Menu
in

Kemencés ételeken keresztül őrzik a hagyományokat Csabacsűdön

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

Már előző nap elkezdték a kemence felfűtését ahhoz, hogy időben elkészüljön tíz tepsi kenyérlángos és ugyanilyen mennyiségű kelt túrós rétes. Mellé a szervezők kapusznyikát és szegénykiflit kínáltak a résztvevőknek, igaz, ez utóbbi akkora népszerűségnek örvendett, hogy csak a korán érkezők kóstolhatták meg. A hagyományőrző kemencés napot a Csabacsűdi Szlovák Kör indította útjára, szeptember 11-én pedig már ötödik alkalommal várták a népes vendégsereget, akiknek a finomságok mellett kulturális műsorral is kedveskedtek.

Szebegyinszki Erzsébet, a kör márciusban megválasztotta elnöke emlékeztetett, a tanyasi ember életében a kemence központi szerepet töltött be. Benne sütötték a mindennapi kenyeret, a ház körül megtermelt hozzávalókból pedig levest, kelt tésztákat és kalácsot is készítettek.

– Már tegnap elkezdtük a munkát. Ma délelőtt még 3-4-szer újra befűtöttem a kemencét. Láttam, hogy a tészták nem sülnek eléggé, mert közben óhatatlanul többször nyitogattuk az ajtót. Beszökött a levegő, és a sütéshez nem volt elég meleg odabenn – magyarázta a kemencében való sütés fortélyait. – A munkából mindenki kivette a részét. A csabacsűdi idős nénik pl. rőzsét gyűjtöttek, és összekötötték kévébe, sokan pedig az előkészületekben és a pakolásban segítettek – avatott be a rendezvény hátterébe.

Palicska Jánosné Zsuzsa néni otthonról hozta magával a tradicionális recepteket. Édesanyjától leste el a kelt tésztakészítés csínyját-bínját, ma pedig már igyekszik továbbadni a családjának és az érdeklődőknek.

Mint mondta, mivel négy testvére volt, akkoriban mindenki kivette a részét a háztartási munkákból. Alig tíz évesen pl. már éjfélkor kelt, hogy elkészítse a kovászt, hajnal négykor pedig kenyeret dagasztott, hogy kora reggel friss kenyér illatozzon az asztalon. Kedvence mégis a legegyszerűbb kelt tészta volt.

– Anyukám sokat sütött szegénykiflit. Mi, gyerekek nagyon örültünk, amikor a piacon nem adta el a vajat. Amikor hazahozta a maradékot, tudtuk, hogy abból szegénykifli lesz. A lényege, hogy lekvár helyett vajat rakunk a közepébe, s amikor kisül olyan, mintha üres lenne. Az íze azonban benne marad – idézte fel a feledhetetlen emlékeket.

A rendezvény megvalósulásához a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat is hozzájárult. Válkovszki Mihály elnök hangsúlyozta, mindent megtesznek a hagyományok továbbadásáért. Ennek részeként máricusban megszervezik a szlovák ételek kóstolóját, a felnövekvő generációt pedig utaztatásban, eszközök, ill. tankönyvek beszerzésében segítik.

A kulturális programról két generáció, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola tanulói és Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör gondoskodtak, a műsort követően pedig a szervezők bográcsos gulyáslevest találtak a vendégeknek.

Exit mobile version