Menu
in ,

Elstartolt a „Járd végig!” program Szarvason

Dr. Kozma Gábor rektor

Dr. Kozma Gábor rektor

2019. július 23-26-án Szarvason került megrendezésre a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete (SZEGEPI) „Járd végig!” EFOP 3.10.1-17-2017-00003 programjának nyitó továbbképzése a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézményének és Pedagógiai Karának szervezésében.

A külhoni pedagógus vendégeket Babák Mihály Szarvas város polgármestere köszöntötte. Megnyitójában hangsúlyozta a programsorozat nemzetpolitikai súlyát és szerepét, és elismeréssel szólt a GFF helyi szarvasi intézményeinek munkájáról. Örömének adott hangot, hogy az egyházmegye pedagógiai intézete és főiskolája  Szarvason, mint szimbolikus helyszínen valósítja meg a programot. Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár, a  campus nevében mondott köszöntést, megfogalmazva, hogy az itt megvalósított továbbképzések a gyakorlat és elmélet remek elegyét adják, amelynek a garanciája a Kar és a Gyakorlóintézmény.

A közel száz vendég Ft. Dr. Kozma Gábor rektor, tanszékvezető főiskolai tanár, s SZEGEPI főigazgatójának nyitó előadását hallgathatta meg, amelyben üzenetként fogalmazta meg az értékalapú társadalom szükségességét és a nevelés ebben való kiemelt szerepét.

Kovács-Pifka Péter az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő -EMET- főigazgató-helyettese előadásában  konzorciumi partnerként mutatta be a program határon túli magyar tanulókat érintő programvonatkozásokat, az eddigi eredményeket.

Bíró Gyula a GFF képzésfejlesztési igazgatója, a program szakmai vezetője a SZEGEPI  2020-ig megvalósítandó  programját mutatta be. Előadásában, a pedagógia modernkori kihívásaira válaszként megfogalmazott programot mutatott be a hallgatóságnak.

Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a 2017-ben aláírt támogatási szerződés értelmében, a SZEGEPI az EMET (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő) konzorciumi partnereként nyújtja a „Járd végig!” program keretében a Kárpát-medence külhoni és hazai pedagógusainak szakmai fejlesztését.

Ahogy az Főigazgató Úr előadásában is elhangzott -utalt rá a szakmai vezető- ; a programot indokolja a magyar identitású pedagógusok csökkenő száma, az akkreditált képzések és a képzők képzésének hiánya, a magyar kultúra, a hagyományok elmélyült ismerete iránti igény, az anyaország nyújtotta személyes élmények szerepe.

A SZEGEPI stratégiai partnere a Gál Ferenc Főiskola, aminek szegedi székhelye, valamint Békés megyei karainak köszönhetően Szarvas, Gyula és Békéscsaba városok adnak otthont a 2018. január 1-jétől 2020. december 31-ig megvalósuló szakmai eseménysorozatnak. A pedagógusképző programok központi helyszíne Szarvas, ami szimbolikusan is a történelmi Magyarország, illetve a Kárpát-medence mértani középpontja, ahol több évszázados hagyományra tekint vissza a pedagógusképzés. A továbbképzéseknek a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara és a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézménye nyújt helyszínt.

A projekt célja a magyarság határokon túli kapcsolatainak erősítése, a magyar nyelv művelése az oktatás és a nevelés eszközeivel, a magyar nyelvi ismeretek elmélyítése, a hagyományok megőrzése, a magyar kultúra fejlesztése. A program a kárpát-medencei magyar diákok és pedagógusok számára kíván közösségi élményt nyújtani olyan iskolán kívüli programokkal, ahol szellemi-lelki frissülést biztosító időtöltést is tud az anyaország biztosítani. A SZEGEPI a pedagógus-továbbképzési programokba több mint ezer külhoni magyar pedagógust von be. A program Szlovéniából, Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Horvátországból fogadja az oktatási és oktatástámogatási intézmények, szervezetek pedagógusait, szakembereit.

A SZEGEPI együttműködik a határon túli pedagógus szövetségekkel a program megvalósításában.

A Szarvason, Szegeden, Békéscsabán és Gyulán megvalósuló programok a pedagógia több területére terjednek ki. A harminc órás akkreditált továbbképzések, tréningek keretében a családpedagógiai ismeretek, a korszerű pedagógiai értékelés, a hatékony konfliktuskezelési technikák gyakorlata, a kooperatív tanulás pedagógiája, az iskolai resztoratív technikák, a hátrányos helyzetű gyermekek pedagógiája, az új tanulásszervezési eljárások gyakorlata, az anyanyelvi nevelés új stratégiái, a nemzettörténeti ismeretek új megközelítései kerülnek tárgyalásra. A Kárpát-medencei Nyári Pedagógus Akadémia hat alkalommal szerveződik, négy napos bentlakásos program keretében nyújt plenáris előadásokat, műhelymunkát, workshopokat, a szakmai párbeszéd lehetőségét a hazai és külhoni iskolák pedagógusai között, valamint a nemzeti kultúra közgyűjteményeinek, intézményeinek megismerését. Minden programot rekreációs és mentálhigiénés elemek egészítenek ki.

A Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani Napok keretében három alkalommal találkoznak a külhoni és hazai pedagógus közösségek, minden évben más tematika szerint állítva fókuszba a neveléstudomány elméletének és gyakorlatának egy-egy aktuális kérdését, építve a kölcsönös tapasztalatcserére, a horizontális tudásmegosztásra.

A SZEGEPI Kárpát-medencei Tehetséggondozó Konferenciát szervez a Budapesti Tehetségközponttal, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével, a Magyar Tehetséggondozó Társasággal együttműködve, azzal a céllal, hogy a magyar tehetségtámogatás kultúráját erősítse a hazai és a külhoni magyar köznevelés rendszereiben. A nemzetközi konferenciára az egész világról meghívott előadók saját országuk tehetséggondozási stratégiáit és azok megvalósításának jó gyakorlatait mutatják be.

A pályázat teljes körűen finanszírozza a programokban részt vevő pedagógusok minden költségét.

Szarvas kiemelt helyszíne a programoknak, hangsúlyozta  Bíró Gyula a program szakmai vezetője, utalva Rektor Úr megnyitó szavaira, miszerint,  hol is lehetne jobb helye a megvalósuló  pedagógus továbbképzéseknek, mint a GFF szarvasi campusán, Tessedik szellemi örököseinek városában, Békés-megye parányi gyöngyszemében, a Kárpát-medence szívében.

Sz.Zs.

Exit mobile version