolcs. K-2 1000 m, U15: Fülöp Levente, Kupecz Kristóf (Szeged). K-2 1000 m, U16: Bratu Zsigmond, Bertesina Aldo Angeló (MULTI SE). K-1 500 m, U15: Ozsgyáni Bence Alex. K-1 1000 m, U16: Jóvári Patrik. K-2 500 m, U15: Ozsgyáni Bence Alex, Kupecz Kristóf. K-2 500 m, U16: Pap Máté, Jóvári Patrik.
Kölyök fiú. MK-1 2000 m, U13: Burján Kristóf (Szolnok). K-2 2000 m, U14: Szikula Örs Máté (Szeged). K-2 2000 m, U13: Pozsár Szabolcs, Horváth-Fick Erik Tamás (Szeged). K-1 2000 m, U14: Kórik Ákos (Tiszaújváros). K-1 2000 m, U13: Mertz Attila (KSI-Gyomaendrőd). K-1 1000 m, U14: Hermeczi Richárd Ervin (Körös Kajak SE). K-2 1000 m, U14: Nemeskéri-Orbán Ádám, Oláh Endre (Csongrád).
Gyermek fiú. MK-2 2000 m, U12: Skokán Máté, Balogh Martin (Tiszaújváros). MK-1 2000 m, U12: Mircse Zoltán Iván (Tiszaújváros). MK-2 2000 m, U11: Csomor Balázs, Csomor Bence (Szeged). MK-1 2000 m, U11: Bartók Miklós Dániel (Szőke Tisza HE). MK-2 2000 m, U10: Havass Zsombor, Klein Marcell Márk (Szeged). MK-1 2000 m, U10: Velencei Boldizsár (Szarvas).
Előkészítő fiú. MK-1 szlalom, U8-U9: Komlós Benjámin (Kis-Tisza VSE).
Felnőtt női. K-1 200 m: Kovács Anna (MULTI SE). K-2 200 m: Sinkó Panna Krisztina, Kovács Anna (Göd, MULTI SE). K-1 1000 m: Verbőczi Eszter (Szeged). K-1 500 m: Árok Dorottya Zsóka (Szeged). K-2

500 m: Sinkó Panna Krisztina, Kovács Anna.

Ifjúsági női. K-1 1000 m: Kovács Anna. K-1 500 m: Vásárhelyi-Nagy Anna (Csepel).

Serdülő leány. K-2 2000 m, U15: Józsa Lili, Garzsik Nóra (Szolnok). K-1 2000 m, U16: Kulcsár Anna Zsófia (Szolnok). K-2 2000 m, U16: Veres Dóra, Boldizsár Dalma (Szeged). K-1 2000 m, U15: Fodor Napsugár (KSI-Gyomaendrőd). K-1 1000 m, U16: Kulcsár Anna Zsófia. K-2 1000 m, U15: Murvai Lúcija, Horváth Maja (Tiszaújváros). K-2 1000 m, U16: Kiss Lilien, Kulcsár Anna Zsófia (Bp. Honvéd, Szolnok).

K-1 500 m, U15: Fodor Napsugár. K-1 500 m, U16: Veres Dóra. K-2 500 m, U15: Sági Alíz, Fodor Napsugár (KSI-Gyomaendrőd). K-2 500 m, U16: Kiss Lilien, Kulcsár Anna Zsófia.

Kölyök leány. MK-1 2000 m, U13: Tóth Menta (KSI-Gyomaendrőd). K-2 2000 m, U14: Dózsa Luca Rebeka, Mátyás Hanna (Szolnok). K-1 2000 m, U13: Urbancsok Panna (Szarvas). K-2 2000 m, U13: Székely Ágnes, Danev Liza Katalin (Mekler ITSE). K-1 2000 m, U14: Horváth Maja (Tiszaújváros). K-1

1000 m, U14: Horváth Maja. K-2 1000 m, U14: Wágner Anna, Horváth Maja (KSI-Gyomaendrőd, Tiszaújváros).

Gyermek leány. MK-2 2000 m, U12: Holló Hanna, Mészáros Anna (UTE). MK-1 2000 m, U12: Horváth Kata (Tiszaújváros). MK-2 2000 m, U10-U11: Nagy Vanessza, Horváth-Fock Regina Anna (Szeged).

MK-1 2000 m, U10-U11: Nemeskéri-Orbán Emese Fruzsina (Csongrád). MC-1 2000 m, U11-U12: Menczel Réka Fruzsina (Tiszakécske).

Előkészítő leány. MK-1 szlalom, U8-U9: Fekete-Szabó Sára (Mekler ITSE).

A pontverseny végeredménye: 1. NKM Szegedi Vízisport SE 579 pont, 2. Szolnoki Sportcentrum 244, 3. KSI-Gyomaendrőd 238, 4. Körös Kajak SE Gyomaendrőd 174, … 8. Szarvasi Kajak-kenu Club 104, … 19. Békésszentandrás 16.

Bakulya Mihály

Exit mobile version