in ,

Megnyert mérkőzést engedtek el Csabacsűdön

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Az első félidei mezőnyfölényét egyből három gólra váltotta a Csabacsűdi GyLSE vasárnap, amikor a Csanádapácai EFC-t fogadta otthonában a Megye II/A. osztály 4. fordulójában.

Magyar Martin 23. és 29. percben lőtt akciógólját követően Endrefalvi Erik jobb összekötő posztjáról szabadrúgásból látványosan a becsavarta a kapuba a labdát (37′ 3–0).

Egy percre rá Bozsó Márk révén szépíteni tudtak a csanádapácaiak (37′, 3–1).

Ezzel az eredménnyel vonultak pihenni a csapatok, hogy aztán a második félidőben ezt az eldöntöttnek látszó mérkőzésből pontot tudjanak menteni a vendégek.

A csabacsűdiek elhihették, hogy ezt a mérkőzést megnyerték, lankadt a figyelmük, amit az ellenfelők két alkalommal is ki tudott használni: a 67. percben ismét Bozsó Márk (3–2), a 83-ban Oláh Ákos volt eredményes (3–3).

Ezzel az eredménnyel, igaz csak három lejátszott mérkőzéssel a hazaiak 16 csapatos mezőnyben a Békésszentandrási Hunyadi MSE mögött a 13. helyen állnak.

Csabacsűdi GyLSE – Csanádapácai EFC 3–3 (3–1)

Csabacsűdi GyLSE: Petrovics Zsolt – Kiss Gábor, Viszkok Csaba, Rafaj Roland, Pecznik Péter – Endrefalvi Erik (75′ András Attila Xavér), Sovány Pál – Sándor János (68′ Kasnyik Dávid), Kasik Márk, Magyar Martin – Gulyás Ádám (58′ Körösfalvi Kristóf)
Cserék: Hudák Roland, Bákai Benjámin, Bobvos Richárd
Vezetőedző: Kondacs János

Egy megnyert mérkőzést engedtünk el. 3–1-es mérkőzésállásnál nekünk ezt a meccset le kellett volna hoznunk győztesen. A hibák miatt alakult ki a döntetlen végeredmény.

Jók: Sovány Pél, Magyar Martin

Timkó János (Fotó: Lipták Szabolcs • A-Team)

A színház az önmegvalósítás csapatjátéka – Timkó János Polgármesteri Különdíjas

Fotó: police.hu

Négy tő kender a garázs mögött