in ,

Kertbarátok ünnepi kiállítása

0

Harsányi Botond szlovák nyelvű versével, valamint saját költeményével kezdődött a kertbarátok kiállítása pénteken, amit a XXII. Szarvasi Szilvanapok prológjaként rendeztek a megújult Tessedik Sámuel Múzeumban.

A kör ebben az évben lett 60 éves. Ezt az évente szokásos rendezvényt a békésszentandrási, kondorosi és gyomaendrődi kertbarátokkal rotációban rendezik, de ezen alkalomból a kondorosiak gesztust gyakoroltak, és átengedték a szarvasiaknak azt a jogot.

– Most Kondoros következett volna, de voltak olyan kedvesek, hogy most az ünnep alkalmából átadták nekünk a rendezés jogát, köszönjük szépen – mondta Mótyán Tibor, Szarvas Város díszpolgára, a kör elnöke, aki egyben örömét fejezte ki, hogy a szlovák iskola is csatlakozott hozzájuk. – Rendkívül ügyesek voltak, ott voltunk az iskolakert megnyitóján és a gyereksereg a szlovák iskolából ott szorgoskodott, mint a méhek!

Babák Mihály polgármester az előtte szóló szavaira reflektált:

– Tibor az imént a beszédében mondta, hogy semmi sem a régi. Hát abban van jó is, hogy semmi sem a régi, de vannak dolgok, amiket régen jól kitaláltak, azt pedig újra vissza kéne hozni. Ezek az apróságok most már nem csak a Tesco mirelit pulykában látják a borsót meg a zöldséget, hanem a kertben is, és hallottam, milyen finom dolgokat termeltetek, és haza is vihettétek! – szólt a szlovákos gyereksereghez.

Méltatta Tessedik Sámuel és az elődök munkásságát, amit a kertgazdálkodás elterjesztésért folytattak.

– Annak idején nagyon bölcsek voltak a tótok, de nem csak ők, hanem Tessedik is, mert a gyümölcstermesztés, a gabona, és a kukorica, a sertés mellett meg a marha mellett megtanítottak a kertgazdálkodásra. Gondoljanak csak vissza! Szappanos, Nyúlzug, Szőlők, hát ez mind konyhakert volt! Nem a boltba mentünk a zöldségért meg a finom dolgokért, hanem magunk termeltük! – emlékezett vissza polgármesterünk. – Én szerintem a régi dolgokat is vissza lehet hozni, ami bölcs dolog. Bölcs dolog az egészséges táplálkozás, biztos, hogy kevesebb betegség is lesz belőle.

Köszöntőjének végén sok sikert kívánt az egyesületeknek. A megnyitót Sztricskó Boglárka két zeneszáma zárta.

Frankó Dániel (kék) (Fotó: Babák Zoltán)0

Szarvas adott otthont az első karate vidékbajnokságnak

0

Öt polgármesterjelölt közül választhatnak Szarvason