in , ,

Önfenntartó várost alakítana ki Pártai Lucia

Pártai Lucia (Fotó: Hegedűs Éva)
Pártai Lucia (Fotó: Hegedűs Éva)

Szarvasért szeretnék dolgozni minden eddig tapasztalatomat és kapcsolatrendszeremet felhasználva – nyomatékosította október 2-i sajtótájékoztatója elején Pártai Lucia. A független polgármesterjelölt rámutatott, a jelenlegi jelöltek mindegyikének volt már lehetősége latba vetni tudását a város fejlődése érdekében, a problémák azonban nem tűntek el. Az elvándorlás, a munkahelyteremtés hiánya, az egészségügy helyzete és a közutak állapota is megoldandó feladatként jelentkezik, amelyek azonnali lépéseket követelnek.

Helyszínként a Szarvasi Arborétum Tündöklő kövek c. kiállítását választotta, melyet édesapja legjobb barátjának alkotásai díszítenek. Mivel szüleitől azt az útravalót kapta, hogy a hasznos élet alapját a másokért végzett munka adja, ezért mindent megtett azért, hogy Zsombori Árpád szobrászművész kincseit mások is megismerhessék. Szerencsére dr. Hanyecz Katalin, az Pepi-kert igazgatónője partner volt az ügyben, és rövid egyeztetés után a bibliai ihletésű szobrok 2017-ben Szarvasra kerültek. Az elmúlt években a művek már sokakat megérintettek, sőt, akadtak olyan csoportok is, akik kifejezetten a szabadtéri tárlat miatt vették az irányt a történelmi Magyarország mértani középpontja felé.

Aláhúzta, a szarvasiaktól kapott szeretetet az értük végzett munkával szeretné meghálálni. Célja egy felhasználóbarát, stabil, kiegyensúlyozott, konzervatív gazdálkodású Szarvas felépítése, valamint egy modern egészségügyi ellátás létrehozása. Megoldást szeretne továbbá találni az orvosok, fogorvosok és az ápolók létszámhiányára, illetve fontosnak tartja az ápolási osztály ágyszámainak növelését is. A gyermekorvosok létszámát tekintve bizakodó, mivel az egyik szarvasi lakos rokona jelenleg rezidensként dolgozik, és tervezi a városba való visszatérését.

A városon belüli közlekedés megszervezésére a megújuló energiát hasznosítaná. Napkollektorok segítségével egy menetrendszerű kisbuszt indítana, ami segítené a külterületen élők mindennapi szállítását. Mivel a jármű üzemeltetése rendkívül gazdaságos, minimálisak lennének az ezzel járó költségek. Emellett egy elektromos kerékpárkölcsönzőt is kialakítana.

Tervei között szerepel KKV-k támogatása is. A fiatalok visszacsábításának módját a munkahelyteremtésben és a szórakozási lehetőségek bővítésében látja. Növelné továbbá a település vonzerejét is, amihez komoly országos és nemzetközi kampányra van szükség. Célja, hogy a településre több látogató érkezzen, és a vendégek hosszabb ideig tartózkodjanak Szarvason.

Úgy véli, az M44-es út forgalomba helyezésével javulhatnak az itt élők életkörülményei, és új kapuk nyílhatnak meg. Ehhez olyan feltételeket kell teremteni, amely a befektetők számára vonzóvá teszi a térséget, legyen szó egy ipari park létrehozásáról vagy akár a termálvíz hasznosításáról.

Közlekedés tekintetében elsősorban a külterületekre koncentrálna. Aláhúzta, az ott élőknek joguk van ugyanolyan minőségű utakon közlekedni, mint a városközpont lakóinak.

Programja egyik sarkalatos pontját egy önfenntartó település kialakítása képezi. Ennek alapját a helyben termelt zöldségek, gyümölcsök, húsok felvásárlása jelentené, melyek nem csak egészséges táplálékként szolgálnának, hanem a tevékenység munkahelyet, hosszú távon pedig bevételt teremtene. Úgy látja, Szarvas különösen alkalmas a más településen már sikerrel alkalmazott képlet bevezetésére, csupán önkormányzati szándékra és jól képzett szakemberekre van szükség.

Fontosnak tartja továbbá az állattartásra irányuló fokozott figyelmet és egy szarvasi védjegy létrehozását is, amelyet egy grémium döntése értelmében ítélnének oda. Később a minőségi kézműves termékek a multikhoz is bekerülhetnének, illetve a helyi vendéglátóegységek is ezeket forgalmaznák.

Végül a választópolgárok figyelmébe ajánlotta Deák Márta (8. sz. választókerület) és Bencsik Mihály (7. sz. választókerület) jelölttársait is, akik hozzá hasonlóan minden erejükkel a városért szeretnének dolgozni.

0

Részlet egy Mustolós Gyakorlós naplójából

Az M44 kunszentmártoni hídja (Fotó: Babák Zoltán)0

Road44 – az út, ami összeköt