Menu
in , ,

Babák Zoltán: Elérkeztünk oda, hogy át kell gondolnunk, merre tovább

Schubert Henriett és Babák Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)

Schubert Henriett és Babák Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)

Bár a közösségi média lehetőségeit kihasználva Babák Zoltán már hetek óta megosztja nézetét, elképzeléseit, szeptember 19-én az elektronikus, online és írott sajtón keresztül is kérte a választópolgárok figyelmét. A független polgármesterjelölt Schubert Heriett-tel ült egy asztalhoz, aki október 13-án a 4. számú választókerületben méretteti meg magát.

Elöljáróban szólt arról, hogy sajnálattal tapasztalta, hogy a közműszolgáltatók semmilyen hozzájárulást nem adnak a pártoknak vagy magánszemélyeknek arra, hogy a villanykarókat kampánycélra használják. Éppen ezért azt kérte a szarvasiaktól, hogyha valaki hozzájárul egy-egy plakát kerítésbarát rögzítéséhez, jelezze irányába.

Schubert Henriett bemutatkozásként elmondta, 21 éve él Szarvason, férjével és két kislányával. Kezdetben családi vállalkozásban dolgozott, majd 12 évig a Szarvasi Postán. Ez idő alatt a Szent István Egyetem Pedagógiai Karán tanult. Az elmúlt időszakban végigjárta a ranglétrát: volt beosztott és hivatalvezető is. 2016-ban úgy döntött, új újabb kihívást keres, amit joghallgatóként talált meg.

Hangsúlyozta, fontos számára a fejlődés. Igyekszik kihozni a legjobbat a lehetőségekből, a hibákon javítani és továbblépni. Ennek első lépéseként az elmúlt hetekben felkereste a kerületben élőket. A legtöbben megoldandó feladatként az utak, járdák állapotának javítását és a helyijáratos busz megállóinak racionalizálását említették. Emellett tervei között szerepel a közvilágítás fejlesztése és a Székely Mihály tér szebbé tétele is.

Babák Zoltán életpályájáról szólva kifejtette, rendszerszervező gépész üzemmérnökként végzett Kecskeméten, majd informatikusként kezdett el dolgozni, először a Vasipariban. Néhány évet Budapesten programozóként tevékenykedett, majd megvalósította korábbi álmát, és Budapesten Külkereskedelmi Főiskolán közgazdász diplomát szerzett, és az angol szakmai nyelvvizsgát is letette.

Érdekességként említette, hogy első vállalkozását 24 éves korában egy 2700 Ft-os lottónyereményből indította. A teljes összeget marketingre és piaci felmérésre költötte. Családi cégük 26 évesen prosperál. Felesége, Révész Éva 25 éve matematikatanár Szarvason, két fiuk, Bence és Botond pedig már Budapesten tanulnak.

A helyi online sajtóorgánumot, a Newjságot 12 éve indította útjára. Ez idő alatt több mint tízezer hír került fel az oldalra, melyek nagy részének a szerzője is. A rendezvényeken keresztül nyomon követte a helyi eseményeket, és közelebbről megismerte a szarvasi emberek életét, nehézségeit is.

Rövid kitérőként 2014-15-ben a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott informatikai osztályvezetőként. Itt alkalma volt megismerkedni az állam, majd 2017-től, Szarvas város képviselő-testületének tagjaként, a település működésével.

A programját először az utak, járdák helyzetének ismertetésével kezdte. Úgy véli, ezekkel találkozik a leghamarabb a város lakossága, a polgármesterjelölteknek, képviselőjelölteknek viszont nem szabadna ezt tűzni kampányígéreteik zászlajára. Ígérte, fokozott figyelmet fordít erre a területre.

Érintette az elöregedést is, amely nem lokális probléma. Úgy véli, a világban mindenhol vesztésre állnak azok a kisebb települések, ahol nem tudnak valami újat mutatni. Szarvasban van fantázia, ezért olyan vezetés kell a városnak, amelyre szintén ez jellemző.

Ígérte, megválasztása esetén az idősebb korosztályról sem feledkezik el. Mindent megtesz, hogy az életminőségük javuljon, és ehhez megfelelő környezetet teremtsenek. Mindazonáltal leszögezte, az állami juttatásokba az önkormányzatnak nincs beleszólása.

Részletezte a várost érintő koncepcióját, jövőképét is. Úgy véli, Szarvasnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy megújuljon.

– Informatikusként azt mondanám, megvan minden hardverünk, szoftverünk és számítási kapacitásunk. Lefordítva: megvan minden intézményünk, szakemberanyagunk és tenniakarásunk – sorolta a fejlődés alapfeltételeit. – Én olyan informatikai, vagy informatikához köthető oktatásokat igyekeznék a városba csábítani, amik gyorsan naprakész tudást adnak. Ilyenek például programozói képzések. Kapcsolódhatnak a mezőgazdasághoz, oktatáshoz, de az informatika ma már minden szakma mögött ott van. Gyors, másféléves képzésekkel nyolcszor annyi diákot meg lehet fordítani a városban, mint egy hagyományos, hároméves képzéssel – emelte ki programja egyik lényegi elemét.

Mint kifejtette, ezt követően az informatikusok, programozók a gyakorlatot az ötletinkubátor megvalósulásán keresztül szerezhetnék meg. Ezt szíve szerint a Mittrovszky-kastélyban alakítaná ki, a műemléki védettség határait szem előtt tartva. Úgy látja, mivel az informatika minden szakmában jelen van, ez idevonzana több társszakmát is, legyen szó egészségügyről, építészetről vagy mezőgazdaságról. Mindezekből kinőhet egy-egy komolyabb vállalkozás is. Az önkormányzat feltétele az lenne, hogy a fejlődő cég Szarvason adózzon.

Emellett tervezi egy 52 hetes városmarketing megvalósítását is. Ennek lényege, hogy bemutassák, Szarvas nem csak nyaralásra, hanem életvitelszerű itt tartózkodásra is tökéletes. Feladatának érzi annak az üzenetnek az eljuttatását is, hogy Budapesten kívül is van élet, s Szarvason ehhez minden feltétel adott.

Zárásként kérte polgármesterjelölt társait, legyenek lojálisak a településhez. A város érdekében ne tegyék tönkre a turisztikai egyesület munkáját azzal, hogy az országos sajtóban Szarvast tanyaközpontként írja le, ahogy azt tette legutóbb az ATV-ben az egyik polgármesterjelölt, mert aki idejön, az látja, hogy ez nem igaz.

Kérdésre válaszolva elmondta, az összefogástól továbbra sem zárkózik el. Amennyiben a polgármesterjelöltek közül valaki a koncepció megvalósulása érdekében beáll mögé, örömmel fogadja. Legyen szó akár Babák Mihály polgármesterről.

Exit mobile version