Menu
in ,

Bogár Gábor, Dombvári Bence, Bodonyi Dóra már a döntőben, Kuli Pisti a középdöntőben

Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu)

Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu)

„Futamgyőzelemre mentünk rá, szerencsére sikerült. Szeretjük a hátszelet, de a szembeszéllel sincs problémánk. Úgy készültünk, hogy Szegeden hátszél lesz, szerencsére ez most bejött. Próbáljuk megtartani a frissességünket” – mondta Bogár Gábor.

„Erős rajtot vettek a németek, ez egy kicsit megzavart bennünket, de próbáltunk csak a saját, begyakorolt pályánkra figyelni. Egy rutinpályával ezt megoldottuk. Győzni jöttünk ide, szeretnénk aranyérmet nyerni” – fogalmazta meg az egyértelmű célt Noé Zsombor.

Dombvári Bence (MTI 2019. augusztus 22., csütörtök 15:53 slr \ srd \ sma \ brr)

A doppingeltiltása után a nemzetközi mezőnybe a szegedi vb-n visszatérő Dombvári Bence ezúttal is meggyőző teljesítményt nyújtott, és a szerdai előfutam után a középfutamot is megnyerte. Taktikusan versenyzett, fél távnál még csupán a negyedik helyen haladt, ezután azonban “robbantott”, s mindenkit maga mögé utasított, többek között a németek klasszisát, a tavalyi vb-n ezüstérmes Tom Liebschert is.

“Próbáltam tartalékolni a döntőre, de azért a legkeményebb középfutamban 95 százalékot kiadtam magamból. Jó érzés újra világversenyen versenyezni, ráadásul hazai pályán. A fináléban az lesz a döntő, hogy ki hogyan tudja kipihenni magát, milyen lesz a szél, és kinek hogyan sikerül a bemelegítés” – mondta a 26 éves magyar kajakos.

Kuli Pisti (kajakkenusport.hu)

A Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István 500-as férfi kajak négyes is bemutatkozott a vébén, nem is akármilyen teljesítménnyel, hiszen a végső győzelemre is nagy eséllyel pályázó spanyolokkal és az oroszokkal egy futamban szerepelve is meg tudták nyerni az előfutamot. Itt azonban annyi induló van, hogy mindenképp kell még egy középfutamot menni. Az 1 perc 18,01 másodperc mindenesetre eddig a legjobb idő a négyesek között a vébén.

Nádas Bence: „Fantasztikus volt belülről. Amikor elkezdett fájni, akkor a szurkolók adtak még egy kis plusz erőt. Ez az eddigi legjobb időnk, reméljük, hogy tudunk még ezen faragni.”

Tótka Sándor: „Ebből az időből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de azt látjuk, hogy jók vagyunk a többiekhez képest is.”

Birkás Balázs: „Elfáradtam. Jól sikerült a pálya, kihajtottuk magunkat.”

Kuli István: „Önbizalomnövelésnek ez nagyon jó volt, hiszen eddig abból nem kaptunk sokat az elmúlt időszakban. Nagyon várjuk már a középdöntőt.”

Bodonyi Dóra (kajakkenusport.hu)

A női 500-as négyes is debütált, hasonlóan fantasztikus teljesítménnyel. A világbajnokság előtt még úgy volt, hogy Medveczky Erika ülhet majd az első helyen, de végül a 19 éves Gazsó Alida Dóra lett a stroke, mögötte sorrendben Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra foglalt helyet a hajóban. Egyelőre ez remek összetételnek tűnik, hiszen a magyar egység a németeket is egy hajóval megelőzve végzett az élen előfutamában, és ezzel egyből a fináléba került.

Csipes Tamara: „A beülési sorrenden már nem módosítunk. Jó pályát mentünk, bár a rajtot szokás szerint nagyon elrontottuk. Ezzel együtt nagyon biztató a dolog.”

Medveczky Erika: „Tudunk jól rajtolni, és majd a döntőben meg is mutatjuk. A végében még maradt, mert kinéztem balra, és láttam, hogy nincs veszélyben a döntőbe jutásunk.”

Gazsó Alida Dóra: „Nem volt lámpalázam. Hallottam a közönséget, de ki tudtam zárni. Tami mondta 200-nál, hogy nyugi, mondom rendben, akkor nyújtsunk egy kicsit.”

Bodonyi Dóra: „A rajtunk nem volt jó, a végében maradt még egy kicsi, a többi rendben volt.”

Exit mobile version