Menu
in ,

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Bár az Ildikó Cukrászdában már 10. éve lehet megkóstolni a „Magyarország tortája” verseny győzteseit, a szarvasi műhely idén első ízben lesz jelen a fővárosban. A Magyar Ízek Utcájában már vasárnaptól megkóstolható a Boldogasszony csipkéje fantázianévre keresztelt tortaköltemény, amelynek egy jelentős részét Szarvason készítik. Urbán Ildikó cukrászmester ötezer szelet beszállítását vállalta, amelyet augusztus 5-től folyamatosan sütnek a cukrászda dolgozói.

– Már több éve kacérkodunk a gondolattal, hogy elvállaljuk ezt a feladatot. Mostanra érett meg az elképzelés. Mindig is szerettük a kihívásokat, és azt látom, hogy most már a csapat is kellően felkészült. Kollégáim a legjobb tudásuk szerint és erőn felül teljesítenek. Minden nap 40 torta, vagyis mintegy 560 szelet készül, egy mostanra gördülékennyé vált menetrend szerint. Az előző nap sütött lapokat betöltjük és felszeleljük, és újabb tortalapokat készítünk a folytatáshoz – avatott be a komoly logisztikát igénylő munkafolyamat részleteibe Urbán Ildikó.

Mint ismeretes, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” pályázatot. Idén 31 torta közül választották ki kedvencüket, amelyek mindegyikében a magyaros ízvilág és a természetes alapanyagok domináltak.

A nevezőknek idén egy kétfordulós versenyben kellett bizonyítaniuk. Elsőként az anonim módon nevezett tortákból a zsűri ötöt választott ki, majd újrakóstolták azokat, és javaslatot tettek a finomításukra. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük az általuk megálmodott remekműveket, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak. A legfinomabbnak a dunaföldvári cukrászmester, Tóth Norbert alkotását találták, aki a málnát helyezte alkotása középpontjába.

Urbán Ildikó elárulta, a torta alapját egy roppanós réteg képezi. Emellett málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue ötvöződnek benne. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közé málnalekvár töltenek. Az édességet liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue és zöldre színezett fehércsokoládé lapkák díszítik. A nyertes édesség összes rétegében található gyümölcs, összességében egy torta több mint 600 gramm málnát tartalmaz.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt idén Gyuris László, a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere nyerte a Kicsi Gesztenye névre keresztelt tortájával. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és gabonalisztet. Ízeiben a gesztenye, az áfonya és mogyoró keveredik.

– A receptet majd csak a következő évben hozzák nyilvánosságra, és akkor bárki elkészítheti. Bár van benne néhány különleges hozzávaló, a találékony háziasszonyok biztos megtalálják a módját, hogyan helyettesítsék ezeket. Nekünk, cukrászoknak nincs ilyen engedmény. Mindent pontról pontra kell követnünk – osztotta meg a jó hírt azok számára, akik otthon szeretnék elkészíteni az ország kedvencét.

A jelképes közönségszavazás tegnap, vasárnap kezdődött. Az Ildikó Cukrászda ekkor kezdte árusítani a Boldogasszony csipkéjét és a Kicsi Gesztenyét, emellett pedig az előző évek kedvencei is megkóstolhatók. Mintegy 1500-2000 szelettel készülnek az ilyenkor jellemző rohamra, abban bízva, hogy minden édesszájú vendégnek jut majd a kínálatból.

Exit mobile version