Menu
in ,

Átadták a felújított Bacsó utcai óvoda kulcsát

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

Mintegy 92 millió Ft-ból újult meg a Bacsó utcai óvoda. A fejlesztésre a fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház nyújtott be pályázatot a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda nevében. A TOP (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) keretében végül 70 millió Ft-ot nyertek, amelyet az előre nem látott problémák miatt az intézmény további 21,7 millió Ft-tal egészített ki. Noha az óvodások már szeptemberben birtokba vehették megszépült második otthonukat, az ünnepélyes átadásra szeptember 28-án került sor.

Kondor Péter püspök Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelével mondott köszönetet Isten ajándékért, majd egy Máté Evangéliumából vett idézettel mutatott rá a felnövekvő generációt megillető gondoskodásra. Beszédében hangsúlyozta, legjobban a szülők gyermekek iránt érzett szeretetéhez hasonlítható Isten emberek felé sugárzott szeretete. Azt kívánta a hallgatóságnak, minden nap érezzenek meg valamit az Úr mérhetetetlen szeretetéből, amely minden bajunk, hibánk és vargabetűink ellenére felemel az embertömegek forgatagából.

Molnár Istvánné igazgatónő rámutatott, a felújított falak önmagában nem elegendők az intézmény sikeres működtetéséhez. Az egyik legfontosabb alappillért az a lelkiség adja, amely az óvónők, dajkák, óvodai dolgozók és a szülők közösségének harmóniájából tevődik össze. Köszönetet mondott továbbá a szülőknek a felújítás ideje alatt tanúsított segítségnyújtásukért, amit mindenképp példaértékűnek tart.

Dr. Czinkócky Mihály evangélikus egyházközségi felügyelő örömének adott hangot, mely szerint az óvodások végre méltó körülmények közé kerülhettek. Úgy véli, ők alkotják azt a generációt, akik még feltétel nélkül el tudják fogadni Isten igéjét. Bízik benne, hogy belőlük lesznek azok a felnőttek, akik az egyházközség lelki és létszámbeli gyarapodásának kulcsát jelentik.

Lázár Zsolt esperes arról beszélt, hogy 1997-ben komoly döntést kellett hozott a Magyarországi Evangélikus Egyház, amikor átvette a Bacsó működtetését. Az előzményekhez ugyanis hozzátartozott egy fél éves egyházi fenntartás, melyet követően az óvoda visszakerült az önkormányzathoz. Az óvoda végül 18 fővel indult újra, ezért fő célnak a fenntartását és létszám bővítését tartották. A sikeres kezdetet igazolta, hogy alig két évvel később ugyancsak egyházi szellemiségben folytatta működését a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is.

A kivitelező MAG-ÉP SZARVAS Építőipari Kft. hat ajánlattevő közül nyerte el a közbeszerzést, nettó 59,5 millió Ft + Áfa, azaz bruttó 75,5 millió Ft értékben. Ügyvezetője, Prjevara György nyújtotta át a megújult óvoda kulcsait Csernusné Samu Edit intézményvezető helyettesnek.

Az épületnél komoly kőműves munkák zajlottak, emellett a tetőszerkezet felújítása, a meglévő elavult víz- és szennyvízrendszer teljes kiváltása, a fűtésrendszer bővítése valamint a villamossági rendszer teljes cseréje is megtörtént. A másik két épületnél sor került a külső nyílászáróinak cseréjére, és az utólagos homlokzati és padlástéri hőszigetelés is megvalósult. Megerősítették a meglévő tetőszerkezetet, és új belső térburkolat került kivitelezésre. Az épületeket teljesen akadálymentesítették.

A korszerűsítés révén a tetőfelületen napelemek elhelyezésére nyílik lehetőség, továbbá a meglévő radiátorok esetében termosztatikus radiátor szelepek beépítését is tervezik.

A fejlesztés szükségességét igazolta, hogy az óvoda szeptembertől 100%-os kapacitással, 75 óvodással folytatta működését. Az intézmény a megnövekedett igények miatt férőhelybővítést kezdeményez a Magyarországi Evangélikus Egyháznál és a kormányhivatalnál.

Exit mobile version