Menu
in

Méretes céklával és tökkel is büszkélkedhetnek a szentandrási kertbarátok

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

A pénteken nyíló kiállítás főpróbájának is tekinthető az a tárlat, amelyet szeptember 2-án avattak a békésszentandrási Közösségi Házban. A helyi kertbarát kör tagjai közül ezúttal húszan hozták el kertjükben termett büszkeségeiket, illetve a belőlük készült befőtteket, dzsemeket, savanyúságokat és lekvárokat.

– Mindenki azt mondta, hogy nem lesz az idén semmi, mert tavasszal nem volt eső. Akkor nem akart kikelni a növény, utána pedig nem nőtt. Nyáron sok eső volt, akkor az volt a baj, de végül csak összejött. Természetesen válogatni kellett a termésekből, de összességében nem lehet okunk panaszra – tekintett vissza az elmúlt hónapok meglehetősen hektikus időjárási viszonyaira Szűcs Elekné, a kertbarát kör vezetője.

Sajnálattal beszélt arról, hogy a falunak egy részét a napokban elverte a jég. A gazdáknak több hónapnyi munkájuk veszett kárba, amit még a sokat látott kertművelő is nehezen dolgoz fel. A gyümölcsök egy része ugyanis még nem érett be, így a károk mérséklésére sem volt lehetőségük.

Sinka Imre polgármester elismeréssel szólt a kertbarátok erőfeszítéseiről, amelynek során mindig meg kell küzdeniük az időjárás szeszélyeivel is. A bemutatott zöldségek, gyümölcsök egy egész éves munkáról tanúskodnak, jó például szolgálva mások számára is. Úgy véli, napjainkban egyre többen fűnyíróval „művelik” a kertet, ami hosszú távon nem tartható. Bízik benne, hogy a felnövekvő generáció is felfedezi a saját maga által előállított növények előnyeit, és lesz utánpótlása a kertbarátoknak.

A civil szervezet tagjai azonban senkit nem ringattak illúziókba. Elismerik, az eredményért sokat kell dolgozni, bár ők mindezt örömmel teszik.

– A napi 3-4 óra elegendő. Reggel egy kicsit foglalkozom vele, majd délután, amikor már hűvösebb az idő. Természetesen a munka mennyisége a kert méretétől is függ – számszerűsíti a kertészkedéssel töltött időt Lázár József, aki még a szüleitől örökölte a kert szeretetét. – Hoztam otthonról két nagy tököt is, amiknek a magjait még két éve, az egyik helyi multinál vettem. Németországban láttam hasonlót egy séta közben, és gondoltam, kipróbálom. Napról napra szemlátomást növekedett, ezt látva pedig kétnaponta három vödör vizet öntöttem rá. Végül akkora lett, hogy a szarvasi kistérségi kiállításon is csodájára jártak a gyerekek – mesélt az idei tökök nagytestvéréről.

Balogh Lászlóné Mártika ellenben alig három éve kezdett el kertészkedni. Ma már azzal tölti minden szabad idejét, és egyetlen napot sem hagyna ki, hogy ne tekerjen el biciklivel szeretett veteményesébe. Minden talpalatnyi helyet bevetett virágokkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel, és előszeretettel gondozza az ágyásokat. A kiállításon különösen egy méretes céklával keltett nagy feltűnést, de a gazdag paradicsom-és a babtermésnek is nagyon örült.

Gyakorlati okokból kifolyólag az „élő” tárlat mindössze csütörtökig látható, utána egy gyors vetésforgót alkalmaznak. A legszebb darabokat kiválogatják, és kiegészítve a frissen termettekkel pénteken 10 órától lehet ismét megtekinteni őket. A regionális termékbemutató helyszíne ezúttal Szarvason a Tessedik Sámuel Múzeum lesz.

Exit mobile version