Menu
in ,

Nevezz és evezz a Körössel szemben!

A 2018-as Kenumaratonon

Kevesebb, mint egy hét múlva ismét vízre szállhatnak a sportolni és kikapcsolódni vágyók. Augusztus 3-án immár 22. alkalommal rendezik meg a szarvasi kenumaratont, amely az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Két évvel ezelőtt a nevezési létszám ismét átlépte a bűvös háromjegyű álomhatárt, tavaly pedig már 133-an lapátolták végig a 21 km-es távot. Habár túlnyomórészt jelenleg is a Szarvasról és a környező településekről érkezők adják a rendezvény bázisát, egyre nagyobb a vidékről érkezők aránya is. Előnevezni már csak néhány napig, július 31-ig lehet.

– Mintegy hét evvel ezelőtt indultam először a kenumaratonon, akkor még buliból, a barátaimmal közösen. A rákövetkező évben került a Cervinus Teátrumhoz a rendezvény, s talán nem véletlen, hogy engem bíztak meg a szervezési feladatokkal. Nagyon élvezem, és egyáltalán nem munkaként élem meg – osztotta meg személyes élményeit Altmann Roland főszervező. – Annyira megtetszett, hogy bár korábban a vízi sportok nem képezték az életem részét, azóta amint az időjárás megengedi, vízre szállok, és gyakorlok. Igaz, a sup még kimaradt az életemből, de szerintem előbb-utóbb azt is ki fogom próbálni.

Hangsúlyozta, mindenkinek jó szívvel ajánlja a versenyt, bár azt is látni kell, hogy a nevezés kemény próbatételt von magával. Úgy gondolja, az amatőr versenyzőknek mindenképpen ki kell lépniük a komfortzónájukból, s vállalni a hosszú távval és a szárazföldi cipekedéssel járó nehézségeket.

A 21 km-es távból ezúttal is 4 km-t a Hármas-Körösön, 16 km-t a holtágon, 1,1 km-t pedig szárazföldön kell megtenni. A mezőny a Kajak-Kenu Clubtól indul a szivornyák irányába, az élő Körösre átevezve. A résztvevők a szentandrási duzzasztónál fordulnak, majd a Körös-gáton át térnek vissza a Holt-Körösre.

Nevezni három kategóriában, családi, amatőr és profi csapatoknak lehet, emellett pedig cégek, szervezetek is indulhatnak. A sporttrendekhez igazítva külön kategóriaként jelenik meg a sárkányhajó, sup, outrigger, amelyekre az előzetes jelentkezések alapján egyre nagyobb igény mutatkozik. Az amatőrnél már akár 2 személy is kenuba szállhat, a többi esetében 3-4 fő indulása szükséges. Az rendezvény meghívott vendége Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó lesz, aki számára hosszú éveken keresztül Szarvas jelentette a pihenést és a kikapcsolódást.

– Úgy döntöttünk, hogy Szarvasra költözünk, és most már életszerűen is itt lakom a családommal – osztotta meg a hírt a sportoló. – Nagyon szeretem a vizet, s bár távol áll tőlem mindenféle vízi eszköz, kivéve a horgászcsónakot, biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lesz kenuban ülni és versenyezni. Emellett örülök, ha segíthetek a szervezőknek és azoknak, akik ellátogatnak a rendezvényre. A víz és a természet közös, a programot pedig zseniálisnak tartom – adott magyarázatot arra, hogy miért mondott igent a megkeresésre.

Az előnevezésnek több előnye is van. Egyrészt a szervezőket nagyban segíti, hiszen látják, hogy egy-egy kategóriában hányan indulnak, és azt is, elegendő-e ez a létszám. Amennyiben ugyanis egy adott kategóriában háromnál kevesebb nevezés érkezik, szabályiak szerint ezek a csapatok eggyel magasabb szinten versenyeznek.

Minden nevező emlékérmet kap, a kategóriák legjobbjait pedig arany, ezüst és bronzéremmel jutalmazzák. A rendezvény zárásaként a résztvevők harcsapaprikás és marhapörkölt közül választhatnak a Szarvas-Fish Kft. és a Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. jóvoltából.

Előzetes nevezésért írjanak a kenumaratonszarvas@gmail.com címre, amelyben tüntessék fel a kategóriát, a csapattagok neveit, a korosztályt, a hajó nevét és a pólóméretet. Bővebb információ található a www.cervinushaz.hu címen vagy a 06-66/311-464-es telefonszámon keresztül.

A képek a 2018-as Kenumaratonon készültek.

Exit mobile version