Menu
in , ,

Gajdos Attila vitára hívta a polgármesterjelölteket

Pálinkás Tamás és Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

Pálinkás Tamás és Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

Sajtótájékoztatót tartott szeptember 13-án a Jobbik helyi szervezete. Pálinkás Tamás, a 2. sz. választókerület egyéni jelöltje elöljáróban köszönetet mondott azért a bizalomért, amit ajánlásokon keresztül a helyi lakosság tanúsított irányába. Egyetért azzal a mottóval, amelyet Szarvason többen a zászlójukra tűztek, mely szerint valamiért szeretnének dolgozni, de fontosnak tartja, hogy előtte valami ellen, azaz megtörjék a fideszes hegemóniát. Úgy látja, a kormánypárt helyben meggyengült, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a jelölteket csak nehezen sikerült összegyűjteni.

Úgy látja, hogy a fideszes jelöltek egy része Babák Mihály „bosszúhadjáratának” egy részét képezni.  Ezt mi sem bizonyít jobban, mint a pártszövetség által delegált jelöltek, akik közül többen csak külső nyomásra vállalták a jelölést.

A körzetéről szólva elmondta, az egyik legnagyobb problémát az utak, járdák helyzete jelenti. Emellett a romos ingatlanok számát és városképre gyakorolt hatását is tarthatatlanakkal tartja. A kérdést tovább súlyosbítja, hogy elbontásukra nem lát önkormányzati szándékot.

Azt sem rejtette véka alá, hogy a körzetben egyre nagyobb méreteket öltött a prostitúció és a drog, amely magával vonja a közbiztonság helyzetének romlását is.

Visszatérő problémaként említette a lótartást. A gondot alapvetően nem a tevékenységben látja, hanem a körülményekben és a lótartók hozzáállásában, amire mielőbbi megoldást kell találni.

Kitért a szilvanapokon történt attrocitásra is, amelynek során egy mongol férfi bántalmazott egy magyart. Ezen a területen is lépéseket sürgetett, mielőtt komolyabb következményei lennének.

Gajdos Attila köszönetet mondott azért a több száz ajánlásért, amelyet polgármesterjelöltként kapott. Igyekszik az emberek bizalmát megszolgálni, és mindent megtesz azért, hogy a fennálló problémákra megoldást találjon, ill. Babák Mihályt közösen nyugdíjba küldjék. Úgy érzi ugyanis, az elmúlt években megtorpant a város fejlődése, ill. lényegesen kevesebb forrás érkezett a településre, mint korábban.

A közterületek helyzetére visszautalva ígéretet tett, hogy felülvizsgálja a főutcán lévő lámpák helyzetét, ill. a Vajda Péter utca egyirányúsításának kérdését is.

Szólt a napokban tett bezinai látogatásáról is. Véleménye szerint a külterületeket némileg mostohagyermekként kezeli a város. Ott pl. évek óta nem épült út, és a járdák is rendkívül elhanyagolt állapotban vannak. Szerinte elgondolkodtató, hogy az M44-es építésekor felszabadult építőanyagot miért nem hasznosították ilyen célra. Sajnálatosnak tartja, hogy az illetékesek nem foglalkoztak az üggyel, s azt valószínűsíti, hogy most már túl késő.

Szólt arról is, hogy a közbiztonság terén nem lát komolyabb előrelépést. Bár a statisztika másról tanúskodik, a problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. A megoldást részben az jelenthetné, ha önkormányzat nem fogadná el a rendőrségi beszámolót. Így lehetne elérni, hogy változás álljon be a rendőrkapitányság vezetésében. Mindemellett határozottabb fellépésre van szükség a közterületfelügyelők részéről is, és indokolt esetben szankciókat kell alkalmazni.

Az oktatás kérdését érintve kifejtette, bár a nappali tagozaton tanuló szarvasi hallgatókat az önkormányzat egyszeri 50 ezer Ft-tal támogatja, nagyobb szerepet kell vállalni a felsőoktatásban. A középiskolás korosztályt lehetőség szerint helyben kell tartani, mert ez egy meghatározó időszak a jövőépítés szempontjából. Az általános iskolák fenntartóit illetően nem nézi jó szemmel az egyház térnyerését, ami egyébként az oktatás mellett ma már a helyi közéletben is tetten érhető. A szakképzés terén továbbá fontos lenne a gazdasági szektorral való egyeztetés és a hiányszakmák oktatása.

A fiatalok elvándorlásának megállítása érdekében szerinte alaposabban körbe kellene járni a lakhatás kérdését is, és lehetőség szerint munkahelyeket kell teremteni.

Meglátása szerint a kultúra tekintetében rendkívül szerencsés helyzetben van a város. A kisvárosi léptékeken messze túlmutató, pezsgő kulturális élet a turizmusra is hatással van. A könyvtárat illetően ellenben elmaradásuk van, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az intézmény méltó helyre kerüljön.

Elégedettségének adott hangot a pezsgő civil élettel kapcsolatban is. Úgy látja, a közösségépítés nagyon fontos egy település életében, ezért meg kell tartani, és akár nagyobb mértékben támogatni.

A Jobbik polgármesterjelöltje zárszóként polgármesteri vitára hívta ellenfeleit, amelynek keretében – egyenlő feltételek mellett – egymásnak is elmondhatják a véleményüket.

Exit mobile version