Menu
in , ,

Babák Zoltán: Szakmai és pártsemleges megegyezésre továbbra is nyitott vagyok

Babák Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)

Babák Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)

A kampányidőszak finisében ismét a választópolgárok figyelmét kérte Babák Zoltán. A független polgármesterjelölt október 8-i sajtótájékoztatóján köszönetet mondott Gajdos Attila jobbikos polgármesterjelöltnek, aki visszalépésével őt támogatta.

Mint mondta, erre a lépésre számított a legkevésbé, hiszen Gajdos Attila elindult a polgármesterségért és egyéni képviselőjelöltként is abban a körzetben, ahol Schubert Henriett. Úgy gondolja, olyan megállapodást kötöttek, melyben egyiküknek sem kellett az eredeti elképzeléséből engedni. Megválasztása esetén Gajdos Attila segítségére lesz a város infrastruktúrájának fejlesztésében, kiemelten számít rá az utak, járdák, közvilágítás és a közbiztonság kérdésében.

Ugyancsak hálás azoknak a fiataloknak és középkorúaknak, akik megmutatták a szülőknek, nagyszülőknek digitális plakátját. Bízik benne, hogy vasárnapig ez a szám tovább növekszik.

Úgy tapasztalja, hogy az idősebbek közül sokan meghallgatták az utánuk következő generációk véleményét. Példaként említette, hogy voltak olyan szülők, akiket a gyermekeik kértek meg, hogy jöjjenek el a választási irodájába, és írják alá az ajánlóívét. Visszajelzésként nem egyszer azt tapasztalta, hogy ez a generáció is hajlandó feladni a “jó volt eddig, jó lesz ez így nekünk” elvét, unokáikra és azok szarvasi jövőjére gondolva.

Mint megfogalmazta, az idősek a jövőben is minden olyan erkölcsi és anyagi megbecsülést meg fognak kapni, amit korábban. Emellett törekszik arra, hogy életminőségüket az önkormányzat lehetőségéhez mérten javítsa.

A fejlesztésekre koncentrálva elmondta, az ipari park létrehozását jó kiindulópontnak tartja, de nem elegendőnek. Véleménye szerint nem szabad várni a befektetőkrke, hanem elé kell menni a folyamatnak, és be kell mutatni számukra Szarvas legvonzóbb arcát.

– Vallom, jobb megkeresni a pénzt, mint kapni. Nekünk olyan adófizető vállalkozásokat kell idevonzanunk, amikben van potenciál a robbanásszerű fejlődésre, de elsőre megelégednénk egy pici durranással is, ami egy hátizsákból jön – fejtette ki látásmódját.

Hangsúlyozta, senkinek sem ígért semmit, hanem egy olyan koncepciót vázolt Szarvas jövőjéről, amiben mind a szarvasiak, mind pedig a felnövekvő generáció szívesen élne. Ezzel kapcsolatban továbbra is kíváncsi a lakosság véleményér és konstruktív javaslataikra.

Az október 13-án induló polgármesterjelöltekről szólva elmondta, úgy tűnik, már látható a felállás. Az előzményekkel kapcsolatosan leszögezte, azért nem támogatta a közvéleménykutatást, mert túl korainak érezte. Akkortájt kezdte felépíteni a kampányát, ezért szerinte nem lett volna reális az eredmény.

Tudomása szerint szeptember első felében történt egy telefonos mérés a városban, amiről több forrásból kapott információkat. Bár olykor egymásnak ellentmondó hírek is keringtek ezzel kapcsolatban, végül a mozaikdarabkákból azt rakta össze, hogy Babák Mihályt 42%-on mérték. A második helyen ő állt 18 százalékkal, mögötte Csanádi László (14 százalék), Gajdos Attila (13 százalék) és Pártai Lucia (13 százalék).

Kéri, amennyiben tévedett, bizonyítsák ezt az eredeti eredmény közzétételével. Úgy tudja, a felmérés készíttetője úgy nyilatkozott, hogy az esélyesebb javára hajlandó lenne visszalépni, és akár az ördöggel is cimborál.

A kampány hajrájára utalva elmondta, továbbra is nyitott szakmai és pártsemleges megegyezésre. Realitásként úgy látja, Pártai Lucia nem fog visszalépni. Csanádi László visszalépése esetén a váltás „borítékolható” lenne, Babák Mihály visszalépése pedig szintén őt erősítené. Visszajelzések alapján az ő visszalépése Babák Mihályt erősítené, mivel a polgármester sok korábbi választója neki szavazna bizalmat.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem tartja magát egyik párt irányában sem elkötelezettnek. 2000-ben kilépett a Fideszből, és arra a megbeszélésére sem volt hivatalos, amelyen a párt helyi jelöltjéről döntöttek. A Jobbikkal pártfüggetlen megállapodást kötött, amelyben mindkét fél továbbra képviselheti a saját véleményét. Alapvetően jobboldalinak vallja magát, de ahogyan egy posztjában írta, 60-30-10 százalék arányban, vagyis egy balodali párttal is szimpatizál.

Zárszóként elhangzott, július 24-én azzal a szándékkal állt ki a nyilvánosság elé, hogy október 13-án a neve a szavazólapon lesz. Azóta bebizonyosodott, hogy van igény a váltásra, aminek a lehetőségét ő jelentheti.

Exit mobile version